Az ország délkeleti tartományaiban hóvihar tombol, a többméteres hótorlaszok szorításában az emberek az életükért küzdenek, a belpolitikában azonban annál forróbb a hangulat.
„
A paloták közötti konfliktus úgymond „zsigeri”, de a jövedéki adó kapcsán kibontakozott nyilatkozatháború sem új keletű. Az államfő már a tervezett adóbevezetés első bejelentése után tiltakozott, és már akkor kijelentette, nem írja alá a memorandumot. Akkor Victor Ponta úgy kommentálta, hogy Traian Băsescu aláírása nélkül gyakorlatilag eshet a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal tavaly nyáron megkötött 4 milliárd eurós elővigyázatossági hitelszerződés. Ezt az állítást akkor a költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter azonnal cáfolta: a hitelmegállapodás ettől ugyan még érvényben marad, de az IMF igazgatótanácsa nem fogja napirendre tűzni a szándéklevél jóváhagyását. Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy az üzemanyag jövedéki adójának literenként 7 eurócenttel történő emelése még mindig kisebb mértékben befolyásolja a lakosságot, mint az a veszteség, amelyet Băsescu okoz az országnak. Egyik kormánypárti politikus akkoriban egyenesen Néróhoz hasonlította az elnököt, aki – szerinte – „megbomlott” és a véreskezű császárhoz hasonlóan „lángba borítaná az országot”.
A múlt héten Traian Băsescu a Valutaalap küldöttségével történt találkozón azt mondta, nem ért egyet ugyan az üzemanyag megadózásával, viszont nem gördít akadályt a kormány–IMF-döntés elé.
Hogy mit döntenek, kiderül, az IMF-küldöttség február 5-én távozik az országból. A benzinadó nem marad el, Ponta szerint április 1-jénél tovább semmiképpen sem halasztják. Ezzel „melegíti” a természet megvadult erőivel küszködő népet."
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Merre tart a vihar? Hol volt szivárvány? Hol kattog a kanálistető? Honnan árad a bűz?

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”