// 2025. október 25., szombat // Blanka, Bianka
vegyesen

Beérett a fociprojekt Gyergyószentmiklóson 

// HIRDETÉS

Több mint két évtized után ismét a harmadik ligában játszik a jégkorongjáról ismert székelyföldi kisváros labdarúgócsapata. Berecz Norberttel, a VSK másodedzőjével jártunk utána a legújabb gyergyói sportsiker-sztorinak.  

A foci-EB körüli zajban kevés figyelmet kapott egy székelyföldi sporthír, miszerint huszonhárom év után ismét 3. ligás labdarúgócsapata van Gyergyószentmiklósnak. 

A tartományi bajnokságként működő negyedosztály ugyan amatőrligaként működik, de a résztvevő csapatok komolyan veszi a küzdelmeket, és mindegyikük azt a célt fogalmazza meg, hogy az idények végén lehetőleg osztályozót játszhassanak a harmadik osztályba való kerülésért.  

Gyergyószentmiklóson az első hivatalos labdarúgócsapat 1921-ben alakult meg. Az 1940-es években már megfordultak a harmadosztályban, míg a következő ligaváltásra 1969-ig kellett várni. A feljutást annyira jól sikerült, hogy tíz évre rá már a másodosztály ajtaján kopogtattak, és ha már ott voltak, be is mentek rajta. Négy évet töltöttek a második vonalban, ahonnan 1983-ban estek ki.  

A legjobb eredményt az 1981/82-es idényben érték el, amikor az ötödik helyen végeztek. A legnagyobb kupasiker rögtön azután következett, hogy visszaestek a harmadosztályba. 1984-ben a Román Kupa nyolcaddöntőjébe jutottak, ahol a Bölöni Lászlóval felálló Marosvásárhelyi ASA csapata már túl nagy falatnak bizonyult számukra.  

Țepes Andrei vezetőedző és Berecz Norbert másodedző

A csapatot még a harmadosztályban érte a rendszerváltás, 1992-ben estek ki. A hanyatlás évei következtek. Ugyan 2001-ben még sikerült feljutni, és egy idényt játszani eggyel magasabb szinten, de a lejtőn lefelé guruló csapat szekerét már nem lehetett megállítani. 2011-ben megszűnt a felnőtt labdarúgás, és csak egy ifjúsági csapat maradt a városban. 

Szerencsére a tetszhalott állapot nem tartott sokáig. A helyi focit szívügyüknek tekintők új vezetőséget választottak, új felnőttcsapatot alakítottak, ami 2017 óta a VSK Gyergyószentmiklós nevet viseli.  

2016-ban csatlakoztak a Székelyföld Labdarúgó Akadémiához, mint alközpont. Ez a momentum új távlatokat nyitott a csapat életében, hisz az együttműködés magasabb színvonalú edzésmunkát, minőségi felszereléseket, műfüves pályát eredményezett, és anyagi támogatás is érkezett a klubhoz.  

Időközben beindították a Gyergyószéki Labdarúgó Bajnokságot is, amelybe a Gyergyó-medencei falvak csapatai is csatlakoztak.

A bajnokságban 400-500 gyermek rúgja a bőrt, ami jól mutatja a labdarúgás szeretetét egy olyan régióban, ahol a jégkorong számít a legnépszerűbb sportágnak.  

Miután felelevenítettük a múltat Berecz Norberttel, a június végi osztályozóról kérdezem az edzőt. Jól mutatta a tét nagyságát a rendkívül feszült hangulatban zajlott gyergyószentmiklósi találkozó, amelyen az ellenfél a Szeben megyei Resinári Păltiniș volt.

Mivel az odavágón 1-1-es döntetlen született, a gyergyóiak joggal reménykedhettek abban, hogy hazai pályán, kedvező helyzetből vívhatják ki a feljutást.  

A szurkolókon semmi sem múlt, teltházas lelátó fogadta a csapatokat, közöttük két tucat vendégdrukker. Az első félóra teljes hazai dominanciát eredményezett, a vendégek ritkán találkoztak a labdával. Két óriási hazai helyzet maradt ki az első félidőben: egy kapufa és egy esetben a gólvonalról mentett a resinári védő.

A feszültséget a vendégegyüttes edzője nem viselte jól, a 16. percben minősíthetetlen hangnemben adta a partjelző tudtára a véleményét, így a lelátóról követhette a meccs további alakulását, miután a bíró piros lappal jutalmazta a beszólását.  

A második félidőre megváltozott a játék képe. A resináriak felszívták magukat, jóval kezdeményezőbbek voltak, és számos helyzetet kidolgoztak, míg a hazaiak beszorultak. A 60. percben véleményes tizenegyeshez jutott a VSK. A bíró döntését az egész vendégkispad kikérte magának, berohanva a pályára, de a sporttárs hajthatatlan maradt. A büntető viszont kimaradt, majd a játék kiegyenlítődött, mindkét csapat eldönthette volna a feljutást, de az a bizonyos gól csaknem akart megszületni.  

„Mi úgy láttuk, hogy jogos volt a tizenegyes, ők más véleményen voltak. Jobb lett volna, ha értékesítjük a büntetőt, mert akkor könnyebb lett volna a mérkőzés vége, hisz a hajrában piros lapot is kaptunk. Mindkét csapat nagyon akarta a győzelmet, és nagy volt a tét. Mi tíz emberrel nyertük meg a meccset, ami különösen nagy teljesítmény, ezt el is mondtam az öltözőben a srácoknak. A mérkőzés végén voltak feszültségek, de ez is része a játéknak. A pályán mutatott teljesítményünk alapján megérdemeltük a győzelmet” 

- idézi fel Berecz a történteket.   

A rendes játékidő letelte után már mindenki a hosszabbításra készült, amikor a 97. percben a vendégkapus hezitálását kihasználta a hazaiak támadója, és megszerezte a mindent eldöntő gólt. A hátralévő időben már nem változott az eredmény, kezdődhetett a népünnepély.  

A vendégek fellebbeztek a játékvezetői bizottságnál, amiért szerintük a tulceai sípmester könnyelműen ítélt büntetőt a gyergyóiak javára. A resinári játékosok megrongálták az öltözőt is, míg a csapat fotókat tett közzé a gyergyószentmiklósi lelátó állapotáról, megjegyezve, hogy a VSK immár 3. ligás, de a lelátójuk megyei szintű.  

A viharos feljutás után sem pihen a csapat, hisz a Román Kupa regionális szakaszában terveznek helytállni. Az első akadályt kitűnően vették, az Árkosi SE csapatát 5-2-re győzték le idegenben, a következő mérkőzésen pedig a Maros megyei kupagyőztest fogadják Gyergyószentmiklóson.

Ha ezt az akadályt is sikerrel veszik, július végén következhet a mindent eldöntő mérkőzés. Győzelem esetén már a Román Kupa országos küzdelmei várhatnak a gyergyóiakra.  

Minek köszönhető a feljutás? 

A másodedző szerint mindenki eltökélten akarta a sikert, hiszen az elmúlt években rendre az utolsó lépcsőfokot nem sikerült megugrani, így mindenki úgy volt vele, hogy most, vagy soha. A helyi önkormányzat és néhány lelkes helyi szponzor is teljes mellszélességgel támogatja a csapatot.  

Az osztályozó előtt heti két edzést tartottak, az addig egy helyett, ami megfeszített tempót igényelt, hisz csíkszeredai és székelyudvarhelyi játékosaik is vannak, akik ingáznak. A szintlépés azt is jelenti, hogy jóval magasabb színvonalú mérkőzések várnak a játékosokra, aki munka mellett focizva érték el a kimagasló eredményt.

Az anyagi háttér stabil, megvan a szükséges támogatás, ami nélkülözhetetlen a harmadik ligában való helytálláshoz, mivel megváltozik a csapat élete. Hetente négy alkalommal fognak kötelező módon edzést tartani, erre jön a heti egy mérkőzés, esetenként kétnapos kiszállással. A játékosoknak szerződésük lesz, és mérkőzésprémiumot is kapnak, ami már jelzi a félprofizmusra való áttérést.

„Szeretnénk megtartani minden játékost, hisz ők érték el a feljutást. Jelenleg tízüknek biztos a folytatás, és sok játékossal tárgyalunk.” 

A harmadik ligában már minden téren érződik a negyedik osztállyal szembeni jelentős különbség. A gyep alkalmas a magasabb osztályban való játékra, a csapatok fogadására, az öltözőket is rendbe tették. A lelátó az, ami sürgős felújításra szorul.   

Berecz szerint az elsődleges céljuk a bennmaradás, stabilan megkapaszkodnának a harmadik ligában. Az első évben ennek rendelnek alá mindent, ugyanakkor túlköltekezni sem akarnak, hogy elkerüljék az esetleges későbbi anyagi nehézségeket.

Stabil alapokat kívánnak teremteni és a helyi utánpótlásból minél több tehetséget beépíteni a csapatba. Hosszú távon helyi játékosokra építve szeretnének erős csapatot alakítani. A harmadik liga színvonala jelentősen magasabb, mint a negyedik osztályé, így nagy kihívás előtt áll a csapat.  

Gyergyói jövő

Az utánpótlás helyzete kimondottak jónak mondható. Az 5-6 évesektől kezdve a 17 évesekig minden korosztály jelen van, a 17 évesekre már a felnőtt csapatban is számítanak. Nemcsak a VSK-nál, hanem a Csíkszeredában is, a Székely Labdarúgó Akadémiával való partnerség jegyében, ahonnan szintén érkeznek játékosok Gyergyóba. Jól jelzi a munka eredményességét, hogy a 2022/2023-as szezonban, a 2014-es és 2015-ös csapatok megyei bajnokok lettek. 

„A környékbeli település utánpótláskorú gyerekeivel is mi foglalkozunk, rengetegen fociznak. Vannak, akik focizni és hokizni is járnak, majd eldöntik, melyiket választják”

- mondja Berecz Norbert, akinek kedvenc európai klubcsapata a Barcelona, míg Romániában a Sepsi OSK-nak és az FK Csíkszeredának szurkol.  

A hokiláz mellett ismét ég a fociláz Gyergyószentmiklóson, ahol minden körülmény adott ahhoz, hogy kitartó munkával további sikerektől legyen hangos a lelátó.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

 

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix
Főtér

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix

Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

// még több főtér.ro
Így vonatozunk Erdélyben
2025. október 20., hétfő

Így vonatozunk Erdélyben

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

Így vonatozunk Erdélyben
2025. október 20., hétfő

Így vonatozunk Erdélyben

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

Európa Moldova. És Moldova Európa. De szépen hangzik!
2025. szeptember 29., hétfő

Európa Moldova. És Moldova Európa. De szépen hangzik!

A Moldovai Köztársaságban parlamenti választásokat tartottak vasárnap. Simán nyert Maia Sandu elnök asszony pártja. Akár négy évvel ezelőtt. Na de legalább mindenki hisztizett egy nagyot.

Európa Moldova. És Moldova Európa. De szépen hangzik!
2025. szeptember 29., hétfő

Európa Moldova. És Moldova Európa. De szépen hangzik!

A Moldovai Köztársaságban parlamenti választásokat tartottak vasárnap. Simán nyert Maia Sandu elnök asszony pártja. Akár négy évvel ezelőtt. Na de legalább mindenki hisztizett egy nagyot.

Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

 

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS