Zelenszkij, a kisebbségi

Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn este felszólalt a román parlamentben. A bucsai mészárlás döbbenetes képsoraival indított, és (képsoroktól függetlenül) vita nincs, a háborús gyilkosoknak felelniük kell tetteikért. Aztán elmondta, hogy Ukrajnában dől el éppen egész Közép-Európa és a Fekete-tengeri térség sorsa. Tehát aki Ukrajna szabadságát védi, az Európa szabadságát védi. Aztán elmondta, hogy figyelem, Ukrajna nem Oroszország végcélja. A megszálló hadsereg Odessza bevételére készül és ha ez sikerül neki, akkor következhet a Moldovai Köztársaság. Nyilván nem véletlenül hangsúlyozta ezt éppen Romániában. Aztán felkérte Romániát, szakítson meg mindenféle gazdasági kapcsolatot Oroszországgal. Nuku gázvásárlás, nuku kőolaj, nuku bármi. Aztán megköszönte Romániának az ukrajnai menekültekhez való példás hozzáállását. Aztán ígért valamit. Nevezetesen azt, hogy a háború után a kölcsönös tisztelet jegyében párbeszédet kíván kezdeményezni Romániával az ukrajnai román, illetve a romániai ukrán közösség teljes körű védelméről. Na, itt álljunk meg egy picit és lapozzunk visszafele az időben. Nem is olyan rég, 2022 januárjában Vologyimir Zelenszkij megemlékezett az ukrán Egység Napjáról. Ez a nap a miénk, üzente az elnök, aztán felsorolta, kiké: az ukránoké, az oroszoké, a tatároké, a magyaroké. Ám a románokat kihagyta, pedig a harmadik legnépesebb etnikai kisebbségi közösséget csoportot alkotják Ukrajnában, akiknek azért van sérelmük elég. 2020-ban, szintén az Egység Napján, az ukrán elnök olyat üzent, aminek a román fél nyilván nem tapsolt: kijelentette, hogy Észak-Bukovinát a románok annak idején elfoglalták, vagyis nem egyesülésről volt szó. Hogy az ukrajnai román kisebbségi közösség mit szólt hozzá, nem tudni. Ha még hátrább lapozunk, ott találjuk az ukrajnai kisebbségi közösségeket talán legdurvábban sújtó intézkedést. 2017 őszén történt (ekkoriban még Petro Porosenko volt Ukrajna elnöke), hogy az ukrán parlament elfogadta a módosított oktatási törvényt, amely három év „türelmi” időt követően gyakorlatilag megfosztotta a nemzeti kisebbségeket az anyanyelvi oktatástól. Románia is, Magyarország is tiltakozott az ügyben. Ki többször, ki kevesebbszer. Telt az idő, Porosenko ment, Zelenszkij jött, de lényegében nem változott semmi. És akkor most itt vagyunk, egy háború kellős közepén, amikor Vologyimir Zelenszkij maga mellett tudja ugyan a civilizált világot, viszont váratlanul kisebbségbe került az orosz agresszorral szemben. Félreértés ne essék: őszintén remélem, hogy Ukrajna megnyeri ezt a háborút, vagy legalábbis nem veszti el. Egy honvédő háború nem lehet igazságtalan. Őszintén kívánom, legyen vége a pusztításnak, gyilkolásnak, hallgassanak el végre a fegyverek, menjenek haza a menekültek milliói. Viszont azt is őszintén remélem, hogy Vologyimir Zelenszkij elnök és az ukrán hatalom nem felejti el, milyen borzalmas érzés volt kisebbségben lenni egy rettenetes elnyomó erővel szemben. És ezt a húsba vágó emléket is az érvek mellé helyezi(k), amikor majd ismét terítékre kerül az ukrajnai kisebbségi közösségek sorsának rendezése. Igen, amikor majd újra Zelenszkij lesz többségben a keserves küzdelmek árán megvédett saját háza táján.