Miközben a világsajtó és a közösségi média az Amerikai Egyesült Államokat, majd szinte a teljes nyugati világot elárasztó tüntetés- és erőszakhullámmal van tele, és lefejezett, ledöntött, meggyalázott szobrok képei, cenzúrázott filmekről, sorozatokról, könyvekről szóló hírek jönnek szembe a világhálón, miközben ismerőseink profilképet cserélnek és ellentmondást nem tűrő magabiztossággal nyilvánítanak véleményt olyan ügyekben, amelyekről aligha lehet elegendő információjuk, és lassan a sarki bolt előtt is az afroamerikaiakat sújtó intézményes rasszizmusról és a kolonializmus örökségéről beszélgetnek a megfáradt polgárok, egyszóval: miközben Amerika sikeresen kolonializálja a közbeszédünket (is), lassan azt sem vesszük észre, mi történik a szomszéd utcában.
Vagy a szomszéd országban. A Kárpát-medence egyik szomszédos régiójában. Ezúttal Kárpátalján.
Ott most éppen az történt, hogy megrongáltak egy olyan emlékművet, amely a helyi magyar közösség számára fontos. A szolyvai emlékparkot, amely az ott létesített egykori sztálini gyűjtőtábor áldozatainak, a Gulágra elhurcoltaknak, a málenkij robot elszenvedőinek állít emléket (a Gulágról, Gupviról, málenkij robotról például itt vagy itt olvashatnak a Főtéren).
Az „ismeretlen tettesek” megrongálták az emlékparkban elhelyezett kiállítás anyagát, letépkedték, megtaposták a három nyelvű (ukrán, magyar, német) pannókat. A hírt – amelyet később fotókkal is dokumentált – Dupka György író, történész, a Szolyvai Emlékpark Bizottság titkára közölte a hétvégén.
Nem először történik ez; és az sem újdonság, hogy az ukrán hatóságok el akarják tussolni az ügyet.
Mindez – sajnos – nem meglepő; pontosabban nem ez a meglepő. Bár úgy tűnt, hogy Volodimir Zelenszkij elnökké választásával normalizálódnak kicsit az ukrán–magyar kapcsolatok és javul a nemzeti kisebbségek helyzete, Kijev továbbra sem törölte el a totális ukránosítást célzó nyelvtörvényt, és előfordulhatnak a szolyvaihoz hasonló magyarellenes incidensek.
Olvastak erről az esetről valahol a magyar sajtóban, a Facebookon, bárhol (egy-két, errefelé nem ismert helyi lapot leszámítva, persze)? Én sem értesültem volna róla, ha nincsenek kárpátaljai barátaim, ismerőseim. A világfalu mentális térképén Szolyva, Beregszász vagy Munkács távolabb van tőlünk, mint Minneapolis, Seattle vagy London, a nemzettársaink problémái triviálisak, elszenvedett jogsértései nem alkalmasak a mély erkölcsi érzékről tanúskodó állásfoglalásra. Vagy legalább egy hashtagre.
Hogy #kárpátaljaszámít. Hogy a kárpátaljai magyarok IS számítanak.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.