Sabin Gherman hozzáteszi a magáét az utóbbi idők román hatalmi káoszának értelmezési kísérleteihez.

Romániában a nullával egyenlő a politikai gondolkodás, és ez az első magyarázata ennek a szemünk előtt zajló érthetetlen konfliktusnak.

A román nagypolitika nagy maffiózója egyre inkább emlékeztet a (közel)múlt diktátoraihoz.

A magyarok lennének azok, akik kihúzzák Romániát a gödörből?

Ha a kedves válságkormány nem tesz valamit, akkor úgy tűnik, előbb-utóbb igen.

Most, amikor annyi idő után végre vádat emeltek Ion Iliescu ellen, nem árt visszagondolni, mi is történt annak idején.

Egyáltalán, ebben a kormány- és pártcirkuszban egyelőre mindenki olyan homályosan beszél, mintha kávézaccból olvasná a jövőt.

Hiába lett Klaus Iohannis az első a Fehér Házba tartó futóversenyen, ha idehaza folyton szívatják Donald Trumpot.

Hát Budapesttől, Sorostól, Brüsszeltől, Moszkvától, Amerikától, a DNA-tól. Gyakorlatilag mindentől és mindenkitől!

Ahogy telik az idő, ahogy közeledik 1918, a román média egyre hisztisebben reagál Trianonra.

Nicușor Dan eljátssza a konzervatív vezért. Kár, hogy hiányzik belőle a karizma.

Valami cirkusszal csak el kell kenni a bértörvény körül kialakult helyzetet.

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora ismét lándzsát tör a román Erdély mellett. És leleplezi a magyar állami revizionizmust.

És persze Trianon. Mert mostanában már minden román ettől fél. Ha dákopata, ha nem.

A Moldovai Köztársaságé, természetesen. Sokak szerint azonban mégsem.

Vajon tényleg olyan csodálatos város ez a Kolozsvár? Többnyelvű városnévtáblákkal együtt? Doru Pop írása.

Ha optimisták akarunk lenni, azt mondhatjuk, rosszabb is lehetne. Persze a politikai és nagykorrupció kívül esik a vizsgálat tárgyán.