A rock'n'roll életérzés ma is megvan, csak intelligensebben kell lázadni – a ZanZa zenekar frontemberével beszélgettünk

Nincs két éve még, hogy a ZanZa megalakult, de a sepsiszentgyörgyi zenekar tagjai – Kovács István énekes-gitáros, Kátai Jocó dobos és Lovas Lala basszusgitáros – már veteránoknak számítanak a székelyföldi rockprérin, számos formációban megfordultak a korábbi években, most azonban az új projektjük első lemezén dolgoznak és készülnek az idei koncertszezonra. Mi a frontemberrel beszélgettünk el a rockbanda körüli legfontosabb teendőkről, a rock and roll életérzésről, a színpadi hitelességről. Azt is megkérdeztük, milyen lemezeket vinne magával egy lakatlan szigetre.    Tudomásom szerint több zenekarban is megfordultál, mielőtt összeállt a legújabb zenei projekted. Hogyan indult ez az egész? Az a helyzet, hogy én mindig is éreztem, hogy zenélni fogok, mert pontosan tudtam, hogy ez nekem menni fog. 14 éves koromban még teniszütővel a kezemben ráztam a fejem a tévé előtt a kedvenc videoklipjeimre, s egy évvel később már valódi gitárra váltottam. Akkortájt állt össze az első zenekarom, amely Addiction néven futott. Lokálisan elég hamar hírességekké váltunk, de nem annyira a zenénk, inkább az életmódunk miatt. Mondjuk ki: vadul éltünk. Ezután megalakult a Holy Shoe nevű formáció, mellyel már a Szent György Napok nagyszínpadán is felléptünk, ezt pedig több más projekt is követte.   Aztán valamivel több mint másfél évvel ezelőtt álltál a ZanZa élére. Erről mit kell tudni? Bekövetkezett az életemben egy rendkívül kellemetlen élmény, melyről nem szívesen beszélnék, de a lényeg az, hogy a bánatomat – mint ahogy azt a legtöbb zenész teszi – én is dalokba öntöttem, majd a szerzemények egy részét felraktam a Soundcloudra. S bár megosztottam őket, ezt nem nagyon reklámoztam, mivel úgy éreztem, túl személyesek. Ezeket a felvételeket hallották meg a mostani zenésztársaim – Kátai Jocó dobos és Lovas Lala basszusgitáros –, majd megkerestek azzal hogy nem-e lenne kedvem ezeket közösen kidolgozni és előadni. A többi történelem: fogtuk a dalokat, és zenekari verziókat készítettünk belőlük, ők is jöttek a saját ötleteikkel és így született meg az a fantasztikus zene, amit ZanZa néven adunk elő. A társaim is tapasztalt muzsikusok, számos formációban megfordultak már, szóval veteránoknak számítunk mindhárman ilyen szempontból.

A névválasztás ötletével ki állt elő? Azt közösen választottuk. Ahogy lenni szokott ilyenkor, mi is összeírtunk szavakat, aztán a ZanZára esett a választás, mert úgy éreztük, hogy könnyen megjegyezhető, jól mutat szórólapokon, plakátokon és jól esik kimondani is. Szóval képvisel minket. Nem beszélve a jelentéséről, amely egyfajta talizmán a dél-amerikai indiánoknál, az ellenség fejét egy szertartás keretében kiszárították és összezsugorították, így készült. De utalhat egy irodalmi mű lerövidített kivonatára is.   A Tápszerem a rock'n'roll című dalotok refrénjében ezt énekled: „Függő vagyok, kábszerem a rock and roll, / Mindig ezt fogom nyomni majd valahol”. Ez úgy hangzik, mint egy ars poetica. Számodra mit jelent ez az életérzés ma? Ezt jó, hogy megkérdezted. Mert ma valóban nem azt a világot éljük, mint amikor én zenélni kezdtem. A lázadás bennem ugyanúgy megvan, csak már más dolgok ellen lázadok. Régebben talán könnyű volt azt mondani, hogy lázadunk a rendszer ellen. Ezt ma is megtesszük, csak már másképp, a rendszernek egy másik szegmense ellen lázadunk. Számomra azt jelenti ez az életforma, hogy azt teszek, amit akarok, de megpróbálom úgy csinálni, hogy ez ne legyen másoknak a kárára, sőt, ha lehetséges, akkor legyen szórakoztató. Szórakoztatok és közben én magam is szórakozok. Ma már intelligensebben kell lázadni, mint korábban.   Rockzenei szakértők szerint április 12-én ünnepeljük a rock and roll születésnapját, mert 1954-ben Bill Haley ezen a napon rögzítette a Rock Around The Clock című lemezét, ezt a kifejezést pedig erre a muzsikára akasztották rá először. Amúgy mit gondolsz, kiveszőben van ez a fajta asztalra csapós, rendszerkritikus, lázadó életérzést közvetítő attitűd? Tény, hogy a nyugaton elterjedt cancel culture, vagy a woke mozgalom nem nagyon kedvez a rock and rollnak. De az is kijelenthető, hogy lehet ezt az egészet színvonalasan és lázadó szellemben csinálni úgy, hogy semmilyen közösséget ne bántsunk meg ezzel. Nekünk a célunk, hogy mindenkihez szóljunk, és azokra a dolgokra fókuszáljunk, melyek összehozzák az embereket és semmiképp sem azokra, melyek szétválasztanak.A mai környezetben kicsit nehezebb visszaadni a rock’n’roll-életérzést, de ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen. Hiszem azt, hogy lehet ezt művelni úgy is, hogy a társadalom különböző szegmenseit ne sértsük meg.   Komoly zenei szcéna van Székelyföldön s ezen belül Sepsiszentgyörgyön. Követed valamilyen szinten az új bandákat? Tetszik, amit hallasz? Követem őket, természetesen, és nagyon tetszik, amit hallok. Ismerem is a szcéna képviselőit, keresztnevükön szólítom. A város méretéhez képest ki lehet mondani, hogy fantasztikus zenei szcéna van Sepsiszentgyörgyön, jó kis rock- és jazzbandáink, etno-zenészeink is vannak. Az itteni remek fiatal bandák közül a Raklap zenekart, vagy a Kardiofaktúrát tudnám példaként említeni. A zenekar dalszerzője és szövegírója is te vagy. Mi inspirál téged témaválasztáskor? Ha történik velem valami olyasmi, ami kizökkent, lesokkol vagy megdöbbent, akkor szoktam tollat és gitárt ragadni. Ha elhagy a lány: dalt írok róla. Ha megbüntet a rendőr: dal írok róla. Ha problémám, bánatom, örömem van, azokból általában dal születik. A dalszövegeimben a saját életérzéseimet próbálom megfogalmazni, de figyelek arra, hogy a végkicsengés pozitív legyen, bármennyi is benne a keserű elem. Abban az időszakban, amikor azok a dalok készültek, melyeket felraktam a Soundcloudra, olyan szerzeményeket is rögzítettem, melyekről úgy éreztem, hangulatilag lehúznák a teljes anyagot. Ezeket nem is akartam a világra szabadítani.   Kik azok az előadók, akikre te felnézel, akiknek a munkássága valamilyen formában inspirálja azt, amit te csinálsz? A hitelesség az, ami a legfontosabb. A legjobb példa erre Lemmy Kilmister, a Motörhead néhai énekes-basszusgitárosa. Na ő abszolút az „azt kapod, amit látsz” típusú arc volt. Olyan volt a zenéje, ahogy kinézett, úgy élt, ahogy kinézett, arról szóltak a dalai, amit megélt. A magyar rockzenei életből nagy tisztelője vagyok Lukács Lacinak, a Tankcsapda énekesének, de Hobónak is – mindketten kivételes dalszövegírók. A zenekarok közül a Road és a Depresszió jut eszembe most elsőre. A külföldiek közül főleg az amerikai rock’n’roll, hard rock és heavy metal vonal a kedvencem. De igazából mindent meghallgatok. Életemnek ebben a szakaszában amolyan zenei mindenevő lettem.

">Mötley Crüe – Dr. FeelGood