Nagy gáz van Bihalybasznádon. Azaz Romániában. Ezt csak az nem látja, akinek a budiban van a feje. Nem írom le megint, hányan halnak meg naponta, hogy kínlódnak az orvosok a beteghullámokkal.
Azt viszont vázolnám, hogyan reagált a bihalybasznádi akciócsoport (a zombiarcú elnök + a nem létező kormány) az egyre durvuló helyzetre.
Na és akkor előtte álljunk meg egy picit, lapozzunk vissza a nagykönyvben és nézzük meg, mit mondott korábban a közoktatásért felelős akcióhős: Utolsóként zárjuk be az iskolákat és elsőként nyitjuk ki őket!
Tetszik érteni? Mindent bezárnak azelőtt, hogy az iskolákat… és mindent kinyitnak azután, hogy az iskolákat. Az oktatási akcióhős annyiszor ismételgette a fenti mondatot, hogy egy idő után ő maga is elhitte.
Egészen addig, amíg egy remek, lazulós, politikai körbenyalással és -marással színezett nyár után – amikor is a zombiarcú államelnök boldog-kifejezéstelen arccal belemondta a világba, hogy legyőztük a pandémiát, értsd ők, az akciócsoport (höhö) – a járványhelyzet megint nagyon eldurvult.
Az oktatási akcióhős a minap (még) bátran kimondta, hogy – tessék figyelni: „Abban az esetben, ha más tevékenységeket is felfüggesztenek, a tanulók és oktatók egészséghez való joga védelmének érdekében támogatjuk az iskolai év szerkezetének módosítását a rendkívül súlyos járványhelyzet szerint.”
Még egyszer leírom, a nyomaték kedvéért: abban az esetben, ha más tevékenységeket is felfüggesztenek!
Ehhez képest mi történt? Pár órával később jött Zombiarc elnök (aki régen maga is tanár volt, bár szerintem már nem emlékszik rá) és súlyosan bejelentette, hogy bezárják a… az iskolákat!
Tehát hahó, talán módosítani kellene az unalomig ismételt címbéli szlogent: Elsőként zárjátok be az iskolákat és utolsóként nyitjátok ki.
Gratulálok! És akkor csodálkoztok, hogy lassan már a vécékagyló sem bízik bennetek, nem hogy a választópolgár?
A magam részéről azon csodálkozom, hogy Zombiarc elnök éppen most csodálkozik, mégpedig egyik kedvenc tartózkodási helyén, Brüsszelben. Hadd idézzem, annyira bájos: „A pandémiát oltással fékezték meg Nyugat-Európa összes államában. (…) Nekünk miért nem sikerül? Miért hallgatunk olyanokra, akik ostobaságokat beszélnek a nyilvános terekben...”
Hogy is tetszetted mondani, Zombiarc úr? Nektek miért nem sikerül? Hát többek közt éppen azért, mert össze-vissza beszélitek az ostobaságokat a nyilvános terekben. Hajrá, bihalybasznádi akcióhősök! Így kell ezt csinálni. Aztán valami csak lesz. A Csuka parancsára, ha nem egyéb.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.