Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett a 90 éves Kallós Zoltán néprajzkutató tiszteletére Kolozsváron rendezett gálaesten.
Szeretik a fotóriportokat? Mi is, mivel egy kép száz szónál is többet ér, hát még ötven! Úgyhogy öveket becsatolni, megaméretű képes anyagunk következik.
A történet bevezetéseképpen annyit, hogy szombaton Kolozsváron gálaestet rendezett a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány a magyar operában a 90 éves Kallós Zoltán néprajzkutató, népdalgyűjtő tiszteletére. Az eseményen jelen volt a kolozsvári közélet, kultúra és politika színe-java, és Magyarországról is szép számban érkeztek a magas rangú vendégek. Jelen volt az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök, aki feleségével, Lévai Anikóval (és persze a stábjával) együtt látogatott Kolozsvárra.
Mint minden eseményt, ahová magas rangú állami vezetőket várnak, a gálaestet is megtisztelte jelenlétével a rendőrség. Civil ruhás éberszeműek is őgyelegnek a környéken. A magyar opera előtti teret egyébként nemrég burkolták újra, itt-ott még látszanak a felújítás nyomai.
Fenn, az opera (és a színház) előcsarnokában perceken belül elkezdődik egy Kallós Zoltánról írott könyv némi muzsikálással egybekötött bemutatója. Kelemen László, a népi kultúra fellegvárának számító budapesti Hagyományok Háza igazgatója nem bírja ki és cincog párat a készülődő muzsikások hegedűjén...
...Könczei Árpád koreográfus pedig felhangolja a nagybőgőt.
Ezalatt begyűl a közönség, és hát mivel telik a legjobban a várakozás, mint egy kis tereferével.
Közben Csinta Samu, A lélekmentő – Kallós Zoltán első kilencven éve című könyv szerzője Kostyák Alpár népzenésszel, a kolozsvári televízió munkatársával egyezteti a forgatókönyvet.
És hát mutassuk meg végre a nap, sőt, 90 évével az évszázad ünnepeltjét, Kallós Zoltán bácsit is. Csinta Samu azt mondja, elég nehezen férkőzött a kegyeibe a könyv megírása előtt, de aztán összemelegedtek.
Szép Gyula, a magyar opera igazgatója vezeti a könyvbemutatót. Itt még öltönyben-nyakkendőben, de a gálaestre átöltözik, később elmondjuk, miért.
Így néz az a szerző, akinek egy operaigazgató mutatja be a könyvét. A téma kicsit az ő öltözékén is visszaköszön.
Befut feleségével Révész Máriusz fideszes országyűlési képviselő.
A közönség népesebb, de ennyi fért fényképezőgépünk objektívébe. (Szólni kéne a főszerknek, hogy néha bizony hasznát vennénk egy széleslátószögű lencsének...)
Még készítünk egy fotót ebből a szögből is, aztán lemegyünk a bejárat elé szétnézni...
...ahol rögtön szembemegyünk Szőcs Gézával.
A másik irányból érkezik Dimény Áron színész. Ő nem a gálára jön, mondja, dolgozni megy hátra, a próbaterembe. A kezében szövegkönyv, mutatja a címet: Szilágyi Domokos – Öregek könyve.
Nemesemberek is megtisztelik jelenlétükkel a gálát, ő báró Bánffy Farkas, aki Budapestről visszaköltözött ősei birtokára, a Fehér megyei Fugadra.
Befut Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és az opera művészbejárója felé igyekszik. Ma már végigcsinált egy SZKT-t Szatmáron és beszédet mond a gálán is. Válltáskájának pántja szerint is ő a boss.
Balázs love Lepi. Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője – ő is köszöntő beszédet mond később – kicsit haverkodik még a bejáratnál, amikor megszólítjuk, hogy nézzen már ide, mert a hátát nem akarjuk lefotózni.
Sztárfotó. Horváth Anna jelenlegi (és leendő?) kolozsvári alpolgármester is házigazdának számít, ő is fogadja majd az érkezésnél Orbán Viktort.
Hopp, közben a sarkon befordul egy politikusautó, reflexből lekattintjuk, de nem, ezzel még nem Orbán Viktor érkezik, hanem...
Répás Zsuzsanna korábbi nemzetpolitikai helyettes államtitkár, valamint...
...Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.
Azért nem csak politikusok jönnek. Ő Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon irodalmi lap főszerkesztője.
Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete is megjött.
A Reservoir dogs-formáció közepén Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár.
Bírják még? A java még csak most jön. Ugye, hogy kellemesebb fotókat nézegetni, mint hosszú szöveget mazsolázni?
Na, ez már a miniszterenöki Volkswagen Transporter, érkezik Orbán Viktor.
Nézzük csak a biztonsági embert: nem hegynyi izomtömeg, de egészen biztosan tudja, hogy szükség esetén hová kellene ütni, hogy helyreálljon a rend.
Egy gyors családegyesítés után Orbánt és feleségét, Lévai Anikót máris üdvözölheti Szép Gula operaigazgató...
...és Horváth Anna alpolgármester. Indulnak is befelé, nemsokára kezdődik a műsor.
Az előtérben összefutunk Biró Zsolttal, a Magyar Polgári Párt elnökével.
Orbán Viktor közben szűk körben találkozik Kallós Zoltán bácsival...
...a szűk körben pedig ott ül Kelemen Hunor is. Megtudhatjuk, hogy van egy fonott szerencsekarkötője, amit öltönyhöz is visel.
Gergely Balázs szintén részt vesz a társalgásban. De csak néhány percig, mivel kezdődik a gála...
...a vendégek pedig indulnak elfoglalni helyüket a teremben.
Itt zajlott a csevegés, kitalálhatják, ki ült a piros székben.
Az opera díszpáholyában az egyházi vezetők ülnek. Református, római katolikus, evangélikus, unitárius testvériség.
Szép Gyula pedig itt már sújtásos mellényben vezeti a műsort. Eredetileg Novák Péter lett volna a konferanszié, de valami miatt nem tudott eljönni, így maga a direktor veszi kézbe az est fonalát.
Három rövid köszöntő beszéd hangzik el. Gergely Balázs: a diktatúra idején Kallós Zoltán kolozsvári lakása „a népi mindentudás egyetemének” a helye volt, ahol a néprajzkutató „két házkutatás között” gyűjtötte és átadta az értékeket.
Kelemen Hunor: Kallós Zoltán olyan korban helyezte biztonságba az erdélyi magyarság népi értékeit, amikor a diktatúra a megsemmisítésükre tört. Az ünnepelt kapott az RMDSZ-elnöktől egy Szabadság-szobor emlékérmet.
Orbán Viktor: „Minden perc, amit veled töltünk, fontos a számunkra. Bizonyíték arra, hogy nagyszerű dolog egy hazát szolgálni, és szolgálni azt életre, halálra. (...) Drága Zoltán bátyám, Isten éltessen, maradj közöttünk, maradj meg nekünk sokáig egészségben és boldogságban”.
A köszöntők után jön a gála zenés-táncos része. Olyan tájegységek dalai, táncai következnek, amelyeken Kallós Zoltán gyűjtött. A koreográfiába Novák Ferenc (Tata) is besegített.
Van intenzív szoknyaforgatós...
...meg pörgős legényes is...
...de ilyen cuki kislányoknak...
...és aranyos néniknek is tapsolhat a közönség.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Több mint 400 ezer román és külföldi állampolgár lépte át Románia államhatárát a hosszú hétvégén a be- és kilépőoldalon, közel 77 ezer járművel – tájékoztatott hétfőn a határrendészet. Voltak azonban, akiket visszafordítottak.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Őszintén kíváncsi voltam, ezért megnéztem magamnak a kolozsvári belváros és a Sétatér környékének nyugalmát évente felbolygató fesztiválmonstrumot.
Őszintén kíváncsi voltam, ezért megnéztem magamnak a kolozsvári belváros és a Sétatér környékének nyugalmát évente felbolygató fesztiválmonstrumot.
Dél-Ázsiában kezdték, jelenleg Észak-Afrikában hirdeti az evangéliumot az erdélyi származású Sz. házaspár. Munkájuk olykor nem veszélytelen, de mindig nagy öröm számukra, amikor általuk valaki Krisztus követője lesz.
Dél-Ázsiában kezdték, jelenleg Észak-Afrikában hirdeti az evangéliumot az erdélyi származású Sz. házaspár. Munkájuk olykor nem veszélytelen, de mindig nagy öröm számukra, amikor általuk valaki Krisztus követője lesz.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Nem vagyok szomorú, hogy a CFR ment tovább, nem lettem volna csalódott, ha a Paks jut a következő körbe.
Nem vagyok szomorú, hogy a CFR ment tovább, nem lettem volna csalódott, ha a Paks jut a következő körbe.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
A filmet megnézni nem kell félnetek jó lesz, hogy diplomatikusan fogalmazzunk. Az viszont kétségtelen, hogy a Jurassic Park hatalmas mérföldkő volt a Föld bolygó filmgyártásában. És jóslatnak se kisnyúl.

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.