A Moldovai Köztársaságban parlamenti választásokat tartottak vasárnap. Simán nyert Maia Sandu elnök asszony pártja. Akár négy évvel ezelőtt. Na de legalább mindenki hisztizett egy nagyot.
Mindenek előtt hadd jegyezzem meg: ha tényleg hatékonyan befolyásolták volna az oroszok a választásokat (tudják, a spájzból), nos, annak nem igazán örültünk volna Romániában. Az orosz úthenger a kerítés túloldalán pöfögött volna. De nem így történt. Maia Sandu pártja, a liberális és Európa-párti (bármit is jelentsen ez) PAS (Akció és Szolidaritás Párt) simán és lazán hozta az 50,16 százalékot (figyelem, ezek még nem végleges eredmények, apró változások előfordulhatnak, de a lényeg változatlan), ami 55 mandátumot jelent a 101 tagú moldovai parlamentben. Ez ugyan nem kétharmados többség, de
ugyanis az egyszerű parlamenti többsége megvan.
Az is igaz, hogy – legalábbis ami az eddigi nyilatkozatokat illeti – a jelek szerint egyetlen bejutó parlamenti párt vagy választási pártszövetség sem tetszik a PAS-nak. Mert mind a négy alakulat, úgymond, oroszpárti (bármit is jelentsen ez). Vegyük őket sorra. Az idei parlamenti választásokon a letiltásokat követően végül 23 párt, választási pártszövetség és független jelölt indulhatott. Ebből összesen öt jutott be a parlamentbe.
Ide tartozik Dodon mester Szocialista Pártja, a Moldovai Kommunista Párt (ja, ott még van ilyen, persze, mocskos oroszpárti bagázs az egész, bármit is jelentsen ez), illetve két friss, ropogós párt, a Moldova Szíve és a Moldova Jövője. A Moldova Szíve oroszpárti, elnöke Gagauzia volt baskánja, Irina Vlah, és két nappal a választások előtt illegális pártfinanszírozás okán eltiltották az indulástól. A Moldova Jövőjét egy volt kommunista miniszterelnök vezeti. Ez a ruszofil pártszövetség 24,19 százalékot ért el a vasárnapi választásokon, vagyis csúnyán beégett.
A harmadik bejutó csapat az Alternatíva Blokk.
Ez az úr veterán politikus, volt ő minden a moldovai politikában, ami csak lehetett. Korábban ruszofil, mostanság Európa-párti, de azt mondják róla, kicsi rajta a báránybőr, kilóg a farkasláb. 2025 nyarán a román hatóságok öt évre kitiltották Romániából (és ezzel a Schengen-övezetből is), mégpedig nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. Hogy melyek azok, azóta sem tudni. Ceban úr persze azt mondta, mindez a kisinyovi hatalom (Maia Sandu és zsebpártja, a PAS) bosszúja, mert ő nem úgy táncol, ahogy amazok fütyülnek. Ez a sztori egyébként tökéletesen jellemzi a moldovai politikai prérit.
ugyanakkor mindenki felháborodottan tiltakozik, hogy hát az nem igaz, amit állítanak róla. Bizonyíték nagyon kevés van. Szóval ember legyen a talpán, aki pontosan meg tudja mondani, ki a gazember és ki a jóember a Pruton túli aprócska köztársaságban. Gagauziát és Transznisztriát nem érdemes emlegetni, azok putyinista bábterületek. Transznisztriában orosz haderők is állomásoznak.
Ioan Ceban mester mellett egyéb érdekes figurák is akadnak az Alternatíva Blokkban: ott van például Alexandr vagy Alexandru Stoianoglo, aki nem más, mint Moldova volt főügyésze, és akire azt a sarat szokták hányni, hogy az ország legnagyobb gazembereinek felmentésében játszott közre.
Persze, bizonyíték nincs, szokás szerint. Ja, a tavalyi elnökválasztásokon őt verte meg Maia Sandu asszony. Aztán van ott még egy volt miniszterelnök, mindegy is, hogy hívják (persze sáros, mert azt mondják róla), meg az a Mark Tkacsuk, aki a hírek szerint a hírhedt Kozak Memorandum, azaz a Moldovai Köztársaság föderalizációs tervezetének főtárgyalója volt. Az igaz, hogy a Kozak Memorandum szerinti föderalizáció a ruszkiknak kedvezett volna, Moldovának meg nem.
hogy ugyan gondolja meg ezt a föderalizációt, mert nagyon nem lenne az úgy jó… Így történt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök már elindult Kisinyovba aláírni és ünnepelni, amikor Voronyin elnök megüzente, hogy pü-pü nem jár, vissza az egész, inkább az európai irányt választja (kacsintás).
Tehát: a vasárnapi választásokon a liberális és Európa-párti PAS tarolt, a szuverenista-ruszofil Patrióták Szövetség nagyot bukott, a parlamentbe bejutott a ravasz Ceban úr Alternatíva Szövetsége (7,99 százalékkal, éppen hogy – a választási pártszövetségek parlamenti bejutási küszöbe 7%), továbbá
A Mi Pártunkat Bălți város volt polgármestere, egy Renato Usatîi nevű üzletember vezeti, aki a hírek szerint Oroszországban szerezte a vagyonát, aztán felbukkant Moldovában és populista politikusként futja köreit. A Demokrácia Itthon Párt pedig maga a moldovai apró csoda, az elemzők szerint. Ha tetszik, ennek a pártnak a teljesítménye emlékeztet a legjobban Călin Georgescu hazai üstököspályájára.
minek következtében pár hónap alatt a Demokrácia Itthon képes volt átlendülni a parlamenti küszöbön. Persze, a pártvezérről, Victor Costiucról az a hír járja, hogy egy KGB-s (!) ezredes a barátja.
Ez tehát a helyzet a Pruton túli baráti köztársaságban. Ja, állítólag
(Nem véletlen, hogy George Simion éppen nekik szurkolt egy jó nagyot a választás napján.) A többi unionista párt csúnyán elbukott. Korábban mindig ott voltak a parlamentben. Most viszont nincsenek sehol. Úgy tűnik tehát, hogy az unió Romániával gondolat (egy időre legalábbis) elsüllyedt a politikai harcok viharos tengerén.
És akkor következzék néhány megjegyzés: a kampányt figyelgetve az tűnt fel elsősorban, hogy a demokratikus, Európa-párti politikusok, influenszerek, médiaszakemberek
Veszélyben az ország, mondta például Maia Sandu elnök asszony. De a teljes demokratikus kórus valamiféle Jó versus Rossz elleni végső leszámolásról harsogott. Az ember egy adott ponton úgy érezte magát, mintha Tolkien úr A hobbit című regényének csúcseseményébe, az ötök csatájának kellős közepébe csöppent volna. Ahol ha nem a JÓ győz, akkor mindennek vége. A ROSSZ jön és kész, meghal a Nap is. Nem állítom, hogy ez a fajta pánikkeltő diskurzus a választók befolyásolása. Pedig az is lehet. Hiszen Oroszország is befolyásolta a választók hangulatát, a maga érdekében. Csak
Mert ez bullshit. És köze nincs a politikai jelenségek józan ész alapú értelmezéséhez.
Maia Sandu pártja, a liberális PAS flottul nyert. Igaz, nem 61 helye lesz a parlamentben, mint eddig, hanem csak 55 körül (a mandátumok újraosztása után), de könyörgöm, ez csodaszép eredmény. A kis visszaesés érzésem szerint annak tudható be, hogy bármennyire igyekezett is, a kormány nem tudta megoldani sem az országra nehezedő szegénység problémáját, sem a beígért nyugdíjemelést, hogy csak két példát mondjak.
Na és akkor kérdem én: hol az a nagy befolyásolás, amit Oroszország a választópolgárokra gyakorolt? A hírek szerint Transznisztriában sem arattak a ruszofilok elsöprő győzelmet. (Persze, ők azt kiabálják most, mindez azért van, mert a kormánypárt aljasul befolyásolta a szavazók hangulatát, meg más csúnyaságok.) Szóval, ha Oroszországnak csak ennyire sikerült odahatnia a moldovai választásokra, akkor Oroszország kirúghatja az egész hibridháborús stábját. Egy zseb szart sem ér. Őszintén, az az érzésem, ez egy kellőképpen tisztességesen megszervezett választás volt, amelyet a PAS megnyert. És kész.
Ez különösen annak a fényében érdekes, hogy a hazai választásokon a diaszpórát tudták Georgescuék és Simionék a legjobban megmozgatni a saját érdekeik mentén. Pedig feltehető, hogy a román diaszpóra sem csak agyatlan orkokból áll (ahogy a Facebook mindentudó hülyéi írogatják nagy szájhabzás közepette), a moldovai diaszpóra pedig nem egytől egyik tündér, liberális filozófus és progresszív egyenlőségtani szakember.
Ugye, emlékeznek, hogy hápogott a teljes román média, hogy ki az isten ez a Georgescu. A román illetékes hatóságok legnagyobb szégyene ma is, ahogy Georgescut hagyták felragyogni, hogy aztán, egészen nem jogállami módon, az alkotmánybíróság fegyverével lőjék ki. Na, Moldovában a választások előtt betiltottak minden olyan pártot, amelyre a gyanúnak csak az árnyéka is rávetült. Hatékonyan, operatívan. De a karhatalom is azonnal lecsapott bármely gyanús csoportosulásra, helyszínre. Azt kell mondanom, hogy ha az árnyékban Oroszország nagyon nem demokratikus alakja sejlik fel, nem tudok ezekkel a talán túlzó intézkedésekkel nem egyetérteni.
Olyannyira, hogy pont idén a derék Unió kábé 1,9 milliárd euró értékű gazdaságélénkítő támogatást nyújtott a kis országnak. Hadd tegyem hozzá: ha Oroszország nem magasodna a háttérben, valószínűleg nem lett volna meg az a pénz. Ugyanis, ha tetszik, ha nem, az EU sem valami morális alapokon szerveződő segélyegylet. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke azt írta a PAS választási győzelme után:
Mert ha igaz lenne, akkor Európa lenne a kontinens kábé legszegényebb országa. Nem, a nagy szópufogtatás mögött jól felfogott érdekek húzódnak. Kell egy ütközőállam (vagy több) Oroszország és Európa közt. Aztán hogy később mi lesz, azt meglátjuk.
Addig is: gratulálok a Moldovai Köztársaságnak! Oroszországgal a spájzban sose egyszerű nyerni.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.
Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.
Az orosz–ukrán háború árnyékában a román állam bízik Istenben és szárazon tartja a puskaport.
Az orosz–ukrán háború árnyékában a román állam bízik Istenben és szárazon tartja a puskaport.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Elmagyarázzuk, mi a jelentősége az ország egyetlen atomerőművének, hogyan működik egy CANDU-reaktor és hogyan alkalmazott a kommunista Ceaușescu kapitalista nyugati atomtechnológiát az 1970-es években.
Elmagyarázzuk, mi a jelentősége az ország egyetlen atomerőművének, hogyan működik egy CANDU-reaktor és hogyan alkalmazott a kommunista Ceaușescu kapitalista nyugati atomtechnológiát az 1970-es években.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.