Annyi a hitvány, semmirekellő, dilettáns miniszter, hogy egy alkalmasabb tényleg jól fogott volna (fogna) közöttük.
„Csakhogy Románia mai, felkapaszkodott politikusainak nagy hányada nem lelkendezik egy nem ősoláh miniszterért, főleg, ha az a legfontosabb tárcát, a belügyit töltené be. S ráadásul még miniszterelnök-helyettessé is tennék, aki – ha nem is a nemzet biztonságáért felelős minisztériumokat! – a nemzetgazdasággal összefüggő tárcákat felügyelné. Ráadásul Klaus Johannis és a liberálisok valamilyen formában még ahhoz is ragaszkodnának, hogy emberük csak felfüggessze, de ne veszítse el Szeben város polgármesterségét.
Ez, gondolom, leginkább Klaus óvatosságára vezethető vissza, mert ismervén a romániai csúcspolitika minőségét és morális tartását, nem szeretne két szék között a pad alatt maradni. Mert beszéljünk nyíltan: Victor Pontának és szocijainak egyáltalán nem tetszik Crin Antonescu »liberáliskodása«, ők Johannis szász mivoltát sem nyelik le szívesen, annál kevésbé azt a lehetőséget, hogy a jövendő miniszter és kormányfőhelyettes esetleg valamilyen nagytakarítást hajtson végre az általa vezetett tárcánál és a felügyelete alá rendelt minisztériumokban.
Ennek kevés ugyan az esélye, de mégis van, s jól tudjuk, hogy politikusainknak mennyire nem tetszenek a körmük alá néző intézmények, a DNA, a DIICOT, nem szeretik az alkotmánybíróságot sem, de a legkevésbé a még gerinces ügyészeket és bírákat. "
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…

Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.