„Még akkor sem, ha manapság látható módon már minden közszereplő a többség soraiból kerül ki, hogy vezessen minket.

A középszerűség, a komolyabb műveltség hiánya a mai politikusokat, szónokokat, vezetőket sajnálatos módon mentesíti attól, hogy a közéleti szóbeliség általános szabályainak eleget tegyenek, holott azokat már az ókori görögök kidolgozták. Az ékesszólás antik mestereit az ókori demokráciákban elhajtották volna az agoráról, ha nem a retorika általános szabályai szerint építik fel beszédüket. Ebben a beszéd tárgyának megjelölése mellett kötelező volt felkelteni az érdeklődést, megnyerni a hallgatóság jóindulatát, majd korrekt módon bemutatni a témát, bizonyítani annak fontosságát, s szakszerűen cáfolva az ellenfél érveit, a mondottak összefoglalásával zárni a beszédet. Mindezt érthetően, helyesen, tisztán artikulálva. 

Mert a szó eszköz és fegyver lehet azok kezében, akiknek megadatott a lehetőség, hogy éljenek vele Az ókori példánál maradva Demoszthenésznek, a nagy politikus szónoknak sikerült elérnie, hogy az, ókori Athén szembeszálljon Makedóniával. Erre a szintre azonban sok gyakorlással jutott el, miközben beszédhibáját kijavítandó kavicsokat tett a nyelve alá. A módszer ma is ajánlatos lenne az összevissza fecsegő, tartás nélküli politikusok, kisebb-nagyobb vezetők számára, hogy megcsörrenjenek a kavicsok, ha valótlan dolgokat próbálnak „megetetni” velünk.”