Aki nem hagyja veszni a székely szavakat

Sántha Attila 2004-ben jelentette meg Székely szótárát, azóta azonban egyre gyűlt az anyag, érkeztek az újabb szavak, úgyhogy idén megjelent a közel ötszáz oldalas bővített változat, a Bühnagy székely szótár, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kiadásában.

A mintegy 5000 szócikket tartalmazó kiadvány egyik újdonsága, hogy a szerző ezúttal a szavak eredetének is utánajárt, így sok érdekes dolgot lehet megtudni belőle a székelység korai történetére nézve; valamint az is, hogy a szöveges törzsanyagot Ádám Gyula és Fodor István fotói egészítik ki.

A Kézdiszászfaluban élő költővel, nyelvésszel beszélgettünk, többek közt arról, hogy milyen közönségnek szánja könyvét, mivel lehet meglepni még egy hozzá hasonlóan „edzett” gyűjtőt is, vagy hogy miért szeret kommenteket olvasgatni a székelyföldi lapok internetes felületein.

A Székely szótár első kiadása 2004-ben jelent meg. Az idén megjelent Bühnagy székely szótár ismertetője szerint akkor úgy gondoltad, két éven belül elő tudsz állni a bővített változattal, végül mégis közel másfél évtizedet kellett rá várni. Mi ennek az oka?

A 2004-es kiadásban elkövettem azt a hibát, hogy kértem az olvasókat, küldjenek be újabb szavakat a Székely szótárba. Az eredmény az volt, hogy érkezett pár száz levél, köztük volt olyan is, amely egymaga 4-500 szót tartalmazott. Nos, ezt az irdatlan mennyiségű adatot fel kellett dolgozni, ami 13 évbe telt.

Egy közel 500 oldalas kötetről van szó. Mennyi szócikket tartalmaz a kiadvány, és mit tekintesz a fő rendezőelvének?

Igazából sosem számoltam össze, de kb. 5000 szócikk és hangalakvariáns lehet benne. Azok a szavak szerepelnek a kötetben, amelyekről meg tudtam állapítani, hogy elsősorban a székelyek használják. Nos, a szétválogatás volt a legnehezebb: azt, hogy melyik a székely szó, a különböző tájszótárak, szótörténeti tárak összevetéséből lehet kikövetkeztetni, no meg emellett a tájnyelvi elemeket tartalmazó szépirodalmi művek, valamint az élőnyelv folyamatos figyeléséből.

Nyilván messze állunk még attól, hogy egy szó teljes területi előfordulását adatolni tudjuk, de mikor azt látom, hogy például a lok 'vízmenti lapály' Székelyföldön és a székely kapcsolatokkal alaposan gyanúsítható Biharban fordul elő, akkor az mindenképp székely szó, és nagyjából azt mutatja, azt már azelőtt használták, hogy a mai tömbszékelység és a bihari székelység szétvált volna.

Mit neveznél meg az első kiadás és a mostani munka közti legfőbb különbségnek vagy különbségeknek? A terjedelmen, illetve az anyag mennyiségén kívül, persze.

A legfontosabb az, hogy ebben a kötetben szócsaládok szerint rendeztem a szavakat. A megkulyakol szót ugyan jelzem az m betűnél is, ám a kulyak alatt tárgyalom. Ennek megvan az az előnye, hogy azonnal feltárulnak azok az erők, amelyek a nyelvet működtetik, és kiderül, milyen alaki és jelentésbeli változások mentek végbe az idők során.

Másik újdonság, hogy ezúttal a szavak eredetének is utánajártam. Ebből sok érdekes dolgot lehet megtudni a székelység korai történetére nézve, például azt, hogy milyen nyelven beszéltünk ezer-ezerötszáz évvel ezelőtt, kiktől vettünk át szavakat, azaz kik voltak a szomszédaink. Az így nyert tanulságokat egy eléggé terjedelmes előszóban dolgoztam fel, akit érdekel a székelyek őstörténete, bizonyára haszonnal forgatja majd ezt a részt is.

Milyen módszerrel dolgoztál a szótár összeállítása során? Hogyan zajlik egyáltalán egy ilyen típusú gyűjtő-, kutatómunka, illetve az anyag rendszerezése? Inkább a szóbeliségre hagyatkoztál, vagy használtál írott forrásokat is? Tudom, hogy például egy-egy ismeretlen kifejezés jelentésének és eredetének felderítésére néha a közösségi média lehetőségeit is igénybe veszed…

Igen, ma már egy nap alatt el lehet érni azt, amin régebben egy ember akár egy évig üszküpült. Elég kitenni egy szót a közösségi hálóra, az emberek máris jelzik, használják a szót vagy nem, avagy kitől, milyen illetőségű személytől hallották.

Kis nyelvföldrajzi szótárak tudnak születni így egyetlen nap alatt, s ha az eredmény az, hogy a szót csak Székelyföldön használják, azon beül adatunk van Udvarhelyszékről, Gyergyószékről és Orbaiszékről, akkor az biztosan általánosan használt székely szó.

Sok beküldött székely szót csak ilyen kommentekben tudtam másodlagosan adatolni – és ez jó, mert azt mutatja, a székely nyelvjárás él, használjuk.

Mennyiben szól ez a munka a tudományos világnak (vagyis mennyire tartod nyelvészeti szakmunkának) és mennyiben a szélesebb közönségnek? Azért is kérdezem, mert az elődje meglehetősen szép példányszámban kelt el (ami tudományos művekre nem kifejezetten jellemző), és borítékolható, hogy a Bühnagy... változat is nagyon sokakat fog érdekelni. Vagy számít-e egyáltalán ez a fajta megkülönböztetés szerinted?

Próbáltam úgy szerkeszteni a kötetet, hogy a kecske is jóllakjon, s a káposzta is megmaradjon. A szavak mellé rövid idézeteket is tettem, amelyek relevánsak arra nézve, hogy milyen kontextusban használjuk az illető szót.

Ezért szoktam azt mondogatni, hogy ez egy olvasmányos szótár, nem olyan, hogy feltesszük a polcra, és félévente felütjük. Nem tudom elképzelni, hogy emiatt bárki nyelvész pálcát törhetne fölöttem.

Téged, aki székely szavak, kifejezések sokaságát gyűjtötted egybe, és akinél jobban kevesen ismerik a székelység nyelvi/lexikális örökségét, meg lehet-e lepni valamivel: olyasmire gondolok, amit soha sehol nem hallottál, nem láttál, az eredetéről sincs elképzelésed? Vannak-e – hogy úgy mondjam – kedvenc „felfedezéseid” a szótárban?

Ajaj, de még mennyire meg lehet lepni. Például a Bühnagy székely szótár csíkszeredai bemutatóján a moderátor, Székedi Ferenc arra kérte a közönséget, hogy írjanak ritka, általuk  székelynek tartott szavakat. Egy kápolnásfalusi olvasóm a betreng 'limlom, kacat' szót hozta fel, amit nem tudtam hova tenni. Aztán a Facebookon éppen egy kézdivásárhelyi ismerősöm erősítette meg, hogy kissé más, ám ugyanabba a körbe tartozó jelentéssel nálunk is használják.

Én nem hallottam, a testvérem se, de édesanyám megerősítette, hogy az ikafalvi nagyanyjától bizony hallotta volt. Fogalmam nincsen, honnan jön a szó, csak azt tudom, hogy nagy területen használták régen (Kápolnásfalu és Kézdi között 90 km a távolság). Talán a petleng 'állat húgyhólyagja' aranyosszéki szóval lenne kapcsolatban?

A kötetben szereplő szavak közül egyik kedvencem a vankuj, vankuly szó eredetének kinyomozása, kiderült, hogy annak olyan használatát adatolják a 19. század elején, amely megvilágítja, hogy bizony a szó Hunyadi János nevéhez köthető. Vagy ott van a homoródszentmártoni mondás: elment a mándoki rétre 'meghalt', ami szerintem még annak az emléke, hogy valamikor régen, a 13. század előtt székelyek költöztek Szabolcs megyébe, Mándok környékére (és akik elmentek, a maradottak számára eltűntek, meghaltak).

Sántha Attilát elsősorban úgy ismerik, mint költőt. Költőként hogyan hat rád, inspirál-e ez a fajta nyelvi/nyelvészeti búvárkodás, ami – ha jól érzem én – a mindennapjaid részévé vált hosszú évek óta?

Én elsősorban költőnek tartom magam, a székely szavak búvárlásához úgy jutottam, hogy mindennapi munkaeszközöm a nyelv, és próbáltam azt minél mélyebben megérteni (más kérdés, hogy éppen nyelvészeti képzésem is van).

Szoktam székely tájnyelvi szövegeket is írni, ám be kell vallanom, vannak bizony olyan szerzők az interneten, akik kenterbe vágnak ezen a területen. Van például általam személyesen nem ismert, ám a kötetben gyakran példaszövegekkel szereplő szerző, Borbélevi, aki a Fenyőszegi Csereklyék (a Zsögödi Szó méltó utódja) című lapot  szerkeszti, s akinek az írásai igazi gyöngyszemek.

Tervezed-e a folytatást, azaz egy újabb bővített kiadást? Nem tudom, hogyan fokozzák a „bühnagy”-ot – szóval egy ennél is nagyobb székely szótárat?

Attól félek, a székely szavak gyűjtését már sosem fogom abbahagyni. Már csak azért sem, mert folyamatosan jönnek a szavak, ha valaki egy ismeretlen vagy érdekes szót hall, elküldi nekem.

Hogy mi lesz a címe, nem tudom, de azért remélem, egy kicsit ötletesebben oldom meg, mint a Bazi nagy görög lagzi című film készítői, akik a folytatás címébe odabiggyesztették, hogy 2.