// 2025. július 9., szerda // Lukrécia
Zákonyi Botond Zákonyi Botond

Moldáv akcentussal beszél románul a magyar diplomata

// HIRDETÉS

A magyar kormánynak nincs erdélyi földvásárlással kapcsolatos programja. Interjú.

(Külön)Vélemény

Szerző: Zákonyi Botond
2014. február 03., 15:29

 „Megbízatása legelején a román média figyelmébe került a bukaresti magyar nagykövetség a mezőgazdasági attasé azóta elhíresült Krónika-interjúja miatt. Az időközben hazahívott Szabó József Andor ebben a magyar kormány állítólagos földvásárlási programjáról beszélt. Amikor a Népszabadság Önt erről kérdezte, letagadta az interjút. Fenntartja-e még, hogy ez az interjú valójában nem is létezett?

A magyar kormánynak nincs erdélyi földvásárlással kapcsolatos programja. Amikor először kérdeztek erről, amire Ön is utal, a volt kollégám tájékoztatása alapján foglaltam állást, ami szerint ő szóban ugyan elmondta az erre vonatkozó saját elképzeléseit egy konferencia szünetében, tehát beszélgetés volt, de nem a nyilvánosságnak szánva, vagyis nem egy formális interjú készült.

Ezt azért is kérdem, mert közben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete megvizsgálta az ügyet, meghallgatta az interjú hanganyagát, majd állást foglalt a szerző, Szucher Ervin szakmai hitelének védelmében. Hogyan kommentálja ezt az állásfoglalást?

Mivel a MÚRE illetékes bizottsága nem tartotta fontosnak meghallgatni sem az én álláspontomat, sem a volt szakattasé véleményét, a magam részéről nem kommentálom az állásfoglalást, az ügyet lezártnak tekintem.

Milyennek látja a mai román-magyar diplomáciai viszonyt a nyolc évvel ezelőttihez képest?

A kapcsolatok az elmúlt nyolc évben is széles skálán mozogtak, voltak konstruktívabb és hűvösebb periódusok egyaránt. Románia NATO- és EU-csatlakozása óta kiszélesedtek az együttműködés keretei és lehetőségei, melyekhez külső forrásokat is igénybe tudunk venni, Brüsszelben pedig rendszeressé váltak a felső szintű találkozók, amiket kiegészítenek az informális megbeszélések.”

Ha érdekli, hogy miért beszél moldáv akcentussal románul Zákonyi Botond nagykövet, olvassa el a teljes interjút az alábbi linken.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
2025. június 16., hétfő