Mit árulnak el a honfoglaló magyarokról a kaukázusi leletek?

Kivételes, a honfoglaló magyarokhoz köthető régészeti leletekre bukkantak magyar kutatók Oroszországban, a Kaukázus észak-nyugati előterében, a Kubán-vidéki Krasznodar és Anapa városok múzeumi gyűjteményeiből – számoltunk be korábban, az expedíció közleménye alapján.

Az október 15. és 30. között lezajlott kutatóutat M. Lezsák Gabriella régész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Magyar Őstörténeti Témacsoportjának (MŐT) munkatársa vezette, és tagja volt dr. Gáll Erwin régész, történész, a Román Tudományos Akadémia Vasile Pârvan Régészeti Intézetének munkatársa is.

Őt kérdeztük a kutatás eredményeiről – cikkünket pedig az expedíció képanyagával illusztráljuk.

Mi volt a célja a kéthetes expedíciónak?

Az expedíciónk célja a Kaukázus előtere kora középkori régészetének nem publikált vagy rosszul publikált, nem ismert leletanyagainak ha nem is tökéletes, teljes dokumentációja, legalább megismerése, részleges adatbázisba való illesztése. Van egy lényeges aspektusa a problémának, amely földrajzi-topográfiai, ám alapvetően befolyásolja a kutatást: a Kaukázus térségét nem egységes régióként kell felfogni, hanem menedékesen a hegyvidéktől a folyók által szabdalt sikságig.

E földrajzi keretek, ahogyan érzékeltük a kutatóutunk során – és amit visszaigazol a felgyűjtött leletanyag – jelentős mértékben meghatározták az életmódot, ezáltal pedig a kulturális és népességi realitásokat. Az évek során a saját magam által kifejlesztett módszertan alapján gyűjtöttük az adatokat, kiértékelésük pedig sok ideig tart.

Eleve azzal a szándékkal mentetek, hogy ezeket a leleteket előkerítsétek, vagy közben derült ki, milyen műkincseket rejtenek azok a bizonyos lerakatok?

Ha tudtuk volna, hogy pontosan mi van ott, akkor nem tettünk volna meg 4000 kilométert, vagyis kérdésfelvetéseken és az elég kevés publikáción kívül (hiszen a leletanyag jelentős része közöletlen) konkrét ismeretanyagunk nem volt.

Ami azonban indokolta a kutatást, az a közös felismerés (amely részben az expedícióban résztvevő etnológus kollégák tepemunkájának eredménye), hogy a Kaukázus előterében fekvő Kubán, Terek és Kuma folyók síkságától kezdődően egészen az Urálig elterjedő óriási terület egységes nomád „élettér”. Ezen óriási élettérben számos alkalommal különféle hatalmi struktúra, nagyon heterogén, nomád állam jött létre, amelyek létrejöttének kauzalitása a nomád társadalom dinamikus rétegzettségében, az úgynevezett – és most az etnológus Somfai Kara Dávid véleményét idézem – „kónikus klánrendszerben” kereshető. Mindez kapcsolatban áll azon erőfeszítésekkel, amelyeket ezek a hatalmi képződmények fejtettek ki a kereskedelmi utak ellenőrzéséért, az erőforrások feletti uralomért, illetve a nomád létalapot biztosító állatállomány növeléséért.

Az expedíció tagjai a Kuban folyó mellett (balról jobbra: dr. Gáll Erwin, M. Lezsák Gabriella, dr. Avar Ákos)

A régészet sok mindent ki tud mutatni, azonban nem mindent. Személyesen úgy vélem, hogy a régészet az úgynevezett horizontális (pl. népi, etnikai) identitások tanulmányozására nem alkalmas, ugyanis a temetkezésekből ránk maradt anyagi és szellemi kultúra elemei nagyon változatosak, az ún. etnospecifikus elemek kiválasztása pedig azért lehetetlen – és mindez teljesen szubjektív módon történt az elmúlt 150 évben –, mert maga a terminológia eredetileg helytelen, ugyanis nem létezik etnospecifikus tárgy!

Hogy egyértelmű példát is mondjak: csak akkor tudnánk rámondani egyik vagy másik temetőre, hogy „magyar”, ha mondjuk ugyanazon tárgy fordulna elő az illető temető mindegyik sírjában. Na de majdnem 19 év régészetben eltöltött idő alatt én még ilyen temetővel nem találkoztam. E kérdésnek óriási szakirodalma van. Amit azonban ki tudunk mutatni – még ha ezt is relatívan –, az a hatalmi struktúrákra utaló társadalmi rétegződés. Ezzel választ is adtam arra a kérdésre, hogy mit kerestünk: gyakorlatilag minden adatot, amely a tudásunkhoz hozzáad, szerettünk volna felgyűjteni.       

Hogy kell ezt a kutatást elképzelni? Az orosz kollégák beengedtek a gyűjteményekbe, hogy szabadon kutassatok?

Az anyaggyűjtés gyakorlatilag két jól elválasztható részből állt: először is a feltárt lelőhelyek dokumentációját néztük át, illetve fényképezőgéppel rögzítettük. Ez azért is fontos, mert egyes lelőhelyekről a szakma csak hírből értesült, de találtunk lelőhelyet, amelyről senki sem tudott.

A kutatás második része a régészeti komplexumokról – elsősorban temetőkből és szórványleletekből származó leletanyag dokumentálása: ez egyrészt fényképezőgépes dokumentációból állt, másrészt a fontosabb leletekről leírást készítettünk. A kaukázusi kollégák pedig ismét bizonyították azt, amit egy Amerikában és Angliában három évet lehúzó kollégánk vagy pedig egy Kolozsváron megtelepedett francia eredetű barátom vall (akik ketten körülbelül 25 nyelvet beszélnek): élni csak a Lajtától keletre érdemes.

Nos, ez természetesen egy nagyon szubjektív vélemény, de egy biztos: csak a legszebb emlékekkel távoztunk. Reméljük, a kint megismert emberek közül többel közel kerültünk ahhoz, hogy barátokká váljunk, hiszen, ahogyan egy nogai mondás tartja: „az első találkozás az találkozás, a második az ismeretség, a harmadik pedig a rokonság”.
 
Mire engednek következtetni a felfedezések a magyar őstörténetet, a honfoglalást illetően? Megváltoztatja-e ez a honfoglalással kapcsolatos tudásunkat?

Talán unalmas, de alapvető megjegyzéssel kezdeném: a bölcsésztudományok alapja a  véleménypluralizmus és a sokszínű megközelítésmód. Enélkül az illető tudományág – vagy éppen résztudomány – elsorvad. Mindez elmondható a kora középkor régészeti kutatásáról is, ugyanis a forrásanyag szűk voltából és ennek sokszor félreérthető jellegéből fakadóan nagyon sok elmélet látott és lát napvilágot.

Látkép a Taman-félszigeten

Ahogyan az előbb említettem, véleményem szerint a régészet nem alkalmas arra, hogy etnikai identitásokat kimutasson, viszont arra kontextuálisan alkalmas, hogy a hatalmi struktúrák vertikális rendszerét, hatalmi hálózatokat kutasson. Ebből a szempontból úgy vélem, hogy a régészet az anyagi kultúra heterogenitása miatt 9. századi „magyar népet” nem, „magyar hatalmi struktúrát” viszont kutathat. Erre Somfai Kara Dávid „nomád” elmélete, a „kónikus (teszem hozzá, dinamikus vertikális) klánrendszer” kitűnő lehetőséget nyújt. Kérdéses, hogy az egymással versengő klánok között milyen csoportidentitás alakulhatott ki? Olyan, mint a modern nemzeti eszme által kreált nemzet, amelynek a tagjai jogilag egyenlőek? Aligha!

Következtetésképpen, ha feltesszük, hogy mit jelentett a 9. században a „magyar”: 1. a hatalmi struktúrát vezető nemzetség (?), amelynek nevét mintegy átvette később e hatalmi konstrukció népessége? 2. beszélhetünk népről mint horizontális identitásról, csoporttudatról? Ez az, amire régészként nem mernék válaszolni, de egyértelműen az előbbi gondolatok alapján az első lehetőségre szavaznék.

Mit tudtatok meg konkrétan a kéthetes expedíciós út során? Melyek a legfontosabb leletek, amelyeket felfedeztetek Oroszországban?

Először is azt a még nagyon relatív észrevételt, amely mint munkahipotézis kezelendő, hogy a Kaukázus előterében a temetkezések esetében három kultúrrégiót tudunk elkülöníteni, amelyek esetében azonban átfedések nem zárhatóak ki, hiszen a kulturális manifesztációk soha nem lezárt társadalmi jelenségek, ezek elterjedése az emberi génum viselkedésének jellegzetessége: a Kaukázus domb- és hegyvidék közepétől keleti irányban, a Kaszpi-tenger felé katakombás temetők egész sora ismert, illetve innen nyugatra hamvasztásos temetők, de amelyekben összehajlított fegyverek nagyon nagy számát helyezték el.

Sem a hamvasztásos, sem a katakombás temetkezések nem jellemzőek a 10. századi Magyar Nagyfejedelemség népességeinek temetkezési szokásaira, de ezek nem ismertek a Kubán, a Terek vagy a Kuma síkságain sem. Ez egy negatív eredmény, de legalább annyira fontos, hiszen remek kutatók emlegették pl. Zmejszkaja Sztanyicát mint magyar temetőt. Se több, se kevesebb, több mint 600 katakombás és hamvasztásos temetkezést dokumentáltunk.

Természetesen mindez újabb kutatásokat igényel, ebben a pillanatban nem más, mint munkahipotézis – viszont egy nagyon fontos munkahipotézis.

De mivel a pozitivizmus a mai napig kísérti a régészetet, válaszolok arra a kérdésre is, hogy mit találtunk. Természetesen nem mondhatom el, hogy hol és mit, hiszen az orosz kollégákkal tárgyalást folytatunk a leletanyag közlése céljából, azonban azt leszögezhetem: a síkságról olyan leletanyagot sikerült dokumentálnunk, amely a Kárpát-medencében Kolozsvártól Gnadendorfig a fegyveres elit temetkezéseiből jólismert. Tehát: nem a „magyarok”, hanem a „fegyveres elit” temetkezéseinek leletanyagát dokumentáltuk. Az expedíció nagy nyeresége ez, ami egyet jelent: tovább kell kutatni – de most már koncentráltabban a Terek, Kuma, Kubán folyók vidékére összpontosítva. Hogy ez más tudományágakat is implikál, az több mint evidens, a nyelvészettől kezdődően az etnológiáig.

Tehát nagyon távol állunk bármilyen konklúziótól, semmilyen következtetést nem vontunk le. Az adatgyűjtés fázisának kezdetén tartunk. Róna-Tas akadémikus térképe alapján (is) azonban kijelenthetjük: kutatni kell e régióban is!

Róna-Tas András: Hol volt Kuvrát Bulgáriája? In: Nomád népvándorlások, magyar honfoglalás. Magyar Őstörténeti Könyvtár, Budapest, 2001.
 

Az expedíció közleménye szerint a fellelt műkincsek jelentős része az illegális műkincskereskedelemből került hatósági legfoglalással a gyűjteményekbe. Mit lehet erről tudni?

Jelentős része nem, de egy része igen. Pontosabban csak a Krasznodári múzeumban dokumentáltunk az FSZB (az orosz állambiztonsági szervezet – a szerk.) által lefoglalt leletanyagot. A többi múzeumban vagy temetőkből származó leletanyagot, vagy sírleleteket dokumentáltunk. Az azonban tény, hogy az illegális műkincskereskedelem általánosan a régészet nagy problémája. A helyzet nem különböző Oroszországban sem, csak a terület mérete miatt jelentősen eltérő mennyiségileg. Hogy a legendás Puskást parafrazáljam: kis pénz, kis foci – nagy pénz, nagy foci.

Egy kéthetes utazás a nagy Oroszországban a tudományos célkitűzésektől függetlenül is izgalmas élmény lehet...

Több mint izgalmas. Nagyon sokat tanultunk, hiszen a tájkép, a régió topográfiái jellegzetességeinek ismerete véleményem szerint a régészeti elemzés (és nemcsak) egyik alapja. Mikor a doktori disszertációmat  készítettem, akkor bejártam, a terepen ellenőriztem az Erdélyi-medence, a Partium és a Bánság összes ismert lelőhelyét. Most is, mint fénykép, a fejemben vannak a különféle mikrorégiók a kolozsvári Zápolya utcától a bánsági Nagyősz-Kleine Hügelig.

Mindez a Kaukázus vidékére is vonatkoztatható. Ez közvetlen információ és nem közvetett. Vizuális típusként nálam ez alapvető – e nélkül nehezen tudok elemzést készíteni. Ez sem eltérő, hiszen mint fényképhalmaz rögzültek a Kubán vagy a Kum folyók óriási elterjedésű styeppeterületei, a Kaukázus hegyláncolatának óriási bércei.

Összesen 9 város 14 múzeumában végeztünk kutatást, amely több mint 2000 km utazást jelentett: Krasznodar, Anapa, Novoroszijszk, Pjatyigorszk, Kiszlovodszk, Vlagyikavkaz, Groznij. Külön elláttogattunk a Taman félszigetre, ahol a Krímet Oroszországgal összekötő monumentális híd épül. Felkerestük Neftekumszk nogai közösségét is, amikor az egykori Madjar város (a mai Bugyennovszk város mellett) területére látogattunk el.

A Csecsen Köztársaság Nemzeti Múzeumának épülete Groznijban
 

Ha jól tudom, megfordultatok olyan helyeken, mint Csecsenföld, amelynek a közelmúltja elég zaklatott volt. Mit lehet ott tapasztalni most, hogyan működik egy autonóm köztársaság az Orosz Föderációban?

Doktori eskümben a tudományosságra esküdtem, amely azt (is) jelenti, hogy kutatóként nem foglalkozom politikával. Politikai véleményem van – mint mindenkinek –, el is mondom a barátaimnak és nemcsak. Politikai véleményt azonban ebben az esetben nem tudok kifejteni, mivel én régész-kutatói minőségben jártam Csecsenföldön, nem politológusként. Annyit megemlítek, hogy Csecsenföld (is) egy olyan politikai modell, amelyet érdemes tanulmányozni – politikusoknak és politológusoknak egyaránt. Elmondhatom, hogy Groznij egy ultramodern város, igazi 21. századi, amelyben megtalálja a helyét az új és a régi.

• A Kaukázusban bukkantak honfoglaláskori leletekre magyar kutatók