Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

A romániai ipar lassú haldoklását követhettük figyelemmel az elmúlt harminc évben. A rendszerváltást követően kialakult káosz, az alkalmazottak tömeges elbocsátása romokat hagyott maga után – elég, ha csupán egy-egy vonatozás alkalmával kikémlelünk az ablakon és valahol messze bizonyára felbukkan szemünk előtt egy elhagyatott gyárépület a kéményeivel, rozsdás kerítéseivel, az egykori közvilágítás relikviáival, a beszakadt tetőzetből kisarjadó cserjékkel.

Bulevardul Muncii, azaz a Szentgyörgyhegyi út alkonyatkor

Az egykori Kolozsvár ipari arca is megkopott. A Clujana cipőgyár szétaprózódott, aztán bezárt, a Carbochim helyére pláza épül, a vonatállomás melletti Ecsetgyár egykori épülete egy ideig kortárs művészeti központként működött, aztán a koronavírus-járvány következtében bezárt, az egykori Technofrig helyére a Dedeman üzlete épült, hogy csak egy pár példát említsünk. A gyógyszergyár (Terapia) és a vegyipari cikkeket, tisztítószereket és kozmetikai termékeket gyártó Farmec lehetnek pozitív példák a megmaradásra.

Toronymagasan a fülkefényben

Még állnak ezek a régi bódék a külvárosokban a buszmegállók környékén. A város központjában már sokat lebontottak, ezért ha megjegyeznénk a látványukat, itt az alkalom.

A kolozsvári Sinterom a keleti külvárost átszelő Muncii sugárút (régen: Szentgyörgyhegyi út) mentén még áll. Akik érdeklődnek az ipari létesítmények iránt, vagy egyszerűen csak az urbex (urban exploration, azaz városi fölfedezés) szellemisége hajtja őket és az elhagyatott épületek látványa, azok számára érdekesség lehet, hogy a Sinterom gyár telephelyén még láthatóak az egykori közvilágítás maradékai, például a csonkakúp alakú, „kalapos” lámpák. Meg a „dicső” kommunizmus relikviái, például futurisztikus kovácsoltvas logók.

És valami furcsa rezignáltság, ami belengi az egészet: a csalódottság abban, hogy a kommunisták lemásoltak mindent, amit a kapitalizmusból jónak tartottak, aztán minden dugába dőlt, és sok ember életében következett be nehezen kezelhető változás. Ami egykor életet és jelentést adott a szakmájukat gyakorló embereknek, azt kivéreztették.

Egy kamerával megfigyelt hátsó kapu a gyár keleti felében.

Virágzás mindenütt

Kalapos lámpa, immár igen csórén, de azért modern égővel

A Sinterom SA 1936-ban alakult Uzina Triumf néven, és hosszú múltra tekint vissza az ipari alkatrészek gyártásában. Kezdetben vegyipari termékeket állított elő, de 1948-ban áttért a gépkocsikhoz való gyújtógyertyák gyártására. 1955-től már kerámiaszigetelővel rendelkező gyertyákat gyártott.

Az évek során a cég termékkínálata bővült: izzószálas gyújtógyertyákat, gyújtóelektródákat és nagy alumínium-tartalmú kerámia alkatrészeket is gyártott, 1970-től pedig vas- és színesfémporokból szinterezett alkatrészek gyártását végezte a francia Metafram licenc alapján. 1974-ben a cég nevét Triumfról Sinteromra változtatták, ezzel is jelezve a szinterezett termékek egyre nagyobb súlyát a termelésben.

Kolozsváron parkolni mostanság igen nehéz... na, itt van hely.

A lemenő nap fényei a még nem világító testeken.

2000-ben a Sinterom SA privatizálták, és a Serviciile Comerciale Române (SCR) csoport része lett, amelyet Ștefan Vuza üzletember birtokol. Noha a vállalat alkatrészeket gyártott az autóipar, az elektrotechnikai ipar és a fogyasztási számára, és számos európai országba exportálta ezeket, a kétezertízes évek gazdasági hullámzásai miatt több változáson is átesett.

Egy kisebb felvirágzási szakaszt követően aztán 2019-ben a cég átszervezésen ment keresztül: 62 alkalmazottat bocsátottak el, és leállították a szivattyúk, gyújtógyertyák és kerámia termékek gyártását, hogy csak a szinterezett alkatrészek előállítására koncentráljanak. A döntést a csökkenő jövedelmezőség indokolta, amit az energia- és gázárak növekedése, valamint a kolozsvári magas munkaerőköltségek.

Magányos megfigyelések otthona

A tuják vajon tudják?

Két évvel ezelőtt azonban a Sinterom felfüggesztette a gyártási tevékenységét, és csupán 9 alkalmazottat tartott meg, miután az autóipar jelentős visszaesést szenvedett. Az udvaron fúj a szél, a betonkerítések felett szakadt szögesdrótok.

Időutazás benézni a kapusfülkébe, amelynek ablakán még ott virít az egykori exportra törekvő haladási szellemiség, de odabenn az asztalon csorba kávéscsésze, régi plakátok és gyűrött papírok, pattogzó olajfestékkel lekent vasajtók.

Ott hátul nem tudni, mi van.

Ott azért továbbra sem másznánk át...

Amikor a hatvanas kapus tekintetét próbáltam elkapni, hogy dugja ki a fejét a fülkéből, felállt és komótosan kisétált. Megkérdeztem, készíthetek-e néhány fotót a gyárról. Megnézett, majd a régi beidegződéssel adta tudtomra: felőle igen, de engem itt nem látott senki. Mintha legalábbis lopni érkeztem volna.

Itt áll a legtöbb, még működő tronkonikus lámpa Kolozsváron – ismertettem a helyzetet, kissé felcsillant a szeme. Öt perc, fordulok egyet az udvaron, bennebb nem megyek, mondtam, majd a parkoló felé sétáltam. Mellém szegődött, majd hátra mutatott: ott még van egy lámpa, de már nincs burája.

Burjánzás

Ott abba a bordó masinába egész biztosan nem ebből a gyárból került a gyújtógyertya

Hátul tavaszi virágzás mindenütt, mintha legalábbis Csernobilban lennénk, ahol a természeti környezet próbálná bekebelezni az indusztriálist. A tuják mögötti épület iskolára hasonlít, furcsa halogénes fény szüremkedett ki bentről… vajon hol volt akkor az a maradék kilenc alkalmazott?

Elköszöntem a kapustól, megköszöntem, hogy beengedett. Itt még a madár se jár – illetve hát: csak a madár. És odakinn a fekete macskák a tömbházak poros tövében.

Átalakulófélben

Aki előjött, hogy szúnyogokat hajkurásszon