Mit tud az ország öt évvel a Colectiv-tragédia után? Sebet nyalni, arcon köpni a túlélőket, az áldozatok hozzátartozóit

Koszorúzgathat Klaus Iohannis államfő a Colectiv-tragédia ötödik évfordulója alkalmából, és ígérhet élethosszig tartó ingyenes orvosi ellátást a tűzvész sérültjeinek, iszonyatosan szomorú és lehangoló, hogy évről évre le kell írni: ez az ország továbbra sem hajlandó tanulni a 64 halálos áldozatot követelő bukaresti tragédiából. Sőt,

az elhunytak hozzátartozói és a tűzvészt túlélő, életre szóló fizikai és lelki sérüléseket elszenvedő fiatalokat idén is arcon köpték:

a szeptemberi helyhatósági választásokon lazán megválasztották az 5. kerületi polgármesteri hivatal élére azt a Cristian Popescu Piedonét, aki a tűzvész idején épp azt a kerületet vezette, ahol az ominózus Colectiv klub működött (a 4. kerületet). Úgy tűnik, az ma már senkit nem érdekel arrafelé, hogy a csávót akkor a népharag kergette ki a polgármesteri irodából, s az elképesztően lassan haladó és lépésről lépésre tovább bonyolódó Colectiv-per keretében Piedonét alapfokon nyolc és fél éves börtönbüntetésre ítéltek. Bicskanyitogató az is, hogy a tragédiáról könnyes szemmel emlékezett meg a Facebook-oldalán az a Victor Ponta is, akinek a miniszterelnöki székről kellett lemondania a tűzvészt követően, s akiről akkor azt hittük (na jó, reméltük), hogy eltűnik a román politika süllyesztőjében. Ehelyett ma áldozatpózban tetszeleg és úgy beszél arról, hogy a tragédia semmi változást nem hozott az elmúlt öt évben, mintha neki aztán semmi köze nem lenne az egészhez. Az évfordulók alkalmával egyébként az aktuális egészségügyi miniszterek is el szokták mondani,

ha egy újabb hasonló tragédia bekövetkezne, a súlyos égési sérüléseket szenvedett pácienseket továbbra sem tudná rendesen ellátni a rendszer,

Románia ismét külföldi segítségre szorulna. Ezúttal Nelu Tătarun volt a sor, aki pénteken számolt egyet s elmondta, jelenleg is csak 23 olyan kórházi ágy van az országban, ahol szakszerűen el tudják látni a sérülteket, a szakszerűen felszerelt bukaresti, temesvári és iași-i központok pedig továbbra is csak papíron léteznek. Mit lehet még mondani ezek után? De tényleg, mit?