Rakonczay Gábor: A létezés önmagában elég menő dolog

Néhány alkalommal már beszéltem arról, hogy mennyire szeretem a tengert, a vitorlás és tengerjáró hajókat, az elképzelt és valós hajós történeteket, kalandokat. Az összes elérhető kalandregényt elolvastam a témában, de mind közül egy a mai napig ismeretlen magyar kalandor, Jelky András sztorija nyűgözött le a leginkább.

A 18. században élt bajai szabólegény meseszerű, valós históriája sokban hasonlít napjaink legismertebb magyar extrém-sportolójának, Rakonczay Gábornak a pályafutására, aki pénteken tartott előadást Kolozsváron, 75 nap az óceánon címmel.

Jelky András 1754-ben, mindössze 16 évesen indult vándorútra, a kor céhes hagyományainak megfelelően, hogy tapasztalatokat szerezzen a szabómesterségben. Eredetileg bátyja bécsi műhelyébe igyekezett, majd Párizsba akart utazni, hogy a francia szabóktól tanuljon. Igen ám, de a németországi Hanauban kényszertoborzók fogták el és erőszakkal besorozták katonának.

Bár sikerült megszöknie, a hollandiai Nijmegenben újra elkapták, és 1755 októberében a Holland Kelet-indiai Társaság katonájaként egy Batáviába tartó hajón találta magát. A hajó elsüllyedt, de Jelky szerencsésen megmenekült egy roncsdarabon. Ezt követően sorozatos kalandok érték: egy évig Suriname-ban élt, majd kalózok fogságába esett Málta partjainál, rabszolgaként egy török úr birtokába került.

1757 tavaszán már Makaóban tűnik fel, ahonnan Kantonba, majd Batáviába utazott. A Holland Kelet-indiai Társaság elnöke, Albert Parra szolgálatába lépett, ahol szabóként dolgozott, majd megházasodott. Egy ceyloni küldetés során egy emberevő törzs fogságába esett, ahonnan egy bennszülött lány mentette ki. Visszatérve Batáviába, tiszti rangot kapott, gazdag ültetvényes lett, és titkos tanácsosként diplomáciai küldetéseket teljesített, többek között Japánban is járt.

Az építész végzettségű budapesti Rakonczay Gábor életpályája sem kevésbé izgalmas. 2007-ben feleségével 651 nap alatt átevezte az Atlanti-óceánt, ami Guinness-világrekord. 2012-ben első emberként egyedül kenuzta át az óceánt, 77 nap alatt. 2018-ban első magyarként szelte át Grönlandot kelet-nyugati irányban, 29 nap alatt 600 kilométert megtéve.

2018-2019-ben első magyarként érte el a Déli-sarkot a szárazföldről indulva. 44 nap alatt 917 kilométert gyalogolt, az expedíción húzott szánja 94 kilogrammos volt. A túra során testsúlya 10 százalékát vesztette el. 2022-ben páros Grönland-átkeléséről volt hangos a sajtó. Vámos Nórával 30 nap alatt, első férfi-nő párosként szelték át a szigetet. 2023-ban hatnapos ultrafutó világbajnok lett Olaszországban, 847,6 kilométert teljesítve.

Kétszer futotta át Magyarországot, 681-681 kilométert megtéve. Mont Blanc-futása során 7 nap alatt 363 kilométert hagyott maga mögött, a tengerszintről 4808 m magasságig feljutva. Utolsó expedíciója 2025-ben volt, ekkor 75 nap alatt ismét átszelte kenuval az Atlanti-óceánt, ezzel lezárva 18 évnyi extrémsport-pályafutását.

Miközben az előadóra vártam, szép számban gyűltek az érdeklődők, akik közül többen is napi szinten követték a legutóbbi óceánátkelés mozzanatait a Facebookon, így értő közönség várta Rakonczay Gábort, aki épphogy megérkezett a kezdésre, de alapos indoka volt arra, hogy saját szavával élve „koppanásra” érkezzen.

Tőle nem megszokott módon nem is futva, viszont épp egy hatnapos futóversenyt útba ejtve. A Balatonfüreden rendezett XIV. EMU 6 Napos Világkupán ugyanis három magyar ultrafutó is esélyes arra, hogy megdöntsék a rekordját, ezért szoros figyelemmel kellett követni az éppen zajló történéseket. Rakonczay mindenkit megnyugtatott, egyelőre nincs veszélyben a rekord, amelyet, ha mégis megdöntenének, arra neki is reagálni kellene.

A gyors felvezető után bele is csapott a mesélésbe, és értelemszerűen nemcsak a legutolsó kalandjainak a részleteit osztotta meg, hanem egy átfogó képet is kaphattunk a karrierjéről. Kiderült, kalandvágyilag egyszerre indultunk Rakonczayval, de amikor ott tartott, hogy 13 évesen már lefutotta a maratont, szét is váltak az útjaink. Sőt, már jóval korábban látszott, hogy milyen irányt vesz a sorsa, hisz már a suliban azzal fárasztotta és sokkolta a tanárait, hogy ő óceánátkelő kalandor és hegymászó lesz.

A derék pedagógusok hiába próbálták tisztes polgári szakma felé terelgetni a rendkívül élénk fantáziával megáldott sihedert, aki végül harmadjára azt válaszolta a kérdésükre, hogy ha sem az óceánátkelés, sem a hegymászás nem szakma, akkor ő elmegy a Déli-sarkra. Mindennek van határa, ezért a szülőket is behívatták az iskolába, hogy mégis mivel tömik Gábor fejét, hogy ilyen elvetemült elképzelései vannak az ÉLET-ről.

Az álmok megvalósítása a tájfutással kezdődött, szorgosan rótta az öt kilométeres távokat, mígnem a szóban forgó tanár említést nem tett a maratonfutásról. Új világ nyílt meg előtte, bombasztikusan hatott, hogy többet is lehet futni, mint öt kilométer. Jelezte a szüleinek és a tanárainak, hogy ő lefutná a távot, mire a reakció az volt, amire számítani lehetett.

Megpróbálták lebeszélni, hisz még gyerek, úgysem fog összejönni, minek egy kudarc ilyen fiatal korban, különben is a nevezés alsó korhatára 18 év. Főhősünk egy napig sem bírta az izgalmakat, és a szombati ebéd után jelezte a szüleinek, hogy ő most elmenne sétálni egyet, teli a hasa.

Hat órája volt a sötétedésig, ezért 4 óra és 22 perc alatt teljesítette a 42 195 métert. A teljesítmény után természetesen kifeküdt, a világ minden baja környékezte, és ekkor a szülein volt a sor, hogy számon kérjék a tanárt, mivel tömi a gyermek fejét a suliban.

Rakonczay Gábor egész gyermekkorában arra várt, hogy felnőjön, borzasztóan nyűgös dolognak tartotta azt a periódust. Sok szabály van, aminek meg kell felelni, míg a felnőttek azt csinálhatnak, amit akarnak. Négyévesen ment először világgá, de a sarkon utolérték, hatévesen pedig unottan tologatta a szőnyegen a kisautót, arról lamentálva, hogy még meddig kell gyereknek tűnnie, amikor ott van a sarokban a földgömb, és az aljáról integet az Antarktisz. A felnőtté válás idejére határozottan emlékszik. Az egyetemi évei közepén az egyik óra után úgy állt fel a székről, hogy tudta, felnőtt.

Hazament, majd a kollégiumi szobában közölte a barátnőjével, hogy fagyasztani kell az évet, mivel vár rájuk az óceánátkelés, ami nélkül semmi értelme az életüknek, lassan megöregszenek és olyanok lesznek, mint más. Öt perc alatt eldőlt a sorsuk, délutánra pedig a dékán már alá is írta az évhalasztási kérelmüket. Otthon nem szóltak senkinek, vicces is lett volna, hisz sem óceánt, sem hajót nem láttak soha életükben.

Az elhatározással a fejükben kezdtek hozzá a szervezésnek, amikor szembejött a valóság. Borzasztóan drága egy hajó, így a spórolás felől közelítettek a kérdéshez. Először a dízelmotorról mondtak le, aztán a vitorlákról, így jött az evezés ötlete. Rakonczay azelőtt sosem evezett és mind a mai napig nem tudja, mi a fene lehet jó benne, de ez volt a legköltséghatékonyabb megoldás. Megrajzolta és megépítette a hajót, megtanult navigálni, rádiózni, vitorlázni, begyűjtött minden engedélyt, majd azon találták magukat, hogy próbaként eleveztek a Kanári-szigetekig, ahonnan 51 nap alatt átkeltek az óceánon.

Ez az idő mindmáig vegyes páros világrekord, és az akkor abszolút rekordtól is alig 4 órára maradtak el. Azt az időt két angol olimpikon tartotta. A hajó megkapta a formatervezési díjat, mert végül is nem süllyedt el – jegyezte meg Rakonczay, aki stand up komikusokat megszégyenítő módon képes humorosan beszélni életbe vágóan fontos dolgokról is.

A bemelegítő szakaszon nulla tapasztalattal kerültek bele egy óriási viharba. Reflexszerűen hívták a marokkói partiőrséget, akik lazán jelezték, hogy már két napja tombol a vihar, ha nem vették volna észre, és ennyi ideje mentik a halászokat, a rákászokat, de már senkit nem mentenek, mert még a mentőhajó is elsüllyedne.

Négy napig bírta, utána befutottak a Kanári-szigetekre, ami után már simának bizonyult az út a túlpartra.

Az egyetemi padba visszaültek ugyan, de minden túl síknak, túl száraznak bizonyult, sehol semmi életveszély. Rakonczay tehát nem találta a helyét, és onnan kezdve kihívás kihívást követett. Mindegyik projektből, legyen az világsiker, vagy kevésbé sikerült akció, életveszéllyel és határhelyzetek megtapasztalásával járt, ami felbecsülhetetlen tapasztalatokat jelentett.

A hajót a szakma nagy öregjétől, Fa Nándortól kapta, aki közölte vele, hogy a hajó valójában nem evezős, inkább egy kenu, csak egyik oldalt lehet lapátolni. Ekkor jött rá, hogy evezővel már 130 éve kelnek át az óceánon, de a világ legősibb ember által meghajtott vízi közlekedési módszerével még nem teljesítette senki a távot. Aki megpróbálta, az mind felborult, ki kellett menteni. Adva volt a cél, Rakonczay Gábor lesz az első óceánátkenuzó ember a világon.

Szponzorok nem nagyon voltak, akik támogatták volna, alig vagyunk pár évvel a gazdasági világválság után, ezért az összes ismerős cégének a logóját felragasztotta a hajóra. Sokan a mai napig sem tudják, hogy szerepeltek a hajótesten. A koncepció az volt, hogy milyen menő, ha a szorult gazdasági helyzet ellenére mennyien támogatnak egy ilyen expedíciót. A matricák mellett konzervek is kerültek a hajóba, majd a szükséges felszerelések beszerzése után kezdődhetett a kaland. A kalandor csak a szüleivel tartotta a műholdas telefonon a kapcsolatot, meghatározott időben.

A hullám ereje már nem elegendő ahhoz, hogy átforduljon a hajótest, ezért Rakonczay és a rengeteg konzerv fejjel lefelé úszott. A szellőzőnyílás burkolatát letépte a víz, így a hajó tetején is éktelenkedett egy lyuk. Nem volt mit tenni, fel kell ütni az orrlégkamra ajtaját, oda pakolta át a konzerveket. A kajaproblémánál nagyobb gond volt, hogy tudta, a légkamra nélkül 8 percre van hátra, utána az egész hajó elindul lefelé, az ö kilométeres mélységbe. Ennek már van egy hangulata – gondolta magában, és tette, amit ilyenkor tenni lehet. Megragadta a tőkesúlyt és próbálta a széltől elfelé visszabillenteni. Igen ám, de a 400 kilós hajó, dugtig konzervekkel és vízzel nem az ő súlycsoportja volt.

Jelentős súlya van annak, amikor az ember tudatosítja magában, hogy mindez miatta történik, és nem a hullám miatt, hisz ő ment oda. Sokat tett, hogy ebbe a helyzetbe keveredjen – idézte fel. A teremben a légy zümmögését is lehetett volna hallani, ha lett volna légy. Az ember minden sejtje élni akar – folytatta Rakonczay, aki ebben a kritikus helyzetben, minden racionalitást kiszorítva érezte, van megoldás. Éspedig az, hogy együtt kell működni az alapközeggel.

Észrevette, hogy egy nagyobb hullám készül pozícióba állni, mire ő húzta a tőkesúlyt és ordított a hullámnak, hogy jöjjön már, mire az jött, és az emberi erőt segítve a természeti erő visszabillentette a hajót. Felkapaszkodva a fedélzetre egy komoly újjászületés-élménye volt, hisz két perce még úgy volt, hogy ennek itt a vége. A műholdas telefon átázott, a kaja megromlott, a hátralévő 44 napban romlott konzervet evett. Tíz nap után az összes körme leázott, és az egész expedíció már nem óceánátkelés volt, hanem túlélőtúra.

Ez alatt az időszak alatt a magyarországi sajtó már temette, és naponta arról cikkeztek, hogy Rakonczay Gábor elveszett az óceánon, és azt taglalták, milyen lehetett az utolsó öt perce. Ő akkor és most is elmondta, hogy végig tudta hol jár, fokra pontosan követte az irányt, tehát nem volt elveszve, csupán kommunikálni nem tudott a külvilággal. Kikötése után biztos volt abban, hogy még a fürdőkádat sem fogja soha többé felengedni vízzel, mert abba is bele lehet halni, ha nem vigyáz. Félévig vízallergiája volt, alig zuhanyzott, és az ivóvíz sem ment le a torkán. Két hónap után tudott először két órát aludni egyhuzamban, miközben rémálmok gyötörték.

A pályalezárási projektje kiválasztásakor is azért gondolt az óceán újbóli átkenuzására, mert mi mást is lehetett csinálni, mint azt, ami a legdurvább volt, helyrerakni magában a dolgokat. Előtte viszont elkezdett hosszabb távokat futni. Az ultrafutással is úgy találkozott, mint a maratonnal annak idején. Valahogy kimaradt az életéből, hogy ultrafutás is létezik, amiben Magyarország különösen erős. Egy iskolai előadáson mesélt a gyerekeknek a kalandjairól, miközben a tornatanár volt bent órán, aki az ország egyik legismertebb ultrafutója volt. Rakonczay erről mit sem tudott, és amikor megkérdezte a tanár, hogy mennyit szokott futni, nagy arccal azt mondta neki, hogy maratonokat fut.

– pirított rá Rakonczayra a tanár.

Félév után már lefutotta a 221 kilométeres Ultrabalatont, így szerezve vissza a maradék önbizalmát. Borzasztó élményként emlékszik vissza rá, mondván 80 kilométer után úgy nézett ki a lába, mint amit most kell levágni. Elképesztő volt megélni, hogy pár hónap alatt fel lehetett nőni ehhez a távhoz, és gyorsabb átlaggal lehet futni, mint egy maratont. Ebből nőtték ki magukat az északi és déli-sarki expedíciók, a Mont Blanc-futás, Magyarország kétszeri átfutása, és a 847,6 kilométer teljesített táv is.

Mennyit lehet futni? Rakonczay szerint akármennyit, nincs egy fal, ami után már többet nem lehetséges, hisz mindig van egy következő lépés.

Rakonczay szerint, ha precízen ragaszkodtunk a céljainkhoz, évek után visszanézve tapasztaljuk, hogy már rég magunk mögött hagytuk mindazt, amit lehetetlennek tartottunk.
Mindezeken a kalandokon túl érlelődni kezdett benne a gondolat, hogy valamikor ki kellene szállni a buliból, merthogy ezekből a dolgokból nem szoktak elmenni nyugdíjba az emberek.

A Fa Nándortól kapott hajó tíz évig ült a kertben. A teljes, szakszerű felújítás mellett levonta az előző kaland minden tanulságát, és már a berendezésen, a kaján sem spórolt. Míg korábban az volt az elgondolása, hogy talán nem lesz baj, de ha mégis, meg tudja oldani, addig idén a biztos bajjal számolt. Nyolcvan napra spájzolt be élelemből, így még 5 napra való maradt a végén. A hajó hat alkalommal borult fel, Rakonczay kétszer a fedélzeten tartózkodott. A felborulást pedig úgy kell elképzelni, hogy e közben a hullám 80 méterre dobja a hajót.

Ez alkalommal már nemcsak a családdal, hanem az internetes követőivel is kommunikált, a Starlinknek köszönhetően naponta beszámolt a történésekről. Az útja vége felé egy tengeri madár is tiszteletét tette a fedélzeten, amely éjszakai szállásként használta a hajót. Az utolsó napokon már a haverjai is megjelentek, így egy tucatnál is több madár karistolt, toporzékolt az alvókabin felett.

Rakonczay sehogy sem tudta elűzni a hangos bagázst a fedélzetről, míg egy reggel utánozni kezdte hangosan a madarak kommunikációját. Nem tudja, mit mondhatott nekik, de a madarak úgy megszeppentek, hogy mozdulatlanul és némán ültek egész éjszaka.

A hallgatói kérdésekre is értékes válaszokat kaptunk az emberi kitartásról, teljesítőképesség határairól és a félelemről, ami szerinte plusz figyelmet, összeszedettséget adhat. A félelemre támaszkodni lehet, mint egy társra, és nagyon fontos, hogy törekedjünk annak a megértésére, ami zajlik körülöttünk.

A világbajnokságon, a 848 kilométeres futás utolsó napján történt vele egy emlékezetes pillanat. Éjjel kettőkor, az esőben egyszerűen összeesett az út szélén. A gyomra órák óta nem működött, szétszakadt egy izma, és annyi ereje sem volt, hogy arrébb húzza magát. Félig az aszfalton feküdt, mozdulatlanul. Ekkor jött a verseny rendezője, zseblámpával, esőkabátban, és rá világított, majd megkérdezte, mégis mit csinálok ott.

Most történik! – ez a mondat azóta is Rakonczay Gáborral van, aki szerint mindez az ember egész életére igaz, hisz hajlamosak vagyunk halogatni, abban reménykedni, hogy majd egyszer könnyebb lesz, majd magától megoldódik minden. De a döntést, hogy felkelünk és továbbmegyünk, mindig mi hozzuk meg.

Az előadásról hazafelé tartva azon gondolkodtam, hogy Jelky András is úgy vélte volna, egy magafajta kalandor, egy mai extrém-sportoló számára is a kockázat a létezés próbája. Az ember akkor tapasztalja meg igazán önmagát, amikor a szakadék szélén áll.

Az extrém sport így egzisztenciális tett, amelyben a szabadság és a végesség találkozik. Ha sikerrel járnak, egy egész ország büszke rájuk és ünnepli őket, kudarc, tragédia esetén kíméletlenül az arcukba vágják, az egész nem egyéb, mint romantizált, egoista önpusztítás.

Bármit is gondoljunk a kérdésről, az extrém-sportolók életfilozófiája inspiráló, hisz arra vállalkoznak, hogy megmutassák, mit jelent élni egy olyan világban, ahol kiiktattuk a közvetlen létkockázatot a mindennapokból, ahol a komfort és biztonság illúziója uralkodik.