Azok a fránya grófok!

A prefektus számára a legnagyobb problémát mégiscsak azok a fránya magyar grófok jelentik, akik ragaszkodnak a kommunista rezsim által elkobzott vagyonukhoz.
Hirdetés

„A nagyotmondás azonban nemcsak központi szinten dívik. Megyei vagy akár alacsonyabb szinten, kevés kivétellel, a helyi kiskirályok átveszik a »központi hatalom« allűrjeit. Például egyes kormánymegbízottak abból csinálnak sikersztorit, hogy »visszaszerezték«, úgymond az államnak, a magyar grófok által »törvénytelenül« visszaigényelt erdőket. Megyénkben kettőnek is ez volt az életcélja: egyikük azóta a törvényhozás felsőházába tornászta fel magát, másikuk azt várja, hogy nyugdíjba vonulhasson.

Nos, ez utóbbi azzal dicsekszik, hogy több mint negyvennégyezer hektár erőt „nyert vissza” a bíróságokon az utóbbi másfél évben. Az egyik hírügynökségnek nyilatkozva mondta el, hogy amikor kormánybiztos lett, több mint százezer hektár erdőt követeltek vissza a volt tulajdonosok, ebből 87 ezret – főleg a Maros és a Görgény völgyében – a magyar grófok leszármazottjai. A tisztségviselő elégedetten nyugtázta, hogy a 87 ezer hektárból több mint 44 ezret »visszanyert« a másfél évnyi »rettentő nehéz munka« nyomán, hiszen közel százezer hektár erdőt alapfokon visszakaptak a volt tulajdonosok, azért is annyira »látványos« a siker.”

Hirdetés