// 2025. július 2., szerda // Ottó

A multikulti halott, de fel a fejjel

// HIRDETÉS

Lehet-e és kell-e különbséget tenni őshonos nemzeti közösségek és bevándorlók között? Használható-e ma Erdélyben a multikulturalizmus bűvös fogalma? Az összkép nem túl szívderítő.

Amikor egyetemi oktatókat ültetnek egy asztalhoz civil aktivistákkal, várható, hogy a beszélgetés vagy az elmélet, vagy a gyakorlat irányába tolódik el. A multikulturalizmus esélyei és értelmezései című beszélgetés, amelyet a Politika Svédasztal című előadás-sorozat keretében rendeztek a kolozsvári politológushallgatók, olyan volt, mint egy hosszúra nyúlt elméleti bevezető egy nagyon is aktuális gyakorlati problémához – annak viszont remek. A kerekasztal résztvevői – Salat Levente politológus, egyetemi tanár, Tibori Szabó Zoltán újságíró, Bíró Béla egyetemi tanár, irodalomtörténész, Demeter Attila egyetemi docens és Bethlendi András, a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport aktivistája – Salatnak egy Transindexen megjelent szócikkéből kiindulva járták körbe a témát.

Salat Levente nem kerülgette különösebben a forró kását: elmondta, hogy bár szimpátiával figyeli a muszájosok tevékenységét, 

a multikulturalizmusra való hivatkozás megkésett. 

Három fontos állítást tesz mindjárt az elején:

 

• A multikulturalizmus világszerte dekonjunktúrában van, vagyis lecsengett. A 2000-es évek elején lett volna benne potenciál, a romániai magyar politikai elit azonban akkor nem foglalkozott vele.

• A multikulturalizmus fogalma túlságosan szétfolyó, megfoghatatlan, mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja – nemcsak az utca embere, hanem a politikusok is.

• A multikulturalizmus vereségéhez azok is hozzájárultak, akik korábban foglalkoztak vele. 

De mit is értünk multikulturalizmus alatt? 

Tágabb értelemben egy normatív válasz a politikai közösségben meglévő kulturális megosztottságból fakadó problémák kezelésére – ott, ahol több kultúra, nyelv, vallás, etnikum él együtt. Sokáig megkérdőjelezhetetlen hagyománynak számított, hogy az az üdvös, ha a különböző politikai egységek homogének. A politikai korrektség megnehezíti, hogy erről a fontos hagyományról beszéljünk, de az államvezetők manapság ismét efféle húrokat kezdenek pedzegetni (persze, mindenkinek Orbán Viktor ugrik be rögtön, de Merkel, Cameron és mások is).

 

A probléma viszont az, hogy a világ másként mutat: a jelenleg létező mintegy 200 államon belül 10.000 kultúrát, 5000 etnikumot és több mint 7000 élő nyelvet azonosíthatunk – hiába diktálja tehát az ésszerűség a homogenitást, 

a kulturális sokféleséget muszáj kezelni valahogyan. 

Salat ezt a mai kor talán legfontosabb kihívásának tartja, amely a 19. század nagy dilemmáihoz hasonlítható: akkor az okozott problémát, hogyan lehet az uralkodó eszméket, a szabadságot és az egyenlőséget összebékíteni egymással, ma pedig az, hogy mindezek hogyan egyeztethetők össze a kulturális megosztottsággal.

 

Salat egy ingamozgást vázol fel, a multikulturalizmus kialakulásától napjainkig: az inga az egyik szélső pólustól a másikig tart, aztán visszaindul – napjainkban épp egy ilyen „visszalódulásnak” vagyunk tanúi (egyszerűbben: a teljes homogenitástól a multikultiig, majd vissza a homogenitás irányába).

 

A multikulturalizmus ideológiája az Egyesült Államokban jelent meg a 60-as években, amikor az olvasztótégely modellje (bárki jöhet, de váljon amerikaivá, és építsük együtt a nagy amerikai nemzetet) maga is olvadni kezdett: a bevándorlók között generációk múltán, még a nyelvvesztést követően sem tűntek el a kulturális jellegzetességek.

 

 

Ő az, akiről nagyon sok szó esett: Will Kymlicka (fotó: britac.ac.uk)

 

A multikulturalizmus egyik megalapozója, a kanadai Charles Taylor szerint a multikulturális politika feladata, hogy biztosítsa a nyelvi-kulturális csoportok fennmaradását, túlélését: tehát nem csupán arról van szó, hogy ha valaki Kanadában franciául akar beszélni, akkor ezt szabadon megtehesse, hanem maga a francia kultúra maradjon fent és termelődjön újra. Ehhez a kisebbségi közösségek számára autonómiát kell biztosítani, hogy mások ne szólhassanak bele a specifikusan őket érintő döntésekbe.

 

A szintén kanadai Will Kymlicka szerint a kulturális hovatartozás alapvető emberi jog, a nem domináns közösségeknek minden tekintetben egyenlőnek kell lenniük a domináns közösségekkel a liberális demokrácia keretein belül. Kymlicka a kulturális megosztottság kezelésében  

világos különbséget tesz őshonos nemzeti közösségek és bevándorlók között: 

az előbbiek történelmi beágyazottsággal rendelkeznek, és akaratukon kívül kerültek non-domináns helyzetbe (például mozgatták a határokat a fejük felett), az utóbbiak viszont maguk mondtak le domináns helyzetükről saját szülőföldjük, eredeti közösségük elhagyása által. Ezért a megoldás is más: az őshonos közösségek számára az önrendelkezés biztosítása, a migránsoknak pedig egyfajta emberséges asszimiláció, integrálódás a többségi társadalomba.

 

Az indiai származású brit politikafilozófus, Bhikhu Parekh viszont felmosta a padlót Kymlickával: szerinte ez az elképzelés nem valódi multikulturalitáshoz, hanem egymás mellett élő zárványok kialakulásához vezet. Ehelyett arra lenne szükség, hogy a közjóból való részesedés, az intézményrendszer arányosan tükrözze a társadalomban meglévő sokféleséget. Az olasz Giovanni Sartori szerint pedig a multikulti nem más, mint az új törzsiség, a liberális demokrácia vívmányainak feladása; ő egyébként erősen szelektálna a bevándorlók között is.

 

2008-2009 tájékán beállt egy fontos fordulat: az Európa Tanács, az UNESCO és más globális szervezetek is elkezdtek leszámolni a multikultival, mert az úgymond balkanizálta a nyugati társadalmakat, helyette  

az interkulturalitást, vagyis az eltérő kultúrák közti kommunikációt  

javasolják – csakhogy dialógushoz egyenlő felek kellenek.

 

A multikulturalizmus ráadásul ott omlik össze leglátványosabban, ahol korábban kvázi állampolitika rangjára emelkedett: Kanadában. Korábban ugyanis Kanada két nemzet – az angol és a francia – állama volt, az 1971-es, multikulturalizmusra vonatkozó törvény ezt az egyensúlyt ásta alá, és – fogózzunk meg – pont a québeci franciák támadták.

 

A multikulturalizmussal szembeni egyik legfontosabb érv, hogy megzavarja az emberek kulturális komfortérzetét és biztonságérzetét: a britek – hivatkozik David Goodhart angol politikai elemzőre – háromszáz évet áldoztak arra, hogy létrehozzanak egy ismerős, bizalmon alapuló politikai közösséget, és most, ha kimennek az utcára, nem tudhatják, nincs-e bomba a szembejövő idegen ruhája alatt.

 

 

... ő pedig Salat Levente (fotó: Szabó Tünde) 

 

Demeter Attila egyetért Salat Leventével abban, hogy a multikultinak annyi, de nem osztozik egyetemi kollégája multikulturalizmus iránti lelkesedésében (nem lelkesedik érte, visszakozik Salat). Különbséget kell tenni multikulturalitás és multikulturalizmus között: az első egy állapot, a másik egy ideológia (nem ideológia, hanem normatív politikafilozófiai ajánlás, érkezik a replika). Ha a multikulturalizmusról beszélünk, válaszolni kell a következő kérdésekre:

 

• Mi a kultúra? Etnokultúráról beszélünk vagy tágabb értelemben használjuk a kifejezést?

• Mit jelent az elismerés (mert a multikulti az elismerés politikája, ugye)?

• Kinek kell biztosítania ezt az elismerést? A polgároknak? Az államnak? A jogrendszernek?

 

Demeter szerint a multikulturalizmust nemcsak a nacionalizmusok felől érik kihívások: 

legnehezebben az egyéni szabadságra építő liberalizmus fogadja be, 

mert nem tud mit kezdeni a kollektív identitásokkal. Úgy gondolja, ma a multikulturalizmus és a homogenitás között kell alternatívákat keresni a felmerülő problémák orvoslására.

 

Bíró Béla a probléma gyökerét épp abban látja, hogy a szerinte pejoratív hangzású kulturális megosztottság kifejezést használjuk a kulturális pluralitás helyett. A pluralizmus a politikában éppen hogy nem megosztó, hanem kohéziós erő: szerencsés esetben nem eltávolítja, hanem egymáshoz láncolja a versengő feleket. Nem ért egyet azzal a felfogással, hogy a sokféleségre építő társadalmak instabilabbak és költségesebbek, mint a monokulturálisak, ez csak a látszat. A kérdés az, meddig terjedhet a pluralizmus határa, milyen körülmények között lehet benyújtani az igényt az elismerésre? A válasz kulcsa a támogatottság mértékében van. 

A multikulturalizmus korábbi formája álságos volt, 

valójában csak a fájdalommentes asszimilációt volt hivatott levezényelni. Ez nem sikerült, ezért fordulnak vele szembe manapság Merkeltől Orbánig az európai döntéshozók. De ha ez a folyamat folytatódik, katasztrófához vezet, Európa fasizálódni fog – teszi fel az i-re a pontot Bíró.

 

A fokozódó nemzetközi helyzettől nehezen akar kilengeni az inga Erdély létező problémáinak irányába. Tibori megjegyzi, hogy a mai hazai magyar nyilvánosság elzárkózik a románokkal való kapcsolattartás elől, falakat húz maga köré; Bíró szerint a románokat – képletesen értve – saját „nyelvükön” kell megszólítani. Bethlendi András siet leszögezni, hogy a Musai-Muszáj éppen ebből a megfontolásból koszorúzta meg a memorandisták kolozsvári emlékművét.

 

 

Az ominózus koszorúzás (fotó: Szántai János)

 

Bethlendi megpróbálja erdélyi talajra visszarángatni a kérdést: a mi problémáink különböznek azoktól, amelyeket a bevándorlás okoz a nyugati társadalmaknak, a kettőt nem szabad összemosni. A Musai-Muszáj a nyelvi jogokra, a többnyelvűségre fókuszál, 

a multikulturalizmus kifejezés csak egy eszköz,  

jobb híján használják: a hivatalos, hatósági retorikában gyakran megjelenik a fogalom, ennek ürességével akarják szembesíteni a városvezetést – és ha már a politikai diskurzusban sokszor felbukkan, megpróbálják megtölteni tartalommal.

 

Salat mintha nem bízna ebben: azt ajánlja Bethlendinek, ahelyett, hogy (elnézést a képzavarért – a szerző) a multikultin lovagolnának, nyergeljenek át az interkultira. Bár elég üres fogalom, és mindkét fél részéről erőfeszítéseket igényel, meg kell próbálni. Nosza.

 

Címlapfotó: a Politika Svédasztal Facebook-oldala

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olaszországban bukkant Vlad Țepeș sírjára – állítja a volt Prahova megyei tanácselnök – hírmix
Főtér

Olaszországban bukkant Vlad Țepeș sírjára – állítja a volt Prahova megyei tanácselnök – hírmix

Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.

Országszerte spontán sztrájkot robbantottak ki a közalkalmazottak a tervezett megszorítások miatt
Krónika

Országszerte spontán sztrájkot robbantottak ki a közalkalmazottak a tervezett megszorítások miatt

Országszerte spontán munkabeszüntetést robbantottak ki hétfőn az adóhatóság, a nyugdíjpénztár, a munkaerő-közvetítő és a szociális kifizetési ügynökség alkalmazottai a kormány által tervezett, a közszféra dolgozóit érintő megszorító intézkedések miatt.

Kelemen Hunor szerint Ilie Bolojan egy killer – hírmix
Főtér

Kelemen Hunor szerint Ilie Bolojan egy killer – hírmix

További híreink: elhunyt Kincses Előd, a marosvásárhelyi fekete március nagy tanúja, leégett a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás, és van ahol idén már másodszor virágzik a cseresznye…

185-tel mérték be a rendőrök a két fiatalt, akik menekülés közben a teljesen kiégett autóban vesztették életüket
Székelyhon

185-tel mérték be a rendőrök a két fiatalt, akik menekülés közben a teljesen kiégett autóban vesztették életüket

Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.

Megnyirbálta a kormány a közalkalmazottak bérpótlékát, munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a dolgozók
Krónika

Megnyirbálta a kormány a közalkalmazottak bérpótlékát, munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a dolgozók

Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.

Halálos áldozatot követelt a ratosnyai baleset
Székelyhon

Halálos áldozatot követelt a ratosnyai baleset

Életét vesztette a Ratosnya közelében történt baleset egyik áldozata vasárnap délután, egy másik személyt mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS