Magasabbra a maszkot, srácok

Majdnem leesett az arcomról a mosható pamutmaszk, amikor azt olvastam (majd meg is néztem/hallgattam), hogy a „jó Orban” mai bejelentése szerint a diákok számára is kötelező lesz a maszkviselés, miután újra kinyitnak az iskolák. Látszatra logikus indoklása így hangzott:

Lépjünk túl nagyvonalúan azon az apróságon, hogy a kormányfő a sajtónyilatkozatot az arcába nyomott mikrofonok előtt, tülekedő újságírók gyűrűjében tette (igaz, nyílt téren, délelőtti verőfényben), és összpontosítsunk a nyilatkozat tartalmára. Akinek van általános vagy elemi iskolás gyermeke – nekem három van, tudom, miről beszélek –, az, temperamentumától függően, vagy dühös fölhorkanással, vagy hisztérikus nevetéssel, vagy rezignált legyintéssel fogadta a miniszterelnöki bejelentést. Először is azért, mert a képletből egyelőre a legfontosabb tényező hiányzik: az iskolakezdés feltételezett, legalább megközelítőleges dátuma. Nem tudni, ez a dátum hogyan viszonyul a kijárási korlátozások május 15-i feloldásához, vagy hogy egyáltalán tervezik-e: az „amikor aktuális lesz, megvizsgáljuk a problémát” kijelentés, valamint a politikai bullshitológia hasonló fogásai egyetlen, napi 24 órában aktív szülőt sem nyugtatnak meg. Aztán meg: bármikor is kezdenék újra az iskolai oktatást, a kisgyerekek számára bevezetett kötelező maszkviselés adminisztratív és nevelési csődöt eredményez. Az egyetemistákra ez természetesen nem vonatkozik, legalábbis nem nagyobb mértékben, mint bármelyik felnőtt állampolgárra; a középiskolásokat is valószínűleg rá lehet venni, hogy a szájmaszkot csak az iskolaudvar végében lopva elszívott cigaretták és a társadalmi távolságtartást mellőző csókolózás kedvéért vegyék le. De ahhoz, hogy általános és különösen elemi iskolás gyerekeket napi 5-6 órában arra kötelezzenek, hogy a felnőttek számára is irritáló maszkot fegyelmezetten viseljék, az oktatási rendszerünknek jóval poroszosabbnak kéne lennie, mint amilyennek sokan tartják. Tudom, hogy lesznek, akik Japánnal vagy Tajvannal példálóznak majd, hogy lám, ott számos gyerek is maszkban jár néha iskolába, de ott a kulturális kódok, a társadalmi szokások, a – mondjuk így – eltérő lelkület megágyaznak ennek. Ahhoz viszont, hogy nálunk egyik percről a másikra hozzászoktassák ehhez a nebulókat, nádpálca és vasszigor szükséges, ami kifejezetten ellenjavallott, és nem is életszerű opció. Így tehát az fog történni, hogy a tanórák jelentős része a tanítónénik -és bácsik kétségbeesett erőfeszítéseivel telik majd el, akik megpróbálják epidemológiailag helyes magatartásra rávenni az egyébként is rakoncátlankodó kölyköket. Ami nem azt jelenti, hogy a rendelkezést végül nem fogják gyakorlatba ültetni – de az elmegyakorlat kedvéért tegyük fel, hogy mégsem vesztették el a döntéshozók a józan belátásukat. Ebben az esetben milyen célból jelent be olyasmit a kormányfő, amit jószerivel lehetetlen – sikeresen – kivitelezni? A következő feltételezések adottak, legalábbis gyors szerkesztőségbeli, politikai elemző (virtuális!) kerekasztalunk alapján:

• A miniszterelnök egyszerűen elszólta magát, valójában nem is beszéltek erről a járványügyi bizottság ülésén, meg egyébként lövésük sincs róla, mit kéne tenni, de az újságírók rákérdeztek, valamit mondani kellett, elvégre muszáj azt a benyomást kelteni, hogy a helyzet uralva van.
• Rafinált kommunikációs húzásról van szó, amellyel a lakosság tűrőképességét tesztelik, mert valójában nem áll szándékukban újranyitni az iskolákat idén – vagy ha igen, az még messze van, a tanév ismert struktúrájához képest rendkívül szokatlan időpontban –, és ahhoz, hogy ezt a gondolatot elfogadhatóvá tegyék, meredek alternatívát kellett felkínálni.
• Valamiért ez tényleg jó ötletnek tűnt számukra, és meg is fogják valósítani.

Nem tudom, melyik a legrosszabb forgatókönyv. Azt viszont tudom, hogy ha az élet úgy tér vissza a normális kerékvágásba, hogy a szülőknek május közepe után munkába kell járniuk, az iskolák azonban továbbra is zárva tartanak, a nagyszülőket pedig – fokozott veszélyeztetettségükre tekintettel – kifejezetten nem ajánlott igénybe venni gyerekfelügyelet céljából, az beláthatatlan zűrzavart fog okozni. Nem lennék most sem a döntéshozók, sem a gyerekek, sem a szülők helyében. Illetve, várj csak...