// 2026. szeptember 6., vasárnap // Zakariás

A magyar foci az égbe megy

// HIRDETÉS

Csak ahhoz egyszer meg kellett járni a poklokat. Muhi András Pires filmje megmutatja nekünk, hogy történt.

A 16. Filmtettfeszt kínálatában szerepel egy 75 perces dokumentumfilm. Na és, kérdezhetné akárki, azért menjek MOZIBA, hogy pont egy dokumentumfilmet nézzek?! Igen ám, de a

Magyar csapat – „… még 50 perc…”

nem akármiről szól.

Először is: a magyar labdarúgó válogatottról. Ami, ugye, már helyből nem közömbös, hiszen sokunkban benne élnek (jó, égnek is) az idei nyár elképesztően szép pillanatai az Európa bajnokságról.

Aztán ott van egy másik fontos dolog: a film rendezője, Muhi András Pires (aki maga is focizott) gyakorlatilag beépült a magyar válogatottba, mint egy plusz egyedik tag, és négy éven át (2012 és 2015 között) követte a csapatot, mint egy árnyék. Gondolhatják, hogy nem mindig a legnagyobb öröm képeit vette fel, hiszen az említett időszakban volt például egy nyolc–egyes vereség Hollandia válogatottjával szemben, hogy csak a legnagyobb borzalmat említsük.

Viszont amit a rendező-operatőr kamerája felvett, az egytől egyig hiteles és szerethető történet, függetlenül attól, hogy éppen örülnek a fiúk, vagy nem. Egy egyszerű focirajongó sose tehetné meg, hogy bekukkantson az öltözőbe, és megnézze, amint Dzsudzsák Balázs éppen kifakad, imígyen:

„Miért nem tudjuk arra az egy percre kirúgni a kurva anyjába a stadionból?”

(Nem áruljuk el, kire is gondolt a csapatkapitány, az ellenfél játékosára, a bíróra, a labdára, vagy valami másra… meg kell nézni.) És még mielőtt bárki sárga lapot mutatna a csúnya beszéd miatt, hangsúlyozzuk: Muhi András Pires filmjének éppen ez az aranyfedezete: hogy kendőzetlenül, nyers őszinteségében mutatja meg a magyar válogatottat, rossz és jó pillanataiban egyaránt.

Muhi András Pires rendező (jobbra) a film elkészítésének rejtelmeiről beszélt a Filmtettfeszten|Fotó: Radu Norbert/Filmtettfeszt

Igen, a filmet nézve kiderül, hogy ezek a játékosok, edzők, szövetségi kapitányok nem (csak) interjúalanyok, sportoló robotok, bukott angyalok, sztárok, hanem esendő emberek, mint bármelyikünk. Csak éppen hatalmas teher nehezedik a vállukra: hogy évtizedek óta nem volt magyar csapat a két legrangosabb labdarúgó világversenyen, hogy bezzeg az Aranycsapat, és folytathatnánk a sort. Ezt a keresztet néha nagyon nehéz cipelni. És ilyenkor válik igazán fontossá, hogy itt emberi sorsokról is szó van.

Az idei Eb-n nagyot teljesítő magyar csapat rögös útjának látlelete ez.

Ahol mindenki együtt szenvedett vagy együtt örült. Különösen szívszorongató az a pillanat, amikor az ominózus holland–magyar meccs után Egervári Sándor szövetségi kapitány elmondja holland kollégájának, hogy ez volt az utolsó meccse. A győztesek szövetségi kapitánya meg sajnálja, és látszik, hogy tényleg. Klasszikus győztes-vesztes szituáció ez. És ilyen minőségű és érzelmi töltetű jelenetekkel, sztorikkal van tele a film. És szerencsére a végén heppiend van, ugyanis a magyar csapat kijut az Eb-re.

A többit tudjuk.

A többi focitörténelem.

Ez a film viszont pontosan, testközelből, kiváló arányérzékkel és nagy szeretettel mondja el a „történelem előtti” küzdelmek történetét. Mindenkinek, azaz nem csak focirajongóknak ajánljuk. És aki nem csípte el a filmet a tegnapi nap folyamán, bátran kattintson

">ide.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Drágít a legolcsóbb áramszolgáltató
Krónika

Drágít a legolcsóbb áramszolgáltató

Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
Krónika

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost
Székelyhon

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost

Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.

// még több főtér.ro
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
2026. augusztus 31., hétfő

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
2026. augusztus 31., hétfő

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”
2026. augusztus 21., péntek

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”
2026. augusztus 21., péntek

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
2026. augusztus 10., hétfő