„Mintha kezdenénk megint hozzászokni ahhoz, hogy ne mondjunk ki túl sok mindent túl hangosan. Hogy körülnézzünk, közelebb hajoljunk, halkan, óvatosan beszéljünk, és csak miután a telefont átvittük egy másik helyiségbe, érezzük magunkat egy kissé biztonságban.

A hallgatók, fürkészők, figyelők legtöbbször nem láthatók ma már, de az általuk gerjesztett feszültség esetenként nagyobb, mint régen. És néha nyomasztó. Nem tudom, hányan folytatnának le hasonló hangerővel fényes nappal egy hasonlóan érdekes beszélgetést a nyílt utcán, nem tartva semmilyen azonnali vagy jövőbeli megtorlástól.

Ha elsősorban nem a nyilvánosság, az esetleges ismerősök jelenléte, megjegyzései tartanának vissza ettől, hanem a következményektől való félelem, akkor nagyon rossz korban élünk.”