Felszólítom az Európai Unió egyenlőség-bajnokait, vegyék be a gyógyszerüket! Vagy gondolkodjanak picit, mielőtt beszélnek!

Az Európai Unió polgáraként láttam, hogy az Európai Parlament minapi plenáris ülésén egy bizonyos Helena Dalli (aki nem mellesleg egyenlőségért felelős uniós biztos, akármit jelentsen is ez) kijelentette: „El kell érni, hogy az LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transz és interszexuális) csoportokhoz tartozók családot alapíthassanak mindenütt az Európai Unióban anélkül, hogy bármilyen megkülönböztetés érné őket.” Továbbá arról is beszélt, hogy „nem szabad hagyni, hogy az LMBTI közösséghez tartozók továbbra is tartsanak a társadalom negatív hozzáállásától, a közigazgatási diszkriminációtól. Nem szabad hagyni továbbá, hogy ezen okok miatt hazájuk elhagyására kényszerüljenek.” Egyetértek: csúnya dolog, hogy a társadalom, a közigazgatás negatívan áll hozzá valakikhez, csak azért, mert mások. Az még csúnyább dolog, hogyha valakik emiatt hazájuk elhagyására kényszerülnek. Egy német szocdem képviselőnő mindehhez hozzátette (miután szidta kicsit Magyarországot és Lengyelországot), hogy: „Ha valakinek a jogait veszélyeztetik Európában, akkor az egyben fenyegetést jelent a demokráciára, a szólásszabadság és média szabadságra és az ellenzékiek szabadságára vonatkozóan is.” Egy holland képviselőnő (az Újítsuk meg Európát frakció tagja, amelynek elnöke a jó Dacian Cioloș úr) pedig mondott egy ilyet: „Felszólítom az EU polgárait, hogy ezt az üzenetet visszhangozzák!” Nos, én, mint az Európai Unió polgára nem fogom ezt az üzenetet visszhangozni. Ellenben felszólítom az EU egyenlőség-bajnokait, vegyék be a gyógyszerüket! Vagy gondolkodjanak picit, mielőtt szóra nyitják a szájukat! Esetleg mindkettőt! Én tényleg nagyon örvendek, hogy az Uniónak ilyen izmos LGBTI-stratégiája van, amely lám, milyen jól működik, milyen keményen odavágnak az asztalra. De közben jelezném, hogy én, mint az Európai Unió állampolgára, szintén más vagyok. Igaz, van egy bűnöm: se meleg, se biszexuális, se transz, se interszexuális nem volnék, legalábbis nem tudok róla. Leszbikus pedig nem lehetek, a biológiai nemem okán. (Vagy aktuális érveléssel: mert nem akarok az lenni.) Szóval az a bűnöm, hogy másban vagyok más. Kisebbségi, pontosabban magyar vagyok egy ortodox többségű trianoni utódállamban. Ahol elég egyetlen magyar prefektus kinevezése, hogy a szülővárosom (Kolozsvár) polgármestere gyűlöletbeszédbe kezdjen a magyar kisebbség ellen. Arról az állandó hisztériáról (meg egyebekről) már nem is szólok, ami például a többnyelvű helységnévtáblákra vonatkozik. Szóval, tisztelt egyenlőség-bajnokok, hogy is van az, hogy ha valaki „jó más”, akkor felszólítják, elérik, kitapossák, fenyegetik a tagállamokat? De ha valaki „nem jó más”, akkor esetleg két sajtófotó és három konferencia között sunnyognak, mint a kék alapon sárga csillagos szar a fűben? Pedig hahó, jó pár (jó sok) magamfajta „rossz más” kényszerült hazájának elhagyására pont azért, mert más, és a „közigazgatás” negatívan állt hozzá, hogy finoman fejezzem ki magam. Amúgy, miből gondolják, hogy a fent említett ortodox többségű trianoni utódállam behódol az önök olajozott „jó kisebbség”-stratégiájának? Esetleg arra alapoznak, hogy ennek az országnak van egy méltatlanul Nagy Károly-díjas, álkisebbségi, EU-simulékony szász államelnöke? Ismételten felszólítom önöket, vegyék be a gyógyszerüket. Vagy gondolkodjanak el a dolgon. Vagy menjenek hosszú-hosszú szabadságra.