Az egyik nyitott medence a régi báznai fürdőben. Fotók: Szántai János.
Az egyik nyitott medence a régi báznai fürdőben. Fotók: Szántai János.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
A mindentudó neten nemrég szembejött velem egy videó, amelyet úgy harangozott be a készítője, hogy ő igazi románként úgy ünnepelte december elsejét, hogy levágott egy igazi román disznót. (A témához kapcsolódó nagyon nem píszí poénokat nem írom most ide, még nemzetbiztonsági kockázattá válnék ezekben az ideges időkben.) Muszáj volt megnéznem, melyik az az egységes és oszthatatlan trikolór nemzeti disznó, amiről a derék honpolgár beszélt. És irgalom atyja, ne hagyj el, egy nyereghátú göbét öltek le a vágók. Vagyis a báznai sertés volt a vérbeli román. Régebb határozottan idegesítettek az ilyen minden-is-román jellemzések. Mostanság szelíd fejcsóválással nyugtázom: ez egy fiatal ország, szinte száz éven át sulykolták az emberekbe, hogy minden, ami nem román, az gonosz, sőt, halálos, sőt, ördögtől (oké, a kommunizmusban idegen, bár néha álbaráti hatalmaktól) való. Mit várhatunk tehát, amíg nem lehet higgadt kommunikációt folytatni, minden szinten, akár kényesnek tekinthető témák kapcsán is? Ugye, hogy nem sokat. Egy ilyen, ha tetszik, blokkosított mentalitás keretei közt
Ami nem jelenti azt, hogy nem lehet román IS, hiszen nem zárható ki, hogy román gazdák is részt vettek a kitenyésztés folyamatában.
A küküllővári Bethlen-Haller kastély, a kapukon belülről. A szürke falak borús időben szinte beleolvadnak a háttérben.
A fenti történetet csak azért mesélem el, mert ennek kapcsán jutott eszembe, hogy életemben nem voltam a hajdan nem csak disznajáról, hanem fürdőjéről is országos hírű Báznán. Annak ellenére, hogy a mai „agyonautópályásított” Erdélyben másfél óra alatt ott lehet az ember, ha Kolozsvárról vág neki. Annak idején, amikor nagyanyámék gyógyulásra váltották a hőn szeretett kommunista rendszer által kibocsátott feredőjegyeiket, hevesen ráztam a fejem:
Döntöttem: bepótolom a hiányosságot.
Autóba vágtam magam és tényleg: másfél óra alatt Báznán lehettem volna. Ha nem a Küküllő mentén haladok. De arra haladtam. Dicsőszentmártonban ebédeltem egy korrekt fogásokat kínáló helyen. A törzsközönség nem lepett meg a kora délutáni órában: Adidas, trottyos tréning, márkasapka, fotelben terpeszkedés, focimeccs, hangos kommentár. A pincérrel románul beszéltem, bár Dicsőben akad még magyar jócskán. Aztán egyszer csak magyarul szólt hozzám. Sőt, amikor a végén elindultam volna, felajánlotta, megmutatja az egész vendéglőt, mert épp az idén nagyot fejlődtek, hátul hatalmas terasz van.
Az alsóbajomi erődtemplom fedett kapuboltozatában valaki tábortüzet gyújtott. A templom köszöni szépen, közben rohad tovább.
Pedig nem ő volt a tulajdonos. Lelkesen körbevezetett, mutogatott, elmondta,
Nevetve tette hozzá: neki magának már nem lesz tizenegy gyermeke, kettő is sok.
Dicsőszentmártonból Küküllővár felé vettem az utat. Erről a vidékről írtam már, többek közt azt is, hogy a falu határában magasodó, nemrég felújított Bethlen-Haller kastélyba nem engedtek be, hiszen otthon volt az új várúr, a bor- és pezsgőmágnás Claudiu Necșulescu. Gondoltam, egy életem, egy halálom, én bizony ismét megpróbálom. És mit ad Isten, nyitva volt a kapu. Egy igen kedves román hölgy fogadott és elmondta: csak és kizárólag vezetett sétákat tehet a földi halandó a kastély területén, egy óra a séta, 40 lejbe kerül, az idegenvezető pedig jár hozzá, ha tetszik, ha nem. Na és ki az idegenvezető, kérdeztem. Hát a kedves hölgy maga. Leperkáltam a pénzt és elindultunk. Jelzem, teljes mértékben érthető a tulajdonosi hozzáállás: a kastély magántulajdon.
A báznai temető sártörlői. Csodás rend uralkodik a sírkertben. Picit odébb hatalmas fémtábla igazít el: a sírok térképe, az elhunytak nevei, megannyi potos és fontos adat.
Na de a vezetett sétára visszatérve: nem tudtam meg sokat. A kedves hölgy tolta az információt, kik, mikor, mennyi, végezte a dolgát rendesen, de kábé öt perc múlva már csak arra emlékeztem, hogy a kastély homlokzatán anno álló címert véletlenül találták meg a Küküllő partján. (Meggyőződésem, hogy az ilyen tárlat- vagy idegenvezetői munka is pont olyan, mint például a tanáré vagy a papé: lehet szakmaként, de hivatásként is végezni. Utóbbi esetben nagyon lebilincselő tud lenni.) Mégsem bántam meg a sétát. Szépen restaurálták a kastélyt, ez tény. Azt továbbra sem értem, miért ködszürkék a külső falak, de ez legyen a bojár úr dolga.
A kedves hölgy sűrűn bólogatott, hogy biza. Na, hát ilyen édesapákat kívánok minden erdélyi családba! Sőt, olyat, aki a lányairól nevez el borokat is. Igen szép gesztusok ezek.
A báznai erődtemplom udvarán ilyen táblák irányítják a turistákat a vécék felé. Nem valószínű, hogy bárki is hordaná ma már a képen látható szász népviseletet, de illúziónak azért megteszi. És szellemes is.
A kastélytól már tényleg csak egy nagyobb bakugrás volt Bázna. Az útba eső alsóbajomi erődtemplom ugyanolyan rozzant, mint amikor utoljára láttam. Annyi a különbség, hogy most valaki tábortüzet rakott a fedett kapualjban. Legyen ennek a romnak is valami haszna. Báznát régebben Felsőbajomnak nevezték. Románul Baiumul de Sus. Hát, ennél azért a Bazna kellemesebb a neolatin fülnek is, szájnak is. Rendesen besötétedett, mire megérkeztem a Dobsi nevű fürdőszálló elé.
Egyenest felmentem a szobába, amely abszolút rendben volt (csak a vécét lehetett fifikásan lehúzni, na de a három csillagba ennyi belefér), még egy akkora fémváza is állt az egyik sarokban, mint én. A szállás olcsó, a minibár drága. (Sose értettem a minibár „intézményét”: mintha rockefellereknek készült volna a műfaj, totális rablás.) Hamar ledobáltam a ruháim, felkaptam a fecskét, a szálloda adott köpenyt, törülközőt, papucsot, s irány a nagy hírű gyógyvizes medence. A szálloda földszintjén van a fürdő, mellette szauna, masszírszalon, még egy szauna, aztán odakint van a cseber (románul ciubăr, nyilván nem véletlen egybeeséssel).
Rég nem láttam kóbor kutyákat jártomban-keltemben. A báznai gyógyfürdő területén viszont vannak! És amint a képről is lerí, egyáltalán nem vérszomjasak. Inkább éhesek.
Az ember hagyja, hogy a víz körülölelje, közben pedig beúszik a nirvánába, vagy éppen figyeli a néhány fürdőző vitáját, hogy melyik államelnökjelölt a jobb és miért. (Ez nem egy politikai írás, úgyhogy mellőzöm a részleteket. Legyen annyi elég, hogy ha nem hallok nagyot, Klaus Ionopotchivanoc álkisebbségi államelnök urat még a sóférgek is szívből utálják.) A cseber is bevált, nem tudom, ki hogy van vele, imádok a szabad ég alatt lubickolni (megfelelően meleg vízben!), különösen télvíz idején.
A víz annyira megdolgozta a testem, hogy a vacsoráról meg is feledkeztem. Az ágyat is alig találtam meg. Másnap reggel viszont jó reggeli várt. És persze, Bázna, amely most már nem takarózott sötétbe. Első utam a temetőbe vezetett.
Az egyik régi fürdőépület. Amelynek jobb oldalán ott van a Szikla-forrrásnak nevezett híres ősgyógyforrás. Nos, ősinek ősi, akárki megmondhatja. Maholnap össze is dől.
A báznai evangélikus (szász) temető kapujában azonnal leesett az állam: négy darab vasszerkezet állt rögtön a kerítés mellett, amelyeken az ember lesúrolhatja a sarat a cipőjéről, ha rossz időben tér be a sírkertbe. Odébb pedig egy felirat fogadja a belépőt, miszerint tisztelettel megkérik az emlékezőket, felejtsék otthon vagy bárhol máshol a művirágkoszorúkat és üvegeket, mert nem használnak a temető ökológiai egyensúlyának, sőt! Aki illőképpen akar megemlékezni, hozzon nyugodtan természetes növényekből, virágokból készített koszorút. És hogy kik kérik fel a megemlékezőket? Hát a németországi szászok, akik egyesületbe tömörültek és
A temetőt pedig óvni kell, mert aki nem óvja, az szentségtörést követ el. A báznai szász temetőben egyébként 2020-ban temettek utoljára, ha ugyan el nem kerülte frissebb sír a figyelmem.
A fürdő egyik sétánya mellett ott van egy fess úrriember mellszobra. Hogy kicsoda? Nem sikerült kideríteni. A névtáblát meg elvitte a szél. Vagy egy járókelő.
Visszasétáltam a templomig. A házakat három csoportba osztottam: az elsőbe azok tartoznak, amelyeket csinosan, szaktudással felújított a tulajdonos. A másodikba olyan házak sorolhatók, amelyeket, elnézést a kifejezésért, seggel újítottak fel. Igazi szörnyszülöttek is vannak köztük: látszik rajtuk, hogy van ott pénz, de más semmi. A harmadik kategória pedig az omladozó, düledező házaké. Erre nem lehet mit mondani.
A templomba is alig lehet bemenni, szezonon kívül. Két hetente egyszer van istentisztelet. Szerencsém volt, a pap épp arra járt. Besurrantam, körbejártam az épületet. Remek munkát végeztek a felújítók. Persze, ebbe a templomba is már jórészt inkább hálni jár a Jóisten, de hátha egyszer sikerül egy koherens stratégiát kidolgozni odalent, a messzi fővárosban, hogy a szász erődtemplomok fölé valamiféle kulturális-turisztikai ernyőt lehessen vonni. Nem vagyok én ehhez elég okos, de úgy tűnik, mások, illetékesebbek sem.
Picit arrébb, szintén a sétány melett, egy kommunista korszakbeli körhinta. Imádnivaló!
Visszaballagtam a fürdőtelepre. És eltátottam a számat: a régi fürdő gyakorlatilag egyetlen hatalmas rom. Amelyben benne van az új, a Dobsi nevű szálloda, arrébb egy étterem, meg még arrébb egy épülő valami. Leírhatatlan az enyészet, pusztulás, édeskés halálszag, ami a hajdan dicsőséges fürdőtelepen sétálót fogadja. A legjobb állapotban értelemszerűen a kommunista idők elhagyott épületei vannak.
Tényleg nehéz elképzelni azt a hangulatot, amely a 19. század második felében (lásd itt), majd a 20. század elején (lásd itt) írt újságcikkekből árad. A kommunista idők egyenlevegőjét már könnyebben elképzelheti a nem túl fiatal arra járó. Azt a dühöt kevésbé, amelyet részben a második világháborús tapasztalatok, részben pedig a kommunista propaganda által felhergelt emberek (elvtársak) éreztek a háború után a fürdő korábbi szász urai és egyáltalán, a szász lakosság iránt. Persze,
Ha valaki átugorja a méteres sáncot, felsétálhat az iszapfürdőhöz. Amelynek homlokzatán három nyelven ott áll, hogy iszapfürdő. Legalábbis volt.
Ami maradt, az ostoba, elmerontó kommunista ideológia, amely a korabeli sajtóból áradt (lásd, itt meg itt).
Végül megérkezett a korlátlan(nak képzelt) szabadság, a sajátos romániai demokrácia és a fürdőtelepet szinte szó szerint szétlopták. A víz, az istenadta gyógyvíz persze ott volt, ott van ma is. Ezt használta ki az a vállalkozó, aki a Dobsi szállodát működteti, és ahogy meg tudtam figyelni, a környéken készülődő további építkezésekért is felel. Hogy mi lesz a báznai fürdőtelepből, egyelőre nem tudni. Szezonon kívül, amikor alig vannak turisták, remek dolog odajárni. Ajánlom mindenkinek.
A fürdőkultúra, akárcsak az épületek felújítása vagy a temetőgondozás, nem csak pénz kérdése. Rend, a helyi hagyományok tisztelete, a térség ökológiájának megbecsülése, ezekre mind szükség van. A báznai fürdő jelen pillanatban más-állapotban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.
El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.
Dés valóban hét dombra épült, akárcsak az olasz főváros. És hét határra szóló múltja van. A jelene viszont egy csendes kisvárosé. Ahol béke van. És némi rend, az össznemzeti rendetlenség közepette.
Dés valóban hét dombra épült, akárcsak az olasz főváros. És hét határra szóló múltja van. A jelene viszont egy csendes kisvárosé. Ahol béke van. És némi rend, az össznemzeti rendetlenség közepette.
Gondolatok a hétvégén Sepsiszentgyörgyön kezdődő divízió 1/A jégkorongvilágbajnokság elé.
Gondolatok a hétvégén Sepsiszentgyörgyön kezdődő divízió 1/A jégkorongvilágbajnokság elé.
Sajátos Erdély-tapasztalat, közösségi felelősség, angol romantika és Balassi-kard. József Attila nyelvi öröksége, mágikus ritmusok. Hogyan aránylik Kolozsvárhoz a mindenség? László Noémi költővel Visky András beszélgetett a magyar költészet napján.
Sajátos Erdély-tapasztalat, közösségi felelősség, angol romantika és Balassi-kard. József Attila nyelvi öröksége, mágikus ritmusok. Hogyan aránylik Kolozsvárhoz a mindenség? László Noémi költővel Visky András beszélgetett a magyar költészet napján.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
A mesterséges intelligencia ugyanis nem nézett ki az ablakon. Ha tetszik, könyvből tájékozódott. Mi viszont kimentünk a dombra és megnéztük. Avarostól, virágözönöstől, szemetestől, mindenestől.
A mesterséges intelligencia ugyanis nem nézett ki az ablakon. Ha tetszik, könyvből tájékozódott. Mi viszont kimentünk a dombra és megnéztük. Avarostól, virágözönöstől, szemetestől, mindenestől.
Jó a bolti avokádó, rukkola, kaktuszgyömölcs és pomelo pénzért, de a természetben ingyen van a csalán, kövér porcsin, vadcseresznye, medvehagyma, tyúkhúr és szamóca. Tessék bátran szedegetni!
Jó a bolti avokádó, rukkola, kaktuszgyömölcs és pomelo pénzért, de a természetben ingyen van a csalán, kövér porcsin, vadcseresznye, medvehagyma, tyúkhúr és szamóca. Tessék bátran szedegetni!
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.