Gergely Zsuzsa Kolozsvár száguldó rádiós riportere. Vele beszélgettünk szakmáról, időkről, mindennapokról...
A Kolozsvári Rádió szerkesztője, nemrég ő vette át elsőként az intézményt támogató Donát 160 Egyesület frissen alapított szakmai díját, a D160 médiadíjat. Ennek ürügyén, de nem csak erről kérdeztük.
Megváltozott-e az életed azóta, hogy megkaptad a D160 médiadíjat? Ha igen, hogyan? Ha nem, miért nem?
Az életem nem változott, az a napom szebb és jobb lett. Koccintottunk a kollégákkal, lazítottunk egy kicsit, vagyis: ünnepeltünk, a magunk módján. Másnap ugyanúgy keltem, mint azelőtt, ugyanúgy végeztem a dolgom, és ez azóta sincs másként. Szól a mobil-vekker, sorjáznak a meghívók a különböző eseményekre, zajlik az élet. A számítógép nem hallott a D160 díjról, ezért továbbra is gyakran megviccel és például érvényteleníti két órás munkámat. Hiába ejnye-bejnyézek neki, süket fülekre találok. Mindent egybevetve: személy szerint örülök a díjnak, megtisztelve érzem magam, de ez a nagyvilág működésén mit sem változtat.
Rostás-Péter István laudációjában azt mondta, téged inkább fékezni kéne, mint ösztökélni. Mi a véleményed erről?
Időnként én is fékezném magam, mert a Duracell-elemlét nem mindig a legideálisabb. De a kulturális életnek is – mint mindegyik területnek egyébként – van egy sajátos dinamikája. Ha felvetted a ritmusát, nehéz lassítani. Vagy igazságtalan. Próbálom fejlesztgetni a hetedik érzékemet, ami megsúgja, miről lehet lemondani, mit nem szabad kihagyni. Időnként jó partnernek bizonyul, máskor egyszerűen sehol nincs, és akkor önmagammal tanakodhatok, hogy mit akarok bírni és miért.
Szerinted mik egy jó rádiós riporter legfontosabb tulajdonságai?
A legfontosabb, hogy tisztában legyen a saját lehetőségeivel és korlátaival. Másodsorban, hogy ne legyen introvertált személyiség, mert az önmagába zárkózó, a gondolataikat otthon, csendben és nyugalomban szülő emberek nehezebben veszik rá magukat, hogy megszólítsanak idegeneket (hiszen a szakmában rengeteg az első találkozás), és olyankor is kicsit félszegebbek, visszafogottabbak, mint kellene. Ha egy erős, harsány személyiséggel ülnek le egy asztalhoz, az alany valószínűleg pillanatok alatt knock outolja őket, anélkül, hogy ez lenne a szándéka. Természetesen nem szellemi párbajra gondolok, hanem magatartásbeli különbségekre. Nem árt, ha a riportereket egy kis pofátlansággal is megáldották fentről. Erről elméleteket tudnék gyártani, gyakorolni nem szoktam. Nem vagyok különösebben verekedős fajta, ezért jól jön, hogy a kultúrában ritkább a bokszmeccs, mint máshol.
Hogy telik egy munkanapod?
Mindig másképp, és ezért hálás vagyok, mert nem nekem találták ki a „reggel 8-ra bemegyek, délután 4-kor vagy 5-kor hazamegyek” típusú munkahelyet. Kell a változatosság, hogy időnként úgy érezzem magam, mint aki éppen most kezdi nulláról az egészet.
Van olyan munkanap, ami reggeltől estig szerkesztőségen kívül zajlik, például egy fesztivál idején. Ilyenkor az aktualitásnak szánt szösszenet éjjel, otthon készül. Sokszor úgy érzem, lefordulok a székről, és ott, a gép mellett alszom el a fáradtságtól.
Van olyan munkanap, ami kimondottan arról szól, hogy amit alapanyagként begyűjtöttem, abból adáskész produktum szülessen. Ilyenkor vágni kell, szöveget írni, illusztrálni, vagyis eladhatóvá tenni mindazt, amit élményként beszereztél.
Van vegyes munkanap is, amikor vágsz és szerkesztesz is, de rövid időre beülsz a keverőpult mellé is, hogy a Slágerórában éterbe küldj néhány dalt. Ha az lejárt, vár egy esemény a színházban, a Bulgakovban, valamelyik moziban stb. A különböző szegmensek között párszor lefutom a 800 méteres távot.
És hogy telik egy szabadnapod, ha egyáltalán van ilyen?
Szabadnap akad, igaz, nem túl sok. Az a gond, hogy soha nem tudni időben, melyik is lesz az. Ezért nagyon nehéz megtervezni, hogy mivel is teljen. Ha sikerül, akkor nagyon elégedett vagyok. Ha nem, hihetetlenül dühít, és ez az évek során semmit nem enyhült. Az egyetlen védekezési mechanizmus, hogy túl sok mindent, túl gyakran nem tervezek.
Időnként annyira telítődöm mindennel, hogy azon a bizonyos szabadnapon csak bambulok a tévé képernyőjére és krimisorozatokat nézek. Hullának mindenképpen lennie kell a történetben. Máskor olvasok. Vagy elmegyek moziba. Ha szép idő van, sörözni. Urbánus lélek lettem, hegymászásról, hátizsákos kirándulásokról nem szól a szabadidőm. Ilyesmikhez kellene az a bizonyos előre tervezés, ami nekem csak szabadság idején teljesíthető.
Szerinted miért fehér holló Erdélyben a magyar nyelvű kultúrakritika?
Eleve kevesen vagyunk, ezen belül még kevesebben rendszeres kultúrafogyasztók. Tovább szűkítve a kört: nem minden kultúrával foglalkozó ember kritikus. Az egy sajátos műfaj, amelybe mélyen bele kell ásnod magad. (Uram bocsá, netán erre kell szakosodnod!) Felvevő piac jóformán nem létezik. Az erdélyi kritikusok 90 százaléka egyszer napi penzumot gyárt, és ha marad ideje és ihletettsége, akkor ír kritikát is. Ezt megítélésem szerint nagyon nehéz művelni.
Én nem vagyok kritikus, mindezt nem tapasztalatból mondom. Csak évek óta figyelem, hány tehetséges ember éli fel az energiáit apróságok teljesítésével. Mert a kritikusnak a postaládájába is több számla érkezik, mint honoráriumról szóló értesítés. Azon sem csodálkoznék, ha egyszer csak kultúrában mozgó kritikustól születne meg az évtized legfrappánsabb társadalomkritikája.
Arról is szó esett a laudációban, hogy kötetbe kéne gyűjtened az interjúidnak bár töredékét. Hogy állsz ezzel a dologgal?
Sajnos, sehogy nem állok. Talán két régi beszélgetés le van jegyezve, és annyi. Valamikor voltak olyan tervek, hogy néhány interjú írott változata legyen online olvasható. Időigényes munka, ráadásul a beszélgetések stilizálásával is foglalkozni kell. Nem mindegy, hogy valakinek a hangján hallod, hogy titokzatosan mosolyog és szándékosan nem fejez be egy mondatot. Ez leírva úgy hat, mintha az illető képtelen lenne befejezni a megkezdett gondolatot. Sokkoló volt látni, mennyit veszít erejéből a szó, ha eredetileg a hang volt a hordozója, most pedig betűtenger egy A4-es oldalon.
Várom/várjuk a lelkes fiatalokat, akik fejest ugranának a Kolozsvári Rádió Aranyszalagtárában, lejegyeznék a beszélgetéseket, feldolgoznák és kritizálnák azokat. Nem az általam készített interjúkra gondolok, hanem általában mindenre, amit tekercsek, kazetták, CD-k, számítógépek őriznek. Remélem, egy-két értékes dolgot én is hagyok az utókorra. Ezeknél az anyagoknál nem a készítő személye a fontos, hanem a beszélgetőtárs. Nagyon sokukra büszke vagyok ám!
Ha váratlanul profi rádióhallgatóvá „avanzsálnál”, mit hallgatnál szívesen a romániai magyar rádiók hullámhosszain?
A rádiónál dolgozó ember óhatatlanul profi rádióhallgatóvá lesz. Annyit foglalkozunk ezzel a kérdéssel, hogy bármelyikünk 30 másodperc alatt meg tudja állapítani, mi volt fél siker, mi sikerült roppant halványra, és mi az, amit érdemes lenne kitenni az ablakba, hogy dudáljon. De ezek azok a helyzetek, amikor olyan kérdésekről van szó, hogy: jól tálalta-e az anyagot a készítője, műszakilag rendben volt-e a minősége, jó-e az alany beszélőkéje, megér-e egy öt perces misét maga a téma?
Ha magánemberként válhatok profi rádióhallgatóvá, akkor ezek a szakmai kérdések nem érdekelnek annyira. Hallgatóként nem vagyok Duracell-nyuszi. A tájékoztatástól azt várom, hogy pörögjön, a magazinműsortól, hogy informáljon, egyben hangulatot is teremtsen. De nagyon szeretem, ha olyan szelet is van a kínálatban, ami kitart a kávém mellé. Vagyis nem rövidke ízelítő, nem frappáns megfogalmazás. Igenis élvezem, ha valaki jó mesélő, nyolc zárójelet nyit, mindegyiket be is tudja zárni, és a gondolat szépen, plasztikusan kibontakozik előttem. Ilyenekből hallgatnék minél többet, témától függetlenül: kisemberek történeteit, amelyek valamiért másokat is érdekelhetnek, neves személyiségek sztorijait, és az szólhat éppen a lyukas zoknijáról is, nem feltétlenül a kultúra vagy a társadalom megváltásáról. Szépen beszélő szép embereket szeretnék minél gyakrabban hallani.
És mi az, amit szívesen kidobnál?
Nem dobnék ki semmit, mert ki tudja, hány embert érdekel az, ami engem nem érint meg? Nehéz is kidolgozni egy rádiós struktúrát, hiszen ezer igényt kell figyelembe venni. Bevallom, vannak olyan témák, amelyek egyszerűen leperegnek rólam, és megkönnyebülten fellélegzem, ha lejárnak. Vagy hagyom duruzsolni a rádiót és elmegyek a lakás másik sarkába, például porszívózni. De hát mindenki ezt csinálja, nem?
Szerinted mi a hazai magyar közszolgálati rádiózás nagy erénye? Illetve nagy hiányossága?
Előnye, hogy törvény írja elő, hogy minden területet le kell fednie. Tájékoztatás mellett kell lennie benne tudománynak, szociális témának, politikának, gazdaságnak, kultúrának, mindenféle zenei műfajnak és még sorolhatnám. Egy kereskedelmi rádióban a jazznek például nehéz helyet találni. Mi van, ha azt kevesen hallgatják, ezért a reklámozó azt mondja, többet nem ad pénzt, vagy más zenét kér? Más zenét fognak tenni.
Legnagyobb hiányossága, hogy egy hatalmas, centralizált apparátus, amit képtelenség átlátni. A Kolozsvári Rádió munkatársai Kolozsváron illetve az adáskörzetben mozognak, mégis függnek Bukaresttől. Ez elég abszurd helyzet. De itt jön be a kisebbségi sajtó előnye (hurrá, van ilyen is!): tartalmilag kevesen tudnak beleszólni a dolgunkba, mert nem ismerik a nyelvet. Ez nem azt jelenti, hogy legalább elvi szinten nincs állandóan jelen egy nagybetűs központ. Annak jómagam a haja és szeme színét sem ismerem, hát még a személyiségét! A világ összes, még létező közszolgálati rádiójánál ez a helyzet és ettől időnként elkeseredik a mezei újságíró.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Az is nagy teljesítmény lesz tőle, ha végigviszi elnöki mandátumát. Az elsőt és egyetlent, mert második biztosan nem lesz, a rendszer láthatóan kezdi megunni az ilyen típusú figurákat.
Van, aki a családját, más a munkahelyét, az egészségét vagy emberi méltóságát veszítette el az alkohol és a kábítószer miatt. A Magyarózdon működő Bonus Pastor Alapítvány terápiás otthonában két évtizede próbálnak új esélyt adni a szenvedélybetegeknek.
Hogyan bírságolta 40 ezer lejre a rendőrség a trikolórt szemétszállításra használó közmunkásokat, és miért olyan fájóan groteszk ez a helyzet?
Farkaslakán, Csíkszentdomokoson, a Siménfalvához tartozó Rugonfalván és Csomafalván is medvét láttak szombaton – derül ki a Hargita Megyei Készenléti Felügyelőség tájékoztatásaiból.
Több mint hatmilliárd forintnak megfelelő készpénzt találtak a nyomozók a Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter ellen folytatott büntetőeljárás során.
A nyomozók tudták hol kell keresni azt nagy mennyiségű pénzt, amelyet november 12-én és 13-án végzett összehangolt nyomozási akciók során találtak meg – mondta az NVVH elnöke az RTL Házon kívül című műsorában vasárnap.
A közösségi sport érdemi állami támogatása nemcsak egészségesebb társadalomhoz vezethetne, hanem az élsportnak is szélesebb merítési alapot biztosítana.
A közösségi sport érdemi állami támogatása nemcsak egészségesebb társadalomhoz vezethetne, hanem az élsportnak is szélesebb merítési alapot biztosítana.
A román közönségfilmgyártás fenegyerekei beváltották ígéretüket: elkészítették a posztkomcsi korszak legnézettebb román filmjének folytatását. Ezúttal a moldovai szál mellett a Z generáció manírjait belezik ki hatalmas humormachetékkel. És kéjjel.
A román közönségfilmgyártás fenegyerekei beváltották ígéretüket: elkészítették a posztkomcsi korszak legnézettebb román filmjének folytatását. Ezúttal a moldovai szál mellett a Z generáció manírjait belezik ki hatalmas humormachetékkel. És kéjjel.
Az ember vesz az ócskapiacon egy miniatűr dizájner illatot, aztán rájön, miért hiányzik ebből az országból az elegancia.
Az ember vesz az ócskapiacon egy miniatűr dizájner illatot, aztán rájön, miért hiányzik ebből az országból az elegancia.
A foglalkozása az volt, hogy másokat buktasson le, végül mégis belesétált az egyik legősibb csapdába.
A foglalkozása az volt, hogy másokat buktasson le, végül mégis belesétált az egyik legősibb csapdába.
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A Ceaușescu-diktatúra legsötétebb időszaka, két erdélyi szász család és a tornyosuló kérdés: kivándorolni vagy vállalni az erőszakos asszimilációt a szülőföldön?
A Ceaușescu-diktatúra legsötétebb időszaka, két erdélyi szász család és a tornyosuló kérdés: kivándorolni vagy vállalni az erőszakos asszimilációt a szülőföldön?
Akárcsak a szerelemben, a hadseregben is tévhit, hogy az ellentétek vonzzák egymást. A NATO- és ENSZ-missziókat megjárt dr. Sztankai Krisztián őrnagy, egyetemi docens kolozsvári előadásán jártunk.
Akárcsak a szerelemben, a hadseregben is tévhit, hogy az ellentétek vonzzák egymást. A NATO- és ENSZ-missziókat megjárt dr. Sztankai Krisztián őrnagy, egyetemi docens kolozsvári előadásán jártunk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.