Párhuzamos történetek – kortárs magyar és román szerzők egy kétnyelvű antológiában

Többnyelvűség. Erdély. Multikulturalitás. Nagyon gyakran látjuk/halljuk egy mondatban ezeket a szavakat. De a valóság nagyon gyakran más, nagyon gyakran elszigetelve élnek az etnikumok egymás mellett Erdélyben, rendezik a saját rendezvényeiket, írják a saját írásaikat a saját közönségüknek (ha van), élik a saját életüket, és közben nem igazán van átjárás.

Korábban legalábbis nem igazán volt, de mostanában mintha mégis elkezdett volna mozgolódni valami az irodalomban. Jelent már meg a közelmúltban román nyelven kortárs erdélyi magyar költészeti antológia, a magyar folyóiratokban is egyre több kortárs román szöveg fordítása jelenik meg, 2014-ben elindult a Discuția secretă névre keresztelt nemzetközi irodalmi fesztivál Aradon, ami szintén sokat tesz a román és magyar írók közeledéséért, ennek a fesztiválnak pedig most egy kézzelfogható hozadéka, egy kétnyelvű rövidpróza-antológia is megjelent.

A kötetben 12 (6 román és 6 magyar) szerző egy-egy szövege szerepel, és a téma jobbára a rendszerváltás, illetve a közvetlenül azután következő kaotikus időszak, de nem kizárólagosan. Ennek az alaphangját és hangulatát szépen megadja Demeter Zsuzsa Augusztus 23. Barátság című tárcanovella-szerű „élménybeszámolója”, ami elégedett röcögésre készteti az iróniára fogékony úri közönséget, hiszen szinte magunk előtt látjuk, ahogy szegény kis pionírok a napon izzadva próbálnak a saját testüket felhasználva betűket formálni, hogy aztán a PCR-ből átalakuljanak PACE-ba, és így tovább, egy giccses, hamis kommunista ünnepség összes kelléke megelevenedik egyetlen régi fénykép hatására.

A kötet szerkezete egyébként elég szépen ívelt, nagyjából a tematikailag közelebb álló szövegek kerültek egymás után, miközben a román és magyar szerzők, illetve a komorabb és humorosabb szövegek szinte menetrendszerűen váltják egymást.

Cătălin Lazurca remek novellájában egy olyan kisfiúról beszél, aki elég tehetséges ugyan, de valahogy mindent idő előtt félbehagy. A még szintén a kommunizmusban játszódó történet szerzője külön lábjegyzetben világosítja fel azon olvasókat, akik értelemszerűen már nem ismerik azoknak az időknek a kötelező olvasmányait, hogy a kisfiú képzelgései mely történetekből sodródtak össze.

Szántai János (a Főtér főszerkesztő-helyettese) szatirikus írásában Isten egy Plútó cigaretta füstjével kiírtja az emberiséget, de az egykori Erdély helyén valahogy életben marad egy magyar nő és egy román férfi – és máris kezdődik a cirkusz… Vida Gábor elmeséli, hogy is volt az élet egy kolozsvári bentlakásban közvetlenül a rendszerváltás után, milyen volt azoknak a hónapoknak az eufóriája, ami aztán, mint tudjuk, csalódásba fordult át.

Mihai Duțescu is a kilencvenes évek elejére kalauzol, ahol egy szerelmi háromszögbe csöppenünk, Andrei Dósa a forradalom környéki emlékeit szedi össze egy novellába a brassói gyerekkorából, Ionuț Chiva pedig a román futball úgynevezett arany generációjához fűződő emlékeiből dolgozik.

És innen már tényleg túllépünk a rendszerváltáson. Mărcuțiu-Rácz Dóra is gyerekkori történetet hoz Nagyváradról, valamikor a kilencvenes évek végéről, a kétezresek legelejéről: a „Centuráról” – ahol „úgy vezetnek mint az állatok” – kisodródik egy kamion, a közelben focizgató gyerekek pedig megpróbálnak viszonyulni ehhez. A novellából nem mellesleg végre hitelt érdemlően kiderül, hogy a világos szeműek sem látnak a sötétben.

Cătălin Furtună két fiatal lány történetén keresztül mutatja be, hogyan is alakul a világi hierarchia. Fischer Botond egy hippi kolónia mindennapjaiba kalauzol regényrészletében. A regényrészlet pedig ebben az esetben műfaji megjelölésként értendő, a regény ugyanis, amihez a szöveg tartozhatna, nem létezik. Erre mondaná János bácsi, hogy „meg köll írni”.

Márton Evelin a ’90-es évek Kolozsvárjára röpít minket, ahol éppen a „vadkanképű nagyúr” a polgármester, aki nem igazán csípi a magyarokat. Ugye nem olyan nehéz kitalálni, ki ő? A lényeg az, hogy a polgármester úr megveszekedett román jelképgyártásba kezd, aminek keretében a Mátyás-szobor és környéke is veszélyben érezheti magát. Bár a történet kissé el van túlozva, azért sajnos sok mindenben emlékeztet az egykori valóságra.

Az utolsó szöveg, Gabi Eftimie novellája már a tőlünk nyugatra irányuló migrációval foglalkozik: a főhős itthon több egyetemet és mesterit is végzett, mégis egy svédországi olcsó hotelben takarítja a szart és az egyebeket, ehhez pedig érthető okokból nem fűlik a foga.

Maga a könyv egyébként mindkét oldalról kinyitva „teljes értékű” könyv: a magyar szövegek és a románok egymáshoz képest fejjel lefelé kerültek bele, középen találkoznak, az OMG Kiadó szép havas tájakat helyezett a borítólapokra, szóval egy tetszetős kiadványról van szó.

Két dolgot azért meg kell jegyeznünk vele kapcsolatban. A szövegekre nyomtatás előtt nem ártott volna rázavarni egy véres szemű olvasószerkesztőt, a magyar szövegekben legalábbis feltűnően sok elírás, nyelvi pontatlanság van.

Másrészt nem igazán értjük a címet, jobban mondva nem értjük, miért ez a címe neki. A kötet címe ez: Ez a világ 66% akkor és 33% most. Ezzel kapcsolatban a fülszövegben Cătălin Lazurca ezt írja: „Lévén, hogy ez a kötet DS kötet, a címe David Berman egyik verséből vett idézet: because thit world is 66% Then and 33% Now. De mi a fennmaradó 1%?”

Az időközben elhunyt amerikai költő és zenész, David Berman volt a Discuția secretă legelső, 2014-es kiadásának a díszvendége, szóval nagyon is értjük az erős kötődését a projekthez. A projektet és annak hátterét nem ismerő méla olvasók fejébe azonban szöget üthet a kérdés: miért egy amerikai versből kapta a címét egy kortárs román és magyar szerzőket felvonultató prózaantológia? Valahol a kelet-európai kisebbségi komplexusainkban gyökerezik ez is?

Ám a hibáin túl a kötet hatalmas erénye mégis az, hogy létezik. A létezése pedig egy egyre erősödő és fontos párbeszéd meglétének a bizonyítéka.