Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Az Európai Parlament nemi egyenlőségi állásfoglalásával kapcsolatos botrányra reagálva ez a szöveg jelent meg a Főtér.ro hasábjain Sánta Miriám tollából. A cikk feminista, jóllehet ezt a kifejezést nem használja, de mindenképpen kiáll a nők jogaiért. Amellett érvel, hogy az RMDSZ-es képviselők joggal utasították vissza az állásfoglalást, mivel az a nők és az LMBTQ-közösségek védelmét egyszerre próbálja biztosítani, ezzel megosztva az előbbi mellett elkötelezett, utóbbival kapcsolatban bizonytalan csoportokat.

A továbbiakban azt szeretném megindokolni, miért nem lehet ebben a kérdésben az ideológiát kizárva, a pragmatizmus nevében meghozni a döntéseket, és hogy miért elégtelen a cikk által kínált megoldás a nőjogi mozgalomban tapasztalt jelenségre.

Először is, tényként jelenik meg a cikkben, hogy az Európai Unió sérti a nők, a kiskorúak, és indirekt módon mindannyiunk emberi jogait (többek között a szólásszabadságot és jogegyenlőséget) azon keresztül, hogy a társadalmi nemet / nemi identitást (gender) veszi alapul a biológiai nem (sex) helyett. Ez önmagában egy nagyon súlyos állítás, amely nincs megfelelően alátámasztva.

Az Athena Forum által megfogalmazott és idézett ellenvetés, amely az érv megtámogatására szolgálna, például pontatlan: az Európai Parlament állásfoglalásában szerepel a sex szó, utalva valakinek a biológiai nemére, és kiköti, hogy ennek alapján sem érhet senkit diszkrimináció. Az esetek túlnyomó többségében azonban az állásfoglalás valóban a gender kifejezést használja, amelybe az interszexuális, transznemű és nonbinary személyek is beletartoznak. Ez valóban változás az eddigi dokumentumokhoz (pl. az Alapjogi Chartához) képest, de ebből nem következik, hogy megszegné az abban megfogalmazott elveket. Amikor a Charta megtiltja a sex alapú diszkriminációt, azzal egy minimumot határoz meg. Az, hogy a sex és gender alapján sem érhet senkit kirekesztés, önmagában nem mond ellent ennek a kikötésnek.

Arra a kérdésre, hogy ez a változás sexből genderre miért következett be az EU tevékenységében, azt a választ kapjuk, hogy az LMBTQ-lobbi befolyása alá kerültek a döntéshozók, és ennek hatására a valósággal szemben az ideológiát választották: így került a légy a levesbe, az LMBTQ-kérdés az ettől független nemi egyenlőségi kérdésbe.

Ez az érvelés azonban önkényesen kezeli mind az ideológia, mind a valóság fogalmát. Az ideológia nemcsak dogmát és politikai narratívát jelenthet, hanem tágabb értelemben világnézetet, amely alapjaiban determinálja, mit kezdünk a minket körülvevő világgal – ha tetszik, a valósággal. Nevezhetjük erkölcsnek vagy filozófiának is, de akármiről beszélünk, gondolatmenetünk nem nélkülözheti az ideológiai felvetéseket. Maga a nemi egyenlőség, vagy általánosan az emberek közötti egyenlőség ideológiai alapú, nem lehet másképp megérvelni.

A másik kifejezés a valóság, ami a szövegkörnyezetben az ideológia ellentéte. A valóságot azonban a politikai diskurzusban nem használhatjuk ilyen kizárólagosan: rengeteg olyan fogalom merül fel, amely kizárható a valóság tartományából, ha megszorítjuk annak derékszíját. A nemzet maga egy elképzelt közösség, amely csak akkor válik valósággá, ha mindannyian fontosnak tartjuk. A vallás ilyen szempontból nem egy valós dolog, hiszen lelkiismereti alapon működik, és egyik alkotóelemére sincs tárgyi bizonyíték. A baloldal és a jobboldal sem valóságos dolgok, hanem ideológiai konstrukciók, amelyek mégis befolyással vannak a „valóságos” világra. A valóság–ideológia ellentétpár nem lehet a mércéje annak, hogy egy politikai közösség legitim-e, hiszen ezeket a közösségeket mindig ideológiai alapon határozzuk meg, ezzel megváltoztatva a valóságot.

A cikk tehát felépíti az ideológiával szemben álló „valóság” világát, amelyben a nő definíciójából („nőnemű felnőtt egyén” – ha jól értem, olyan, akinek XX kromoszómája van), egyértelműen kimaradnak a „bemondás” alapú transznők. A valóság címén át akarja ugrani a nem definíciójáról szóló vitának még a lehetőségét is, azzal, hogy az egész kérdést az LMBTQ-propaganda agyszüleményének tekinti.

Nem azzal van a gond, ha a gender fogalmát rossz megoldásnak tartjuk, erről lehet vitatkozni. Azzal viszont nagyon is van, ha a vita létjogosultságát tagadjuk el. Ezzel ugyanis a társadalom egy részének a problémáit semmibe vesszük. Akármit gondolunk is a transzneműekről, nem állíthatjuk, hogy nem jelent releváns problémát a társadalmunkban ez a kérdés, hiszen a kirekesztés és a fizikai erőszak olyan változatos özönét élik át nap mint nap, ami nem fog eltűnni attól, hogy azt mondjuk, hogy az identitásuk nem valós.

Ha ez így is lenne, és azt mondanánk rájuk, hogy ők valójában csak transzvesztiták, akkor is iszonyatos számban bántják őket, és ölik meg magukat. Ez pedig legalábbis részben a stigmatizációnak, a társadalmi kirekesztettségnek tudható be, illetve ezek az erők meggátolják a kutatások finanszírozását és a valódi okok felgöngyölítését. Nekik is szükségük van jogvédelemre, ezért fontos, gyakorlati kérdés a nem definíciója.

A továbbiakban a cikk különböző, ideológiától látszólag mentes indokokkal választja le az LMBTQ-érdekeket a nőjogi mozgalomról. Felmerül az LMBTQ-nők ügyeiben a genderfogalom nehezen érthetősége, szigorúan elméleti térben való alkalmazhatósága, és a jog biztosító szerepének elhalványulása is. Ezután az Európai Parlament által javasolt megoldások gyakorlatiatlansága, illetve a nőjogi mozgalom fókuszvesztése miatt veti el az említett kérdést.

Ezek közül azonban egyik sem ad kielégítő választ arra, hogy miért kéne a két ügyet elválasztani:

• Attól, hogy egy fogalom nehezen érthető, még lehet hasznos, amit leír. Gondoljunk csak a romániai magyar kifejezésre, amelynek elmagyarázására egy francia közegben minden honfitársamnak sok sikert és türelmet kívánok.

• Az elméleti térben való alkalmazhatósággal kapcsolatban nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a filozófiai és pszichológiai viták politikai gondolkodásunk sarokkövei. Az utóbbi 200 évben épp az irodalmon, a filozófián és a pszichológián keresztül, a politikai aktivizmus segítségével változott meg a köztudatban a nők társadalmi szerepének lényege. Ugyanezek a műfajok lehetnek a patriarchális elnyomás eszközei is, de önmagukban nem lehet őket kizárni a politikai vitákból.

• A jog biztosító szerepe, fogalmi szilárdsága fontos szempont, de nem lehet mindenható, ha felismerjük, hogy a helyzet, amit megszilárdít, igazságtalan, és javításra szorul. Gondoljunk csak az 1789-es Emberi és polgári jogok nyilatkozatára, amely ideológiai alapon teremtett új fogalmakat, amelyeket ma is használunk. A jog tehát nem csak biztosítja a jogokat, hanem alakíthatja is a „valóságot”.

• Az Európai Parlament hatásköre meglehetősen szűk, ami igen nagy demokráciadeficitet eredményez az EU működésében. Elkezdhetünk kampányolni a demokratikus döntéshozatal és a tágabb mozgástér mellett a parlament számára, vagy feladhatjuk ezt a csatateret, és koncentrálhatunk a nemi egyenlőségért folytatott harcra Romániában. Mindkét esetben legjobb támaszunk az RMDSZ, az ő tevékenységük az, amire a legnagyobb befolyásunk van – vizsgáljuk meg tehát, hogy megfelel-e az igényeinknek a munkásságuk.

Fel kell tenni a kérdést: valóban úgy gondoljuk, hogy a transzkérdés kikerülésével jobb dolguk lesz az európai és romániai nőknek? Ez volna az az akadály, ami leginkább gátolja a haladást? Szerintem nem, és fontos lenne ezeket a tényezőket – legyenek azok strukturálisak vagy világnézetiek – a maguk teljességében feltérképezni, nem pedig bűnbakokat keresni.

• Végül pedig a mozgalom fókuszvesztése sem lehet mérvadó. Ezt az érvelést még Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője is alkalmazza, hiszen azt mondja, az abortuszt mint alkotmányos emberi jogot a társadalom nagy része nem tudja elfogadni, ezért a témát „el kell engedni”. Vajon itt is igaz lenne, hogy ezt a kérdést is érdemes a szőnyeg alá söpörni az ideológiai szakadékok betemetésének érdekében?

Ha felajánlanák, hogy Erdélyben a nők jogait erősítsék, vagy a magyarokét, melyiket választanánk? Teljesen egyértelmű, hogy mindkettőt; ha pedig valaki azt tanácsolná, hogy valamelyiket zárjuk ki, azzal megpróbálná szétszedni a politikai közösséget, amiben gondolkodunk – ez pedig nem más, mint a kirekesztés melegágya.

Egy politikus még csak-csak mondhatja azt, hogy egy megosztó témába nem akar beleszólni, de mi, a civil társadalom tagjai, a maguk teljességében kell megfogalmazzuk a követeléseinket. Ha a politikai vezetők által kikiáltott józan ész már ezen a szinten győz a politikai képzelet felett, abból nem lehet mérvadó változás. A márciusi 12 pont nem azzal kezdődött, hogy „Ha nem okoz gondot, és a császárnak is megfelel, akkor esetleg…”

Mindent összevetve, magamban is érzem azokat az erőket, amelyek mozgatják a cikk érvelését. Számomra is csábító az a gondolat, hogy a hatékony nőjogi változtatások érdekében kössünk kompromisszumot, ahol lehet, és hozzuk meg a megosztó döntéseket is. Ám van egy átívelő probléma a cikk hozzáállásával és érvrendszerével: nem arról szól, amiről beszél. Megpróbálja a hatékonyság pragmatikus szempontjait felhasználni a vita eldöntésére, miközben a téma egyértelmű erkölcsi, elvi elköteleződést igényel.

Világnézetre (ideológiára?) lenne szüksége, de az ideológiamentes józan ész doktrínája módszeresen megfosztja tőle. Ettől viszont egyetlen gondolatot, egyetlen embert sem lehet megfosztani, s ezért nem tűnik el, csak kimondatlan marad. Megbújik többek között a „valóság” fogalma mögött, és olyan kijelentésekben, amelyek vitathatatlannak, érveken túlinak mutatkoznak. Ez pedig valóban komoly probléma. Ezekben a helyzetekben ugyanis ellenőrizhetetlen, abszolút hatalmat kap az ideológia.

A szerző a BBTE-n végzett történelem szakon, kutatási területe a politika- és eszmetörténet.