Fedezzük fel újra Kolozsvár Pákei Lajoshoz köthető épületeit - egy kis csavarral!
Kedves Olvasók, a Mit csinál a magamfajta ezredfordulós generációs, ha helytörténet, helyi építészet után érdeklődik a maga módján? című újabb fejezete (előzőt lásd itt) következik: Pákei Lajos (1853-1921) neve nem ismeretlen a kolozsváriak körében, és ezúttal ő – a 19. századi polgári Kolozsvár egykori főépítésze – áll a középpontban.
Március 6-án a Vallásszabadság házában került fókuszba Pákei Lajos építészeti öröksége, ugyanis a Holnap kiadó gondozásában, Az építészet mesterei sorozatban az ő életművével kapcsolatos összefoglaló jelent meg, amit be is mutatott a kötet szerzőinek jelenlétében Gy. Dávid Gyula szerkesztő. A Vallásszabadság háza mint otthont adó intézmény már csak azért is jelentéses ennek kapcsán, mert Pákei Lajos unitárius család sarja volt, és amint azt a kötet fülszövegében is olvashatjuk,
(Mint például Brassai Sámuel vagy Berde Mózes síremlékei.)

Kovács András művészettörténész, aki a könyvet méltatta az eseményen, pár érdekességre is felhívta a figyelmet Pákeivel kapcsolatosan, elsősorban a műemlékvédelmi és épületmegőrzési törekvései nyomán. Ma már ritkán kapnánk fel a fejünket, ha csupán annyit említenének meg egy épületről, hogy középkori, netán reneszánsz alapokon nyugszik, de közben átépítették – millió ilyen épülettel találkozunk Európa-szerte, leszűkítve azt akár Kelet-Európára vagy Kolozsvárra. Mondhatnánk: hát majdnem minden ilyen impozáns épületnek van legalább egy köve jó pár századdal azelőttről.
Pákei egy olyan épület – a Wolphard–Kakas-ház – feltárásához és részleteinek megőrzéséhez járult hozzá, amely előtt jó esetben többször elmegyünk, ha a város központjában járkálunk. A Wolphard–Kakas-házban (Fő tér 31., rögtön a Szentegyház utca bejárata mellett) jelenleg a Művészeti és Formatervezési Egyetem működik, régebb bank volt az alsó szinten, most a Diverta könyvesbolt és egy építkezési állvány. Eszünkbe nem jutna, hogy ez az épület mit rejt, és bejutni sem egyszerű, csak az újabb építésű, szürkés-okkeres homlokzatát látjuk kívülről.

A ház azonban mindenféle kincset rejt, amelyek az egykori reneszánsz polgárház emlékét őrzik. Sosem tudnánk, hogyan nézhetett ki, ha Pákei Lajos nem készített volna róla rajzokat és nem szorgalmazta volna a feltárását.
amely Wolphard István matematikus és asztrológus terve volt eredetileg: szeretett volna egy olyan termet létrehozni, amelyben a kőboltozatok díszítőkövein az állatövi jegyek vannak kifaragva. Sajnos Wolphard István időnek előtte távozott az élők soraiból, így a következő tulajdonos, Kakas István fejezte be a terveket, bár jól megrövidítette a termet.
A tizenkét zodiákus helyett azonban csak tíz maradt – itt pár közülük megtekinthető –, közöttük pedig a Holló-csillagkép, valamint a saját címere is helyet kapott.
A Holló képe egyértelműen a Hunyadi Mátyás előtti tisztelgés lenyomata.
Pákei Lajos azonban nem állt meg ennél: a Wolphard-házból saját villájába is átmenekített egy díszes elemet, ahogy más reneszánsz polgárházakból is. A Majális (Republicii) utca 37. alatt található Pákei-villa jelenleg a Pszichológiai Intézetnek ad otthont – szerencsére látogatható az épület, a kapui nyitva állnak, noha értelemszerűen térfigyelő kamerák is vannak kihelyezve. Ettől függetlenül szép és eklektikus látványt nyújt a citromsárga tornyos ház, amely szinte teljes egészében körüljárható.

A Wolphard-házból a nyugati oldali ablaknál látható felirat származik: NIHIL VERITATE FIRMIVS 1581 (Semmi sem erősebb az igazságnál).

Ezen kívül az északi oldalon látható ablak a Henzler ezüstműves Híd (Regele Ferdinand) utcai egyik házából került ide: MEMENTO MORI 1586.

Ugyanebből a házból van az északi oldalon található díszes kapumaradvány is, amelynek felirata: FORTVNA VITREA (est) CVM SPLENDET FRANGITVR / HODIE MIHI CRAS TIBI DI IW X 1584.

A szintén nyugati oldalon található, ugyancsak reneszánsz ajtófelirat: DVM RECTE WIVAS NE / CVRA VERBA MALORVM / A(nno) D(omini) 1586.

A keleti oldalon pedig egy feliratmaradvány található: […] IVS HENCZEL WLINVS A. A déli oldalon látható BE betűjegyes címerpajzs a Bogner-Gelyén-házból való. A BE monogram Bogner Imre 16. század végén élt főbíróé.
A Pákey-villától lefele ereszkedvén, a Szamoson átkelve érdemes felkapaszkodni a Fellegvárra is. Építészünk a nagy középületek, templomok és síremlékek mellett szobortalapzatokat is tervezett, ilyen a Fadrusz János készítette Mátyás-szobor talapzata is, valamint az egykori Erzsébet királyné-büszt talapzata. A büsztöt már rég nem láthatjuk közszemlén, a talapzat azonban még a helyén áll, és erősen „beleolvad a tájba”.

A Fellegvárhoz köthető mindenféle urbánus legenda és furcsa történet közül az egyik személyes élményem egy régi ismerőstől származik, aki egyszer felhívta a figyelmem és elhívott, hogy menjünk fel „a Monuhoz”. Elmondása szerint a „Monu” afféle becenevévé vált az egykori műemléknek („monument”), és egy levedlett találkozó- és búvóhelyévé vált a városi fiatalság egy részének. Akkoriban még halmokban állt a napraforgómag-héj a talapzat előtt, jelenleg ilyen nincs, ellenben van rajta egy csomó falfirka és graffiti, a vízmosások és az odavezető töredezett lépcsők pedig eléggé nehezen megközelíthetővé teszik.
Miután a tavaszi sáros domboldalról lejöttünk, eltérünk a Malom (Gheorghe Barițiu) utcába, ahol a Pákei Lajos által tervezett nagy középületek sorát bővíti a jelenlegi Műszaki Egyetem épülete. Ez az Iparmúzeum és az Iparkamara egykori tanműhelyeinek adott otthont.

Ha jól megfigyeljük, visszaköszön a tipikus „pákeis” tetőzet formája – összhangban a Sétatér ikonikus épületeivel, a Kioszkkal és a Korcsolyapavilonnal.

Forrás: Wikipedia

Forrás: Wikimedia Commons
Pákei Lajos munkásságáról gazdagon számol be a fent említett kötet, mi pedig megmutattuk, milyen apróságokat lehet még felfedezni, ami hozzá kapcsolható.

Az 1898-as tervezésű kerítés
Fotók: Sánta Miriám
MTV: élt 44 évet. Mit adott az ikonikus zenei tévécsatorna a hazai nézőknek – egy generációnak?
Akkor kezdődött, amikor 2059-ben felrobbant a vásárhelyi vegyipari platform. Egy katalizátoregység karbantartásánál berobbant egy tartálycsarnok, és onnan megmagyarázhatatlan irányba fordultak az események.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Úgy történt, hogy fokhagyma helyett arzén került a tejfölös pecsenyébe – a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórum történelem szekciójának előadásain jártunk.
Ezzel „helyreáll” a rend a Temes megyei településen, ahol eddig is használatban voltak a magyar megnevezések, de egy újszentesi lakos „feljelentése” nyomán eltávolították azokat.
Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.
Három személy sérült meg csütörtök este egy Gyergyószárhegy közelében történt balesetben, mint kiderült, a sofőr nem volt józan.
Oláhdellő az a Maros megyei település, ahová túl későn építettek Maros-hidat, így aki csak tehette, elvándorolt. A faluban kevesebb mint ötven református él, nemrég mégis gyülekezeti termet szenteltek, amit meg is töltötték a hívek.
Idén Parajd és egész Sóvidék élete gyökeresen megváltozott. A bányakatasztrófa nemcsak a turizmust, hanem a helyiek mindennapjait is felforgatta. Megkérdeztük az érintetteket, hogy hogyan élték meg az elmúlt időszakot.
Úgy történt, hogy fokhagyma helyett arzén került a tejfölös pecsenyébe – a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórum történelem szekciójának előadásain jártunk.
Úgy történt, hogy fokhagyma helyett arzén került a tejfölös pecsenyébe – a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórum történelem szekciójának előadásain jártunk.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
A székely katolikus püspök és a székely kommunista pénzügyminiszter egymástól távol álló, de koncepciós pereikben mégis összefonódó életútja.
A székely katolikus püspök és a székely kommunista pénzügyminiszter egymástól távol álló, de koncepciós pereikben mégis összefonódó életútja.
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Számtalan természetvédelmi témájú dokumentumfilm rendezője, írója, producere Szendőfi Balázs. Hegyizene című kétrészes alkotása az Erdélyi-szigethegységbe kalauzol el, a vidéket pedig olyan perspektívákból láthatjuk, amelyekről álmodni se mertünk volna.