Az utóbbi időben enyhén szólva elharapóztak a medvetámadások a mioritikus hazában. Ami érthető. A medvék szépen éldegéltek évszázadokon át, aztán jöttek az emberek, elszaporodtak, elvették a mackók országát, kivágták a fáikat, szóval mucsok imperialista módon viselkedtek velük.
Aztán – mivel a művelt és messzehordó (hajdan mucsok imperialista, de időközben egyre felvilágosultabbá váló) Nyugat ismét megmutatta a helyes irányt – jöttek a medvevédelmi törvények és a macik, afféle bennszülött törzsként végre élvezhették kicsit a rezervátumi kvázibékét. És persze, hogy szaporodni kezdtek.
Csakhogy az embereket nem sikerült deportálni a korábban a medvéktől elrabolt területekről. Erre valamiért nem született törvény. És akkor most ott állunk, hogy nyár van, meleg, az emberek ingerültebben kommentelnek a Facebook-on, a medvék meg, felteszem, ingerültebben korzóznak a településeken. És egyre több hír érkezik arról, hogy embereket kellett sürgősen kórházba vinni, mert valamelyik „talpas” – nyilván abszolút jogos felháborodásában – felképelte, esetleg kiharapott egy darabot a kétlábúakból.
Az embereknek – valami furcsa, gondolom, felsőbbrendű és elnyomó okból – nem tetszik a dolgok ilyetén alakulása. Sőt, az se tetszik a bestéknek, hogy a medvék tönkreteszik a javaikat, leölik az állataikat, rettegésben tartják a vidéket. Fejbe verni, persze, senki kétlábú nem meri a négylábút, mert egyrészt a négylábú elég böhöm nagy, meg erős, másrészt bűncselekmény is volna, a törvény nevében (tudjuk, négy láb jó, két láb rossz). Mit is tehetnének? Kétségbeesetten hívogatják a 112-es sürgősségi számot. Készült is egy felmérés arról, hogy az utóbbi években hányszorosára nőtt a medvezaklatás miatti telefonálgatás aránya. Nos, drámai-szorosára.
Erre pedig már a központi hatóságnak is lépni kellett. Mert úgy tudják ők is, hogy a nyugati civilizációkban az emberélet szent. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter úr elő is állt egy teljesen észszerű javaslattal, mint a viccben: medve zaklat egyszer, elkergetik, medve zaklat kétszer, áttelepítik, medve zaklat háromszor, lelövik, bakker! Na, lett erre haddelhadd aktivista és álaktivista körökben. (Megjegyzem, az álaktivistákat különösen kedvelem: ők azok, akik csak ülnek a lakásban és a Facebook-on borzolják a tollaikat.) Monnyon le a miniszter! Medveirtó! Náci! Meg kell védeni a medvéket a betört fejű, összeharapdált, szétpofozott emberekkel szemben!
Erre már a haza miniszterelnöke is úgy érezte, szólnia kell. Ugyanazt mondta, mint Tánczos miniszter, csak kifinomultabban. És a maga részéről el van intézve a dolog. Kár, hogy a medvéknek nem magyarázza el valaki (például a Facebook-on rinyáló hős álaktivisták), hogy ha már muszáj odaütni, tegyék kifinomultabban. Szmájli.
Van azért egy (elvben legalábbis) jó megoldás. Ugye, olyan világot élünk épp, ahol mindenkit tisztelni kell, mindenki előtt le kell térdelni, aki más. Na, javaslom a medveterror alatt élő népeknek, álljanak elő azzal, hogy ők mások. A másságnak manapság szinte száz zászlója van. Tegyék el azt a fránya, sok bajt okozó székely zászlót és találomra válasszanak ki egyet a szinte százból. Hátha akkor megvédi valaki az ő javaikat, jószágukat, testi épségüket is.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.