Mit várunk a hazai járványkommunikációtól, ha az európai fejesek is össze-vissza beszélnek?

Idehaza megszoktuk már: jön valaki és azt mondja, szép lesz a jövő. Aztán jön valaki más és azt mondja, dehogy lesz szép, randa lesz. Aztán jön három másik valaki és összevesznek azon, hogy szép, randa, esetleg pepitában. Aztán jön egy következő és kijelenti, mindenkinek van némi igaza, de semmi sem biztos. Persze, azért lehet. És itt tépjük szét a képernyőt, monitort, ami a kezünk ügyében van épp. (A szerencsétlen jövő pedig közben igyekszik alakulni, a maga belső törvényei szerint, már ha hagyják.)

Na, ugyanez a helyzet a járványkezelés terén is. Elfogadom, eleddig ismeretlen vírussal akadt dolga a világnak, tehát tapogatózva, kísérletezve haladtunk előre a pandémia alatt. Ami azt is jelenti, hogy a tapogatózással, kísérletezéssel járó kockázatokat is vállaltuk (még ha nem is tetszett, még ha sokan bele is rokkantak, lelkileg, egzisztenciálisan, egészségileg). Most itt állunk a második járványtavaszban, és a tavalyival ellentétben van a tarsolyunkban mindenféle oltás, ami – tetszik, nem tetszik – valóban a legjobb válasz a virális támadásra.

De úgy tűnik, egy dolgot (minimum) továbbra sem vagyunk képesek megtanulni. Pedig ez nem csak a pandémia idején hasznos. Kábé azóta, hogy beszélni tud az ember. Konkrétan arról van szó, hogy gondolkodjunk már, mielőtt megszólalunk.

A konkrét eset az időközben megjegyezhetetlenre átkeresztelt AstraZeneca vakcina mellékhatásaira vonatkozik. Tudjuk, a csapból is ez folyik, hogy nagyon csekély számú esetben vérrögképződés jelentkezett mellékhatásként az oltás után. Ami persze, nem kismiska. De azt is jelezték a szakik, egyáltalán nem biztos, hogy az oltás okozza, másrészt nem volt több eset, mint oltás nélkül.

És akkor a minap az történt, hogy a nagy tekintélyű Európai Gyógyszerügynökség egyik szakértője odaült egy mikrofon elé és kijelentette, hogy tuti a kapcsolat az oltás és a vérrögképződés között. Igaz, azt is rögtön hozzábökte, hogy még nem tudni, pontosan mi is okozza a reakciót.

Megpróbálom elképzelni a Gyógyszerügynökség embereit a nyilatkozat láttán: hajtépés, csúnya szavak... legszívesebben altatólövedéket röpítettek volna a kotyogó szaktárs valagába. Persze, valamit tenni kellett: gyorsan kiadtak egy hivatalos közleményt, hogy hó, állj, egyáltalán nem biztos az oltás és a vérrögök intim viszonya, a vizsgálat még folyik!

De hát ez már a szokásos kommunikációs eső után köpönyeg. A hógolyó elindult lefelé a lejtőn, újabb tízezrek mondják le (fogják lemondani) az oltást, egyes országokban le is állították a használatát és…

Tényleg, senki nem képes egy picit gondolkodni, mielőtt beszélne? (Nem megyek bele a „de mi van, ha pont ez volt a cél” típusú konspiratív diskurzusba.) Ha ezeket a cirkuszokat elnézem, egyáltalán nem lepődöm meg a román járványkormány és politikai elit totális kommunikációs hangzavarán. Hiszen a román járványkormány is a piacról tájékozódik (nem mintha nem gondolkodhatnának a saját fejükkel, de hát minek, így kényelmesebb). Hátradőlök, olvasgatom Epiktétosz kézikönyvecskéjét és megpróbálok túlélni. Meg arra gondolni, hogy egy szép nap vége lesz a járványnak… és a járványkormánynak is.