Amikor a történelmet csinálták, nem tanulták, avagy egy komcsi propagandafilm Kolozsváron

Nem tudom, hány filmet forgattak Erdélyben a kommunista diktatúra bő 40 éve alatt. Azt olvasom, hogy Kolozsváron (is) hármat. Ebből kettő játékfilm – a Gaudeamus Igitur (r. Gheorghe Vitanidis, 1965) és A tanár úr bukása (Corigența domnului profesor, r. Haralambie Boroș, 1966) – a harmadik pedig egy televíziós filmsorozat. Bizonyos értelemben nem is akármilyen. Ha szigorúan vesszük, a román filmtörténet időrendben harmadik román filmsorozatáról van szó (Radu Gabrea 1971-es Üldözése /Urmărirea/ és Andrei Blaier A Cseresznye utcaiakja /Cireșarii/). Ugyanakkor Francisc Munteanu 1973-as dolgozata, A Szeplős a legelső hazai színes filmsorozat. És idén éppen 50 éves.

A sorozat egyik legfontosabb helyszíne a korabeli (1944) rendőrség, a Siguranța épülete. A kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem központi épületének Színház utcai (ma Emmanuel de Martonne) bejárata kiválóan megfelelt a célnak. Nos, 50 év elteltével alaposan megváltozott az utca képe. A jelenetben, amelyből a felső kép származik, a rendőr és a Szeplős a nagyváradi Szigligeti Színház előtt ül be a fekete autóba és a kolozsvári egyetem előtt száll ki.

Hadd tegyem hozzá, nem a kiválósága okán érdemes róla beszélni 2023-ban. Ugyanis pont olyan bárgyú, ideológiai alapokon rogyadozó filmes alkotás A Szeplős, mint a korszak többi hasonló propagandafilmje. Még a korszak egyes kritikusai is vegyes érzelmekkel viszonyultak hozzá, már amennyire a rendszer megengedte.

Inkább azért érdemes róla beszélni, így, az 50 éves szülinap környékén, mert egyrészt hatalmas népszerűségre tett szert, amely azóta is töretlen. Nincs olyan év, amikor valamelyik román tévéadó be ne mutatná a tíz részes sorozatot. Másrészt azért, mert például Kolozsvár is fontos szereplője a sorozatnak. Ha tetszik, filmen nézhetjük, milyen volt az 1944-nek maszkírozott hetvenes évek Kolozsvárja. Megnézhetjük az akkor még létező kolozsvári téglagyárat (később lebontották), a főszereplő otthonát, egy hóstáti házat, amely helyén ma a Mărăști tér és környéke magasodik, a Három tetűhöz címzett kocsmát a Kövespadon, amely később átköltözött a Györgyfalvi út aljába, végül szép csendesen megszűnt, de olyan épületeket, utcákat is láthatunk a filmben szép számmal, amelyek ma is állnak (lásd a cikkben levő illusztrációkat).

Az tény: a hetvenes években kevesebb falfirka díszítette (rútította) a házak falait, amint ez a Bolyai utcai képeken is látható. A kép jobb oldalán a filmben egy konspiratív kommunista biciklijavító műhely működött.

A történetről annyit érdemes tudni, hogy egy derék illegális kommunista (Sergiu Nicolaescu, a csausiszta rendszer egyik teljhatalmú filmes sztárja alakítja, de nagyon rosszul) véletlenül találkozik egy vörös hajú, szeplős kölyökkel (Costel Băloiuból később nem lett filmsztár, ha igazak a hírek, ma profi sofőrként keresi a kenyerét, már ha nem ment nyugdíjba időközben). És mivel az illegális kommunistát nyilván halálra keresi a gonosz burzsoá rendszer rendőrsége, a Siguranța, a tűzről pattant és mindig tettre kész kölyköt használja a legkülönbözőbb feladatok – illegális kapcsolattartás, bújtatás, kézinyomda- és fegyverszállítás, röpcédula-szórás – végrehajtására, amely a gyerek számára játék. Ebből adódik bizonyos feszültség, amit a filmkészítők nem használtak ki, ugyanis a kommunista propaganda volt a fő szempont, nem a stílus és egyéb burzsoá csökevények. A tizedik részben aztán persze, hogy győz a jó kommunizmus és kész.

A sétatéri szökőkút előtti padon zajlik a film első konspiratív kommunista üzenetváltása. A főhőst (Sergiu Nicolaescu, ugye) halálra ítéli a burzsoá rendszer. A padon ülő két jó kommunista éppen azt beszéli meg, hogyan szabadítsák ki a foglyot. Ma hála Istennek nem konspirálnak a kommunisták a sétatéri parkban. Vagy, ki tudja?

Két igazán jellemző részletet kiemelnék a sztoriból. Az egyikben a történelemről esik szó az illegális komcsi és a vörös kölyök közt. És elhangzik ez a mondat (nyilván nem a gyerek szájából):

Nem is gondolták volna a készítők, mennyire releváns ez a mondat 2023-ból visszatekintve, csak nem úgy, ahogy ők akkor gondolták. A csausiszta rezsim ugyanis tényleg megcsinált egy történelmet, amelynek nagy része szemenszedett hazugság volt. Ilyen értelemben pedig abszolút célszerű volt az amúgy ismert vagy ismerhető történelem tanulásának kiiktatása. Ja, a kommunista rezsim olyannyira „csinálta” a történelmet, hogy megpróbálkozott az ország területén élő kisebbségek kiirtásával is, például. Nem rajta múlt, hogy nem jött össze teljes mértékben.

A Szentegyház utca 4. szám alatt, az első emeleten, hát mi lenne más a filmben, mint kommunista konspiratív lakás. Oda jár a Szeplős is, üzenetekkel, feladatokért. Akik valamivel később, a kilencvenes években voltak fiatalok, jól ismerhetik ezt az épületet, ugyanis a második emeleten volt a legendás Insomnia nevű kultúrkocsma.

A másik bájos és releváns mondat a kapitalizmusról szól. A szeplős kölyök a sorozat elején egy játék során elnyeri a romos téglagyár tulajdonjogát. Szépen le is írják, papírra. Na de később elveszi tőle egy gonosz rendőr. És a gyerek azt kéri az illegális komcsitól, hogy ha majd győznek, szerezze vissza neki a tulajdonpapírt. Mire a jó komcsi azt mondja, hogy juj, ez kapitalizmus. Na de megbocsátható, mert kommunista szempontból a kölyök az egyetlen szimpatikus kapitalista, tehát visszaszerzi neki a papírt. Elképesztő az az ideológiai úthenger, amely végigmegy a történeten, párbeszédeken és teljes mértékben figyelmen kívül hagyja, hogy a gyereknek fogalma sincs, mi az a kapitalizmus, ezt egyébként el is mondja. Ez csak egy példája annak, milyen perverzül működik az ideológiai alapú művészet.

Ebben a Fürdő utcai (ma Cardinal Iuliu Hossu) villában lakik a film főgonosza, a Kovács György alakította Comănescu úr. A sorozat egyik legjobb jelenete Comănescu és a Szeplős csörtéje a rendőrségen. Ha ma arra járunk, azt láthatjuk, hogy a villa mintha nem öregedett volna egy cseppet sem 50 év alatt. Vagyis ugyanolyan rozzantnak tűnik, legalábbis kívülről. Viszont szép zászlók lengedeznek a homlokzaton.

Na de akkor adja magát a kérdés: miért lett annyira népszerű ez a sorozat? Ennek több oka van. Az emberek mindig is szerettek sorozatokat nézni. Mert úgy érezhették magukat, mint akik hosszú ideig részt vesznek mások életében. Nem véletlen, hogy a legenda szerint, amikor a Dallas című amerikai sorozatot vetítették, kiürültek Románia utcái. A másik ok, hogy a kommunista rezsim idején – legalábbis attól a pillanattól kezdve, hogy egyre több otthonba beköltözött a tévé – nagy sorozatéhség volt, hiszen kevés sorozat futott. Aztán feltehetően ott volt a hazai büszkeség is, hogy tessék, milyen pofás kis sorozat készült Romániában. És nem utolsósorban, a szeplős kölyök tényleg bájos, ezt el kell ismerni. Találtam egy több szempontból is izgalmas sajtóanyagot, amely fényesen igazolja a filmsorozat népszerűségét. 1977-ben (négy évvel a sorozat elkészülte után) Böjthe Kozma Lídia végzett egy felmérést a szászrégeni I. Ipari Líceumban. 700 diák töltötte ki azt a kérdőívet, amely a fiatalok és a film viszonyát kívánta vizsgálni. (Megjegyzem, a kor filmes kutatója számára aranybánya ez a felmérés.) Az egyik kérdés az volt, melyik a legsikerültebb, illetve a leggyengébb hazai film. A sikeresek közt az első helyen a Mihai Viteazul (Vitéz Mihály) végzett, érthető okokból (a kommunista propaganda gyakorlatilag az egész ország torkán lenyomta az áltörténelmi filmet, amelyet persze, hogy Sergiu Nicolaescu úr rendezett), a második viszont A Szeplős volt. Ma már az akkori első helyezett film inkább a kommunista mozgóképes panoptikum része, a sorozat viszont továbbra is népszerű.

A sorozat talán leggyakrabban szerepeltetett helyszíne a Szentegyház utca, annak is a Főtér fele néző első szakasza, amelyet Tükör utcának neveznek, mivel a kétoldalt elhelyezkedő épületek homlokzatai egymás tükörképei.

A Szeplősnek több magyar vonatkozása is van. Egyrészt magyar színészek is játszottak benne. A magyar színészet egyik óriása, Kovács György alakította a gonosz főrendőrt, Comănescu urat. Megjegyzem, Kovács alakítása messze kimagaslik a többi közül. A sepsziszentgyörgyi születésű (ma Magyarországon élő) Nagy Réka alakította a haladó (vagyis kommunista) szellemű történelem tanárnő szerepét. Aztán az is érdekes (bár ezt csak egy forrás igazolja), hogy Starmüller Géza művészettörténészt, műépítészt megbízták a filmbeli Kolozsvár negyvenes évekbeli hangulatának megtervezésével. Vagyis ő volt a filmsorozat egyik látványtervezője.

Ha megnézzük a fenti képeket, képzeljük el, hogy a Szent György téren (ma Lucian Blaga) állunk, az Egyetemi Könyvtár mellett. A filmben a könyvtár épülete bírósággá vedlett, ahol halálra ítélik a jó kommunistát. A fenti képen a fekete autó felfelé indul a Trefort (ma Victor Babeș) utcán, a kivégzőhely felé. A lenti képen a kortárs kolozsvári dugók egyik példája: autók tömege hömpölyög, illetve vánszorog lefelé.

Van a filmben egy másik főszereplő is. Aki nem ember. Hanem kutya. És a Calu, vagyis Ló névre hallgat. El nem tudtam képzelni, hogy jutott a készítők eszébe, hogy éppen lónak nevezzenek egy kutyát. Aztán kiderült, hogy egyáltalán nem akarták annak nevezni. A jól idomított eb a román hadsereg kötelékébe tartozott, ráadásul szekus (nem vicc) őrnagyi rangja volt. Ancuța-Lăcrimioara Chiș azt állítja tanulmányában, hogy a kutya eredeti neve Kalóz volt, mi több, a vezényszavakat csak magyarul ismerte. És hiába akartak más nevet adni neki a forgatás során, az eb nem volt hajlandó „alakítani”, amíg a saját nevére emlékeztető néven nem szólították. Így lett Kalózból Calu, vagyis Ló. Én nem találtam az ebnév magyar eredetére utaló forrást, fotót viszont igen, amely azt igazolja, hogy a kutyát valójában Calónak hívták (tehát nem Kalóznak, bár ki tudja, hol vannak a névadás gyökerei), az idomárja pedig egy Ion Tașcă nevű őrmester volt. Ennyi biztos, a rendelkezésemre álló adatok alapján. Illetve az a poén is biztos, már amennyire hinni lehet a korabeli (kiszivárogtatott) híreknek, hogy forgatás alatt időnként cseszegették Tasca urat a kollégák mondván: Őrmester elvtárs, az őrnagy elvtárs (mármint az eb) kéreti!

A Szabók bástyáját és a hozzá tartozó városfalrészt senkinek sem kell bemutatni, aki bár egyszer megfordult Kolozsváron. Igaz, csak a filmben lengedezett rajta horogkeresztes zászló, illetve sétált a mellvéden német katona 1973-ban. Persze, komcsi zászlót nyugodtan téphetett a szél a városfalon az akkori valóságban.

A szöveg megírása előtt végignéztem A Szeplőst. Igen, valóban kártékony ideológiai alapokra rozogán felépített alkotásról van szó. Viszont vannak benne remek kis gyöngyszemek (például az abszurd módon időről időre megjelenő, német katonai sisakot viselő kiskölyök, aki a Lili Marleent énekli, a török (!) fagylaltos epizódja vagy a raktárban bódorgó Szeplősre a semmiből ráröhögő szemüveges pofa enyhén szólva horrorjelenete), na és ott van végig Kolozsvár (és Nagyvárad), amilyen a hetvenes évek elején volt. Ami azért nem utolsó látvány, akkor is, ha történetesen nem (hely)történész az ember. Az pedig szintén figyelemre méltó, hogy egy poros alkotás 50 évesen is népszerű. Isten éltesse A szeplőst, minden nyavalyájával együtt!