Lobogós helyezés
Szerző: Balogh Levente
2016. március 17. csütörtök, 09:22
Hogy mi az uszító jelkép? Azt a hatalom mondja meg, pillanatnyi érdekei függvényében.

Valamiért úgy alakult, hogy az idei március tizenötödikei megemlékezések Kolozsvárott megtartott rendezvényein jóformán több említésre méltó, visszás esemény történt, mint az összes többin együttvéve. Kiváló kollégáim már írtak arról, hogyan veregette hátba leereszkedően Emil Boc polgármester a frissen Oscar-díjat kapott Saul fia című filmben játszó kolozsvári színészt, Molnár Leventét, és arról is, hogyan reagált az RMDSZ egyik tótumfaktuma arra, amikor egy magyar polgár nyílt színen adott hangot a Boc impertinenciájával kapcsolatos véleményének.

És akkor még ott van az az esemény, amely talán a leginkább jellemzi a mai román hatalom hozzáállását a regionalizmust és valós decentralizációt követelő törekvésekhez: a rendőrség képviselői igazoltatták az EMNP Erdély-zászlóval vonuló illetékeseit, és felszólították őket, hogy tegyék el a jelképet, különben előállítás, jegyzőkönyv, és még ki tudja, mi lehet a dologból.

A szomorú az egészben az, hogy mindez a rendezvényt szervező RMDSZ asszisztenciájával történt, amely tudomásul vette a rendőrség előzetes figyelmeztetését, miszerint a március 15-i rendezvényen tilos Erdély történelmi zászlaját lengetni, az ugyanis „kirekesztő és uszító” jelkép. Hogy miért? Mert nem tartalmaz a románokra utaló szimbólumokat.

Nos, jobb helyeken ilyenkor annyit mondanak: kész, ennyi volt, ezek után erre az évre be lehet zárni az országot, ennél jobb viccet idén már nem találnak ki, a zenekar tust húz, a stand upos humorista meghajol, a közönség pedig tombolva tapsol, és élteti a poéngyárost. A gond csak az, hogy ez nem stand up-show volt, hanem az illetékesek komolyan gondolták. Legalábbis nyílt színen nem röhögték el magukat, hogy az esetet követően az őrsön mi történt, arról csak sejtéseink vannak.

Erdély zászlajáról annyit érdemes tudni, hogy azon vízszintes elrendezésben a kék, a piros és a sárga színek láthatók, középen a történelmi címerrel, amelyen felül kék alapon fekete turulmadár látható, mellette kétoldalt a nappal és a holddal. Ezt vörös sáv választja el az alsó résztől, amelyen arany alapon (hogy a heraldikusoknak is megadjuk, ami az övék) hét vörös bástya látható.

Tény, hogy a hagyomány szerint ezek a három elismert erdélyi közösséget, a magyarokat, a székelyeket és a szászokat jelképezik.

Csakhogy.

Képzelje mindenki maga elé a román zászlót. Ha nem menne, segítünk: függőleges elrendezésben kék, sárga és piros színű. Egyes esetekben középcímert is tartalmaz, amelyen a jelenleg román fennhatóság alá tartozó területek címerei láthatók.

Jobbra lent – földrajzilag délkeletre – a fentebb említett Erdély-címer látható. Egyes vélekedések szerint a jelenlegi román zászló színeit Erdély zászlaja ihlette.

Foglaljuk össze tehát még egyszer: a kék-piros-sárga, Erdély-címert is magában foglaló lobogó uszító és kirekesztő, a piros-sárga-kék, esetenként Erdély-címert is magában foglaló zászló imádott nemzeti jelkép, amely esetében a kellő mértékű tisztelet hiányát egyesek büntetőjogilag is szankcionálnák.

Persze, persze, tudjuk, Románia egységes nemzetállam, amelyben nincsenek régiók, sem történelmi tartományok, az, hogy utóbbiak történelmi címerei az ország címerében is megtalálhatók, hogy Bukovina önálló régióként hirdeti magát, hogy Moldva zászlaját büszkén kitűzik az illetékes várak ormára, vagy hogy az időjárás-jelentésekben Bánságról, Erdélyről, Moldváról meg Olténiáról beszélnek, csupán a képzelet terméke, zavar a mátrixban, a folyosón a rendszer belső hibája miatt egymás után kétszer ugyanabba az irányba átfutó macska.

Eddig csak a székely zászlót üldözték úton-útfélen, ami már megszokottá is vált – tavasszal kinyílnak a hóvirágok, reggel fölkel a nap, reggelizünk, fogat mosunk, megint késve jön a kettes villamos, elkezdünk dolgozni, valamelyik székelyföldi prefektusnak vagy a székelyföldi románok lelki békéjére éppen valamelyik nyugat-európai országból vigyázó, a román hírszerzéssel bizonyára semmilyen kapcsolatban sem álló Dan Tanásának megint leolvadt az agya, mert valamelyik községházára kihelyezték a székely zászlót. Így zajlanak az erdélyi mindennapok, talán már hiányozna is, ha valamelyik héten nem érkezne hír újabb, székely zászló miatti román feljelentésről. (Na jó, annyira azért nem). Csakhogy a székely zászló üldözésének, bár van tétje, az mégsem akkora, mint az Erdély-lobogó első számú közellenséggé való kikiáltásának. A székely zászló csupán egy kis közösség szimbóluma, amellyel objektív okok miatt még a magyarságon belül sem azonosul mindenki teljes mértékben, még ha a használatát teljes mellszélességgel támogatja is. Erdély zászlaja viszont az egész történelmi régiót jelképezi, amelyhez a sajnálatos trianoni események miatt ma már a Partiumot és a Bánság Romániához került felét is hozzáértjük. És lévén történelmi gyökerű zászló, lehetőséget biztosít arra, hogy a jelenlegi „Nagy-Erdély” területén élő valamennyi polgár – nemzetiségtől függetlenül – azonosuljon vele.

Hát itt lehet az eb eltemetve. Mellékes, hogy ez a zászló szolgált mintául Románia zászlajához – ha fölmerülhet, hogy a Kárpátok nyugati oldalán élő románok inkább azt szeretnék, hogy a mindent elszívó balkáni vízfej, Bukarest helyett inkább helyben dőljenek el a fontosabb dolgok, hogy a természeti forrásaink és az adóink nagy részét ne Bukarest szippantsa el,  és ehhez még az Erdély-zászló és a hozzá fűződő történelmi hagyományok folytán még egy nemzetiségtől független identitás-konstituáló jelkép is adott, akkor el kell kezdeni üldözni a regionalizmus eszméjét és a hozzá kapcsolódó jelképeket. (Már persze dehogy kell, de az ultracentralista, az egységes, központosított nemzetállamiság fikciójának bűvöletében élő, azt mindenkire ráerőszakolni akaró bukaresti szemlélet szerint ez a követendő út).

Nem tudom, ezek után mi jöhet, de a román illetékesek helyében lassan elkezdenék aggódni. Ugyanis bármikor előfordulhat, hogy civilbe öltözött, marcona kolozsvári rendőrök rontanak be a kormánypalotába vagy a parlamentbe, és levetetik az uszító jelképeket tartalmazó román zászlót.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/14356
„A betonházak között nem várnak csodák”. Városnézésen voltunk a korzós lányokkal.
Eláruljuk: képregényesen. Békés Márton történész szerint bevallottan hőskultuszt építenek a rendhagyó műfaji kerettel.
Gazdag József felvidéki újságíró, író mesélt a dunaszerdahelyi magyar csapatról és a magyar focit beborító bundáról.
Nem a nemesi családok csereberélik az ingatlanjaikat, hanem Kolozsvár feliratozza újra a műemlékeit.
De mi van ezen túl a magyar gasztronómiában? Sömmi? Cserna-Szabó András pacalkalandjai és Rózsa Sándor véres mészárlásai a Kolozsvári Magyar Napokon.
De csak egy kör erejéig a sétatéri tavon.
A pornóra kattanók azonban mehetnek is arrébb. Zenéről van szó. Blueszenéről.
Nem vitás. Hiszen Szilárd Leó mondta, aki pedig szintén elég okos ember volt.
A város központjában hajtott kisteherautó az emberek közé, több mint egy tucat embert megölve. Hasonló támadás történt egy másik, Cambrils nevű településen is, ahol a rendőrök agyonlőtték a terroristákat. Romániai sérültek is vannak.
Úttörő fényképész visz időutazásra: a monarchiabeli Kolozsvár élete és notabilitásai elevenednek meg a Történeti Múzeum falain.
Beindultak a lacikonyhák, mérik a sört, kínálják a portékát. Buli van na.
A jó törvénykezés nem elég: a helyi közösségeknek élniük kell a meglévő jogokkal – hangzott el a nyelvi jogokról szóló kolozsvári beszélgetésen.
A Korunk egykori főszerkesztőjének hamvait a Házsongárdi temetőben helyezték végső nyugalomra.
A sajátos zenei és szövegvilággal rendelkező felvidéki együttes zenéjéra nincs recept, Szarka Gyula énekes szerint. A Ghymessel indult az idei KMN főtéri koncertkínálata.