A Twin Peaks atyja ezúttal különös fotómontázsain keresztül nyújt betekintést elméjének sajátos működésébe. A Műcsarnokban voltunk, megnéztük.
David Lynch egy igazi popkulturális ikon. Az ikonoknak pedig az a sorsuk, hogy minden egyes művészi megnyilatkozásukra kiemelt figyelem irányul, bármit tesznek, eseményszámba megy – mint az a kiállítás, amely a Budapesti Fotófesztivál keretében egészen júniusig látogatható a Magyar Művészeti Akadémia intézményeként működő Műcsarnokban. A világ több rangos kiállítóhelyét megjárt Small Stories / Kis történetek David Lynch fotóművészi tevékenységébe enged bepillantást, és már a tárlat előzetese – a mester sajátságos stílusú ajánlásával – valamiféle szenzációszámba menő élményt sejtet. (Hogy ezt az ígéretet mennyiben teljesíti, arról később.)
Azok közé tartozom, akik, bár elismerik Lynch művészi sokoldalúságát, vagyis azt, hogy kísérletező kedve révén több művészeti területen – fotó- és képzőművészet, experimentális zene, írás, kliprendezés – képes megnyilvánulni és maradandót, de legalábbis izgalmasat létrehozni, Lynchet mindenek előtt filmrendezőnek tartják, és végtelenül sajnálják, hogy alkotói energiájának legnagyobb részét nem erre fordítja az utóbbi években (leszámítva a Twin Peaks harmadik évadát). Sőt az a helyzet, hogy már legutóbbi nagyjátékfilmjénél, a 2006-os Inland Empire-nél kezdtem elveszíteni a befogadói fonalat – ezt a fonalat maga a rendező ott vette fel különös hangulatú, most kiállított fotómontázsaival, ahol háromórás vizuális agymenésével abbahagyta.
A folytonosság persze amúgy is megvan: Lynchet ugyanazok a témák, motívumok, érzésállapotok foglalkoztatják, bármilyen művészeti ágban alkosson is. Amikor a gyanútlan látogató belép a Műcsarnok-beli kiállításhoz vezető folyosóra, rögtön a Lynch-univerzum kellős közepén találja magát: suhogó vörös függönyök között, a Twin Peaks vörös szobájának cikkcakkos mintázatú padlóján.
A David Lynch-féle Fej(ek) távolról... (fotó: Mónus Márton/MTI)
... és közelről (forrás: Item éditions, Paris)
Aztán szétnyílik a függöny, és mi belépünk egy teljesen szokványos, fehér falú kiállítótérbe, amelynek közepén tű nélküli lemezjátszón forog egy bakelitlemez, és David Lynch múzsája, felfedezettje, alkotótársa, Chrysta Bell énekel végtelen melankóliával, mindig ugyanazt a dalt; körülötte lefűrészelt lábú, dülöngélő székek (rájuk ülni szigorúan tilos, ahogy egyébként fényképezni is); a falakon pedig a fotográfiák. Azazhogy pszeudofotográfiák, fotómontázsok, csupa fekete-fehérben, szürkés árnyalatokban játszó megelevenedett lázálmok, potenciális „kis történetek” kiindulópontjai.
Lynch fotóművészeti alkotásaiban ugyanaz a zavarba ejtő és nyugtalanító, mint a filmjeiben, különösen az egészen korai (Radírfej) és a Twin Peaks utáni munkáiban (Útvesztőben, Mulholland Drive – A sötétség útja). Az, hogy a teljesen hétköznapi valóság elemeinek elmozdításával, groteszk átrendezésével, felcserélésével képes létrehozni azt az utánozhatatlanul nyomasztó, szorongásos atmoszférát, ami a védjegyévé vált. Lynch képes elérni azt, hogy félelmetes hangulatot árasszon az, ha valaki beleharap egy cseresznyés pitébe, vagy baljós jel legyen egy ártalmatlan nyúl felbukkanása – ez utóbbi egyébként megjelenik a kiállítás egyik képén is.
Enteriőr #7 (forrás: Item éditions, Paris)
A hétköznapi valóság, az egyszerű dolgok felszíne mögött – ahogy a frissen megjelent, Aminek álmodom című (ön)életrajzi vétetésű könyvben írja – „vad romlás és fájdalom” rejtőzik: ez Lynch különbejáratú filozófiájának alaptétele. Egy szoba, amelyben a megszokott környezeti elemek mellett felbukkan valami furcsa, nem odaillő tárgy vagy személy (az Enteriőr sorozatban), egy eltorzult fej, amelyről hiányzik az arc vagy az arc egy része, és szokatlan, néhol kozmikus elemek bukkannak fel rajta; rémálomszerű éjszakák egy mezőn, ahol bábszerű figurák nyomába ered egy vezető nélküli, titokzatos autó; a gyermekkor furcsa, sejtelmes, formátlan szorongásaiból táplálkozó képzetek – talán ez utóbbiak a leginkább meggyőző darabjai a kiállításnak.
Arra, hogy miként működik a kontinuitás Lynch filmes és fotográfusi munkássága között, íme egy példa a Twin Peaks új évadából (csak erős idegzetűek kattintsanak!):
Csakhogy mindez a sejtelmesség, szorongás, álomszerűség nehezen érvényesül egy olyan kiállítótérben, ahol a minimális feltételek is alig adottak annak a bizonyos Lynch-hangulatnak az átéléséhez. A mindenféle hangulatvilágítást és a lynchi motívumvilághoz kapcsolódó díszletelemet nélkülöző, már-már sterilen világos környezetben, a tükröződő képi felületek között elvész a fotók sugallta borzongás lehetősége is. Márpedig – és ez a Lynch-életművet kicsit is ismerők számára egyértelmű – az a fajta élmény, amit ez a művészet nyújtani képes, alapvetően nem intellektuális jellegű, hanem annál sokkal zsigeribb, ha úgy tetszik, tudat alatti hatású.
Ki itt belépsz... (a szerző fotója)
Elolvashatjuk ugyan a tájékoztató feliratokat a mester és a transzcendentális meditáció bensőséges viszonyáról, meghallgathatjuk a második teremben elhelyezett két óriáskocka alatt Varró Attila és Nemes Z. Márió eszmefuttatásait popszürrealizmusról, expresszionizmusról, a giccs sajátos felhasználásáról, pszichoanalízisről, arról, hogy a „lynchi” az új „kafkai”; de aki azt állítja, hogy képes logikusan értelmezni David Lynch szabad képzettársításokon, csapongó benyomásokon, elfojtott érzéseken alapuló bizarr világát, és belátni egy különös elme cseppet sem szokványosan működő tekervényeibe, az vagy sznob, vagy rajongó. Nem árt tehát ennek a világnak kontextust teremteni.
Hogy Lynch mégis nagyon tud valamit, az bizonyítja, hogy amikor kiléptem a Műcsarnok épületéből a napsütötte Hősök terére, önkéntelenül azt kezdtem figyelni, mikor történik valami szokatlan, valami baljós a teljesen átlagos járókelők forgatagában. Közben meg ott duruzsolt a fejemben, végtelenített lejátszásban Chrysta Bell All The Things című dala, amit remélhetőleg majd az április 5-i, kolozsvári koncertjén élőben is meghallgathatunk. Amit a teremőr egész nap, szünet nélkül hallgat odabent. Nem is tudom, irigyeljem-e.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.
El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.
Dés valóban hét dombra épült, akárcsak az olasz főváros. És hét határra szóló múltja van. A jelene viszont egy csendes kisvárosé. Ahol béke van. És némi rend, az össznemzeti rendetlenség közepette.
Dés valóban hét dombra épült, akárcsak az olasz főváros. És hét határra szóló múltja van. A jelene viszont egy csendes kisvárosé. Ahol béke van. És némi rend, az össznemzeti rendetlenség közepette.
Gondolatok a hétvégén Sepsiszentgyörgyön kezdődő divízió 1/A jégkorongvilágbajnokság elé.
Gondolatok a hétvégén Sepsiszentgyörgyön kezdődő divízió 1/A jégkorongvilágbajnokság elé.
Sajátos Erdély-tapasztalat, közösségi felelősség, angol romantika és Balassi-kard. József Attila nyelvi öröksége, mágikus ritmusok. Hogyan aránylik Kolozsvárhoz a mindenség? László Noémi költővel Visky András beszélgetett a magyar költészet napján.
Sajátos Erdély-tapasztalat, közösségi felelősség, angol romantika és Balassi-kard. József Attila nyelvi öröksége, mágikus ritmusok. Hogyan aránylik Kolozsvárhoz a mindenség? László Noémi költővel Visky András beszélgetett a magyar költészet napján.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
A mesterséges intelligencia ugyanis nem nézett ki az ablakon. Ha tetszik, könyvből tájékozódott. Mi viszont kimentünk a dombra és megnéztük. Avarostól, virágözönöstől, szemetestől, mindenestől.
A mesterséges intelligencia ugyanis nem nézett ki az ablakon. Ha tetszik, könyvből tájékozódott. Mi viszont kimentünk a dombra és megnéztük. Avarostól, virágözönöstől, szemetestől, mindenestől.
Jó a bolti avokádó, rukkola, kaktuszgyömölcs és pomelo pénzért, de a természetben ingyen van a csalán, kövér porcsin, vadcseresznye, medvehagyma, tyúkhúr és szamóca. Tessék bátran szedegetni!
Jó a bolti avokádó, rukkola, kaktuszgyömölcs és pomelo pénzért, de a természetben ingyen van a csalán, kövér porcsin, vadcseresznye, medvehagyma, tyúkhúr és szamóca. Tessék bátran szedegetni!
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.