Az 1918. december 1-i egyesülési határozat legitimálná a magyarok követeléseit?

Bár a magyarok nem ismerik el a gyulafehérvári egyesülést, mindig érvként hivatkoznak rá követeléseik alátámasztásakor, akár oktatásra vagy kultúrára vonatkozó jogokat, akár területi autonómiát követelnek. Amennyire szidott az 1918. december 1-i egyesülési határozatot, annyira misztifikált is a magyar kollektív tudatban. De

sem a magyar politikusok, sem a történészeik nem olvassák helyesen az 1918. december 1-i dokumentumot.

Kulcsár-Terza József RMDSZ-es képviselő az elmúlt napokban nagyon mérges volt amiatt, ahogy a román sajtó és a román politikusok – Klaus Iohannis elnököt is beleértve – reagáltak arra az alkura, amelyre az RMDSZ kísérletet tett Liviu Dragneával a bizalmatlansági indítvány előtt: „Nagyon fel vagyok háborodva, nem helyes, nem tisztességes, nem emberséges, szélsőségesen sovén az, ami történik… Az RMDSZ-frakció álláspontja… nagyon helyes volt, nem esett át a ló túlsó oldalára, nem kért semmi észbontót, semmi erkölcstelent, logikátlant, csak azokat a jogokat, melyek járnak nekünk és melyeket megígértek a gyulafehérvári határozatban… Nem kértük a Székelyföld területi autonómiáját, csak ezeknek az ígéreteknek egy részét kértük, melyeket a mai napig nem tartottak be” (M. D. kiem.).

Ezt már máskor is mondta, mert Kulcsár-Terza József képviselő az ebben a parlamenti ülésszakban elhangzott egyetlen felszólalásában, idén május 9-én szintén kijelentette: „Az 1918. december 1-i gyulafehérvári határozatban, amikor létrejött a modern Románia, elhangzottak bizonyos ígéretek, melyeket sohasem tartottak be. Nem kérünk egyebet, mint azoknak az ígéreteknek a betartását.”

Erről Magyarországon sem vélekednek másképp. Tavaly november 29-én, például, Szávay István, a szélsőséges JOBBIK párt képviselője azt követelte a budapesti parlamentben, hogy minden magyar kormányzati intézmény mutassa meg a világnak, hogy Románia „még az 1918-as gyulafehérvári ígéreteit sem tartja be” és hogy „Románia még az 1918-as ígéreteinek betartásával is adós” (a két Szávay-idézet az eredeti szövegben magyarul is szerepel – a szerk.).

Nem kívánjuk bemutatni az összes hasonló magyar kijelentést, de sok van belőlük. Ugyanakkor felkeltette a figyelmünket egy magyar közösség körében nagy tiszteletnek örvendő erdélyi magyar történész aláírásával megjelent véleménycikk. Kádár Gyula (1953–2015) történész 2014. november 29-én a következőket állította:

„A gyulafehérvári határozatok III. cikkelyének első pontja tartalmazza a jogot a helyi, kulturális és területi autonómiára…

Eddig a pillanatig nem ültették át a gyakorlatba a gyulafehérvári határozatokat, az ott rögzített alapelveket pedig jelenleg is jogforrásnak tekintjük, mert ezekre lehet építeni az erdélyi magyarok és románok békés együttélését. Jelenleg sem kérünk többet, mint amennyit 1918-ban megígértek nekünk… Eljött az ideje, hogy Románia létrehozza az 1918. december 1-én, a gyulafehérvári határozatokban megígért jogi keretet. A határozatok alapján kérjük Székelyföld területi autonómiájának elismerését, a magyar nyelv hivatalos használatának jogát és a székely zászló üldözésének megszüntetését.”

Természetesen, a magyar fél részéről érkező nagy elkeseredettség rákényszerít bennünket a december 1-i gyulafehérvári egyesülési határozat elolvasására, azt keresve szüntelenül, hogy hol ígérték meg a területi autonómiát, különösen a hivatkozott 3. cikkelyben. Azt javasolom, hogy olvassunk el egy történelmi dokumentumot.

Kezdetnek íme a szöveg:

„I. Az összes román 1918. november 18 / december 1-jei gyulafehérvári nemzetgyűlése, melyen Erdély, Bánság, Partium és Máramaros (az eredeti szövegben: Erdély, Bánság és Magyarország szerepel – a szerk.) vidékeinek képviselői vesznek részt, kimondja az összes román és az általuk lakott területek egyesülését Romániával. A nagygyűlés különösen kinyilvánítja a román nemzet elidegeníthetetlen jogát a Bánság teljes területére, melyet a Maros, a Tisza és a Duna határol.

II. A nemzetgyűlés a fent említett területeknek ideiglenes autonómiát biztosít az általános népszavazással választott alkotmányozó testület összegyűléséig.

III. Ezzel kapcsolatban, az új Román Állam kialakításának alapelvei alapján (az eredeti szövegben: alapelveiként – a szerk.) a nemzetgyűlés kijelenti a következőket:

1. Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben.

2. Egyenlő jogok és teljes autonóm vallásszabadság az Állam minden felekezete számára.” (M. D. kiemel.) (A magyar nyelvű fordítás forrása – a szerk.)

Először is felhívom a figyelmet arra, hogy a III. cikkely pontjai „az új Román Állam kialakításának alapelveiként” kijelentett elvek. Ezzel szemben az első cikkelyben az egyesülést kimondják: „kimondja az egyesülést”. Jogi szempontból óriási különbség van egy határozat vagy rendelet, mint amilyen az egyesülés volt és bizonyos elvek kijelentése között. A Gyulafehérváron kijelentett elvek

nem számítanak sem ígéretnek és nem hoznak létre semmilyen jogi alapot sem az erdélyi magyarok követeléseihez.

A III. cikkely első bekezdése világosan megfogalmazza az első elvet: „teljes nemzeti szabadság”. És az eltérő értelmezések elkerülésére a következő mondatban elmagyarázzák, mit ért a románok nemzetgyűlése e „teljes nemzeti szabadság” alatt, vagyis:

- Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást… az illető néphez tartozó személyek által. Vagyis minden kisebbségnek lehetnek majd saját nyelvén iskolái. Ami a magyarokat illeti, vannak-e anyanyelvükön oktató iskoláik bármilyen szinten, vagy nincsenek? Úgy tudom, hogy óvodától egyetemig létezik ingyenes magyar nyelvű oktatás. A magyarok tanulhatnak az anyanyelvükön, vagyis magyar nyelven.

- Minden nép számára a saját nyelvén biztosít közigazgatást… az illető néphez tartozó személyek által. Vagyis minden kisebbségnek lesznek képviselőik a közigazgatásban. A zömmel magyar lakosságú községekben, városokban és megyékben magyarok a helyi tanácsosok, a megyei tanácsosok, a polgármesterek, a megyei tanácsok elnökei. Még azokon a településeken is a demográfiai arányuknak megfelelően rendelkeznek helyi vagy megyei tanácsosokkal, ahol a magyarok nincsenek többségben.

- Minden nép számára a saját nyelvén biztosít ítélkezést… az illető néphez tartozó személyek által. Interneten megnéztem a Hargita és Kovászna megyei törvényszékek felépítését.

A magyarok által lakott régiók minden törvényszékén, bíróságán vannak magyar bírók és írnokok.

Tehát számukra biztosított a hozzájuk „tartozó személyek általi” ítélkezés. Még az Alkotmánybíróságon is van egy magyar bíró. Az állam hiteles tolmácsot biztosít, amikor szükséges. Ki akadályozza a magyar jogászokat abban, hogy belépjenek a magisztratúrába?

- Minden nép képviseleti jogot kap a törvényhozó testületekbe… az őt alkotó egyének számának arányában. 1990 óta minden parlamentben voltak magyar képviselők és szenátorok a magyar lakosság súlyának és szavazati opcióik arányában.

- Minden nép képviseleti jogot kap… az ország kormányzásában az őt alkotó egyének számának arányában. Számolja még valaki, hogy hány 1990 utáni kormányban voltak magyar miniszterek? De még akkor is vannak magyar államtitkárok az oktatásban és néha a művelődésben, amikor hivatalosan nem tagjai a kormánynak.

Mindezek a részletesebben tárgyalt pontok képviselik azt, amit a románok 1918-ban „teljes nemzeti szabadság” alatt értettek. Sehol sincs egyetlen szó sem területi autonómiáról. Az a tény, hogy a „teljes nemzeti szabadságot minden együttélő nép számára” elv kimondása után pont következik és aztán a részletező szöveggel folytatódik világosan mutatja, hogy a románok Gyulafehérváron gondosan el akarták magyarázni, mit értenek ők e nemzeti szabadság alatt, hogy ne legyenek zavarok és ne legyen mód eltérő értelmezésekre.

A románok semmi esetre sem ígértek és nem tekintették elvnek a magyarok vagy más kisebbségek területi autonómiáját.

Az erdélyi román politikusok nagyon jól tudták, mit jelent a területi autonómia és ezért kerülték e kifejezés használták az egyesülés határozatában. Éppen ezért használták a „teljes nemzeti szabadság” kifejezést, melyet fontosnak tartottak azonnal részletesen is elmagyarázni.

Annak bizonyítéka, hogy nagyon jól tudták, mit jelent az autonómia szó és milyen jogi következményei vannak, a felekezetekre vonatkozó bekezdés. A III. cikkely 2. bekezdéséről van szó, amikor elvként hirdetik ki: „Egyenlő jogok és teljes vallási autonóm szabadság az Állam minden felekezete számára.” Itt két fogalmat – szabadság és autonómia kapcsoltak össze és ebből lett az autonóm szabadság kifejezés. Íme, a bizonyíték, hogy a románok az 1. bekezdésben szereplő szabadság alatt nem autonómiát értettek! Apropó, egyes politikusok arra panaszkodnak, hogy az erdélyi magyar felekezetek állítólag nem rendelkeznek autonómiával. Akkor mivel magyarázható a Románia ellen rendkívül mértékben radikalizáló László Tökes (helyesen: Tőkés László – a szerk.) jelenléte az erdélyi magyar protestáns egyház élén (?! – a szerk.)? Vagy az, hogy Magyarország zászlója ikonként van jelen minden magyar templomban, akár protestáns, akár katolikus az, miközben Románia zászlója teljes mértékben hiányzik? Ez nem a romániai felekezeti autonómia bizonyítéka?

Akkor milyen alapon hivatkoznak a magyarok az 1918. decemberi 1-i egyesülési dokumentumra? Abban sehol sem szerepel területi autonómia. Ennek az 1918. december 1-én elvként kimondott nemzeti szabadságnak minden eleme tiszteletben van tartva az anyanyelvű oktatástól a magyar nyelvű közigazgatásig és a parlamenti és kormányzati képviseletig.

Egyes olvasók azzal az ellenvetéssel állnak majd elő, hogy nincs meg az anyanyelven történő ítélkezés joga. 

Az a tény, hogy vannak magyarok a magisztratúrában, azt bizonyítja, hogy a magyaroknak lehetőségük van bekerülni a magisztratúrába.

Persze, ehhez a román jogrendet kell megtanulniuk, mint minden más magisztrátusnak. A XXI. században nem hozhatsz létre a nemzetiségi kritérium alapján két külön jogrendszert. Ilyesmi a korai középkorban volt, amikor a törvények személyiségének elvét alkalmazták, vagyis minden etnikumnak saját törvénykönyvei voltak. Akkor most mi lesz, visszatérünk a Frank Királyságba, 650-be, amikor a frankok a száli törvény szerint ítélkeztek, míg gallo-rómaiak a római jog szerint?

Bár Romániában több száz és ezer magyar jogász van, a legtöbben az ügyvédi praxist választják. Pontosan ugyanígy volt 1918 előtt a románoknál is. Az erdélyi román értelmiségiek többsége jogot végzett, de csak ügyvédként dolgoztak, a románokat képviselték a perekben és nem igyekeztek belépni a bírói testületbe. A perbéli képviseletekkel jól lehetett keresni, főleg, hogy a perek akkoriban csak magyarul zajlottak, a románok többsége pedig, a kötelező magyar nyelvű oktatás (helyesen csak a magyar nyelv oktatása volt kötelező és csak az állami iskolákban – a szerk.) ellenére nem tudtak elég jól magyarul (vagyis az akkori hivatalos nyelven – a szerk.)

Az 1918. december 1-i egyesülés határozata mítosszá vált a magyar kollektív tudatban,

melyet a politikusok a helyi újságírók és történészek segítségével találtak ki és hirdetnek, akik saját vágyaik szerint értelmezik azt a határozatot. A gyulafehérvári határozat fentebb hivatkozott részletének legalább három magyar nyelvű változatát találtam meg. Azt hiszem, hogy az 1918. december 3-i Pesti Hirlap (helyesen: Pesti Hírlap – a szerk.) országos napilap magyar újságíróinak fordítása sokkal közelebb áll annak a korszaknak az értelmezéséhez, mint a mai politikusok által terjesztett fordítások. Ezért a budapesti újságból közlök egy részletet a 3. pont 1. bekezdéséről, hogy arra emlékeztessem a magyar politikusokat, az adott korszak emberei értették meg a legjobban az egyesülési határozatban szereplő szavak értelmét. Ők sem láttak sehol autonómiát. Sem területit, de még csak kulturálisat sem.

A magyarok gyulafehérvári határozatra történő hivatkozása nemcsak mítosz, hanem paradoxon is, tekintettel arra, hogy sok magyar nem ismeri el Erdély egyesülését Romániával, tehát nem ismerik el az egyesülés dokumentumát sem. De hivatkoznak rá, misztifikálva azt, amikor autonómiát kérnek.

Csaknem 100 évre vagyunk a gyulafehérvári egyesüléstől, melynek történelmi és jogi jelentőségét nem lehet vitatni.

Erdély azért egyesült Romániával, mert így döntöttek a románok Gyulafehérváron,

nem azért, mert ajándékba kapták volna a békekonferencián a nagyhatalmaktól. Ez egy másik mítosza a magyar politikusoknak és történészeknek, amiről egy másik alkalommal fogunk beszélni. E száz év alatt nem sikerült normalizálnunk a román–magyar kapcsolatokat. A békés, Közép-Európa geopolitikájába illeszkedő hivatalos kapcsolatok ellenére kölcsönösek az ellenséges indulatok. Vajon nem lenne már itt az ideje a megbékélésnek? Legalább most, száz évvel a gyulafehérvári egyesülés után, mely egy adott, visszafordíthatatlan történelmi tény.

A „jár nekünk, mert megígértétek Gyulafehérváron” típusú érvek helyett, melyek – mint láthatók – csak mítoszok, a magyar politikusoknak talán gyakorlati, a magyar közösség napi szükségleteiből fakadó érvekkel kellene előállniuk. A románt, egyénként, az sem érdekli, hogy hány magyar iskola van, az sem, hogy hány magyar bíró, de még az sem, hogy használják-e a magyar nyelvet a magyar települések polgármesteri hivatalaiban. Na, a végén még tanácsokat osztogatok az RMDSZ-nek és magamra haragítok egyes olvasókat…

Az alcímeket a szerkesztőség adta.