Az Európai Unió polgáraként láttam, hogy az Európai Parlament minapi plenáris ülésén egy bizonyos Helena Dalli (aki nem mellesleg egyenlőségért felelős uniós biztos, akármit jelentsen is ez) kijelentette: „El kell érni, hogy az LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transz és interszexuális) csoportokhoz tartozók családot alapíthassanak mindenütt az Európai Unióban anélkül, hogy bármilyen megkülönböztetés érné őket.”
Továbbá arról is beszélt, hogy „nem szabad hagyni, hogy az LMBTI közösséghez tartozók továbbra is tartsanak a társadalom negatív hozzáállásától, a közigazgatási diszkriminációtól. Nem szabad hagyni továbbá, hogy ezen okok miatt hazájuk elhagyására kényszerüljenek.”
Egyetértek: csúnya dolog, hogy a társadalom, a közigazgatás negatívan áll hozzá valakikhez, csak azért, mert mások. Az még csúnyább dolog, hogyha valakik emiatt hazájuk elhagyására kényszerülnek.
Egy német szocdem képviselőnő mindehhez hozzátette (miután szidta kicsit Magyarországot és Lengyelországot), hogy: „Ha valakinek a jogait veszélyeztetik Európában, akkor az egyben fenyegetést jelent a demokráciára, a szólásszabadság és média szabadságra és az ellenzékiek szabadságára vonatkozóan is.”
Egy holland képviselőnő (az Újítsuk meg Európát frakció tagja, amelynek elnöke a jó Dacian Cioloș úr) pedig mondott egy ilyet: „Felszólítom az EU polgárait, hogy ezt az üzenetet visszhangozzák!”
Nos, én, mint az Európai Unió polgára nem fogom ezt az üzenetet visszhangozni. Ellenben felszólítom az EU egyenlőség-bajnokait, vegyék be a gyógyszerüket! Vagy gondolkodjanak picit, mielőtt szóra nyitják a szájukat! Esetleg mindkettőt!
Én tényleg nagyon örvendek, hogy az Uniónak ilyen izmos LGBTI-stratégiája van, amely lám, milyen jól működik, milyen keményen odavágnak az asztalra. De közben jelezném, hogy én, mint az Európai Unió állampolgára, szintén más vagyok. Igaz, van egy bűnöm: se meleg, se biszexuális, se transz, se interszexuális nem volnék, legalábbis nem tudok róla. Leszbikus pedig nem lehetek, a biológiai nemem okán. (Vagy aktuális érveléssel: mert nem akarok az lenni.) Szóval az a bűnöm, hogy másban vagyok más. Kisebbségi, pontosabban magyar vagyok egy ortodox többségű trianoni utódállamban. Ahol elég egyetlen magyar prefektus kinevezése, hogy a szülővárosom (Kolozsvár) polgármestere gyűlöletbeszédbe kezdjen a magyar kisebbség ellen. Arról az állandó hisztériáról (meg egyebekről) már nem is szólok, ami például a többnyelvű helységnévtáblákra vonatkozik.
Szóval, tisztelt egyenlőség-bajnokok, hogy is van az, hogy ha valaki „jó más”, akkor felszólítják, elérik, kitapossák, fenyegetik a tagállamokat? De ha valaki „nem jó más”, akkor esetleg két sajtófotó és három konferencia között sunnyognak, mint a kék alapon sárga csillagos szar a fűben? Pedig hahó, jó pár (jó sok) magamfajta „rossz más” kényszerült hazájának elhagyására pont azért, mert más, és a „közigazgatás” negatívan állt hozzá, hogy finoman fejezzem ki magam.
Amúgy, miből gondolják, hogy a fent említett ortodox többségű trianoni utódállam behódol az önök olajozott „jó kisebbség”-stratégiájának? Esetleg arra alapoznak, hogy ennek az országnak van egy méltatlanul Nagy Károly-díjas, álkisebbségi, EU-simulékony szász államelnöke? Ismételten felszólítom önöket, vegyék be a gyógyszerüket. Vagy gondolkodjanak el a dolgon. Vagy menjenek hosszú-hosszú szabadságra.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Jégesőbe forduló vihar vonult végig és okozott károkat Udvarhelyszék több településén, köztük Székelyudvarhelyen és Szentegyházán is. A mintegy tíz percen keresztül hulló jég megállt az utcákon, a fákban, termésben is kárt tett.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.