Állatok ketrecben? Európa: Nem oké! Nemzeti kisebbségek jogai? Európa: Milyen szép az ég!

Félreértés ne essék: én tényleg örülök annak, hogy pár év múlva a riskák, kormosok, hógolyók, kukorik, kotkodák, az összes uniós tenyészállat szabadon szaladgál majd az európai farmok üde zöld gyepén. Mert lám, a brüsszeli jóemberek jogszabályból kovácsolt kalapáccsal akarják szétverni a jószág alapvető jogait akadályozó ketrecrácsokat, egy európai polgári kezdeményezést kebelre ölelve. Annak viszont nem tudok szívből örülni, hogy a péterek, máriák, jancsik, juliskák nem élvezhetik az uniós jogalkotás gyümölcseit, már ha valamely nemzeti kisebbséghez tartoznak. Mert lám, a brüsszeli jóemberek elegáns enervált kézmozdulattal leseperték az asztalról a Minority SafePack polgári kezdeményezést. Pedig ezt is több mint egymillió európai polgár írta alá. Kínoz a kérdés: vajon miért ölelték keblükre a brüsszeli jóemberek az állati kezdeményezést, az emberit pedig nem? Van pár ötletem, tessék: Az állatok nem kívánnak autonómiát, nem akarnak függetlenedni, nem érdekli őket a történelem. A nemzeti kisebbségi emberek viszont (sajnos, sóhajtják Brüsszelben) autonómiáznak, függetlenségeznek, továbbá nem feltétlenül nyugszanak bele abba, hogy annak idején pár európai (és nem csak) jóember fogta a ceruzát és a magasabb érdekeknek megfelelően átrajzolta az öreg kontinens térképét. Az állatok nem diszkriminálnak. A növényevők például megesznek mindent, amit szeretnek, fajra, színre, nemre (+ genderre), nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül. A húsevők a maguk részéről szintén mindent megesznek, amit szeretnek, lásd mint fent. A mindenevők pedig, tessék összeadni. Az állatok sokan vannak. És sok jogalanyra oda kell figyelni. Nem a marginális jogalanyok közösségeként (a sok ugyanis nem kevés), hanem jogalanyi súlyuk alapján. A nemzeti kisebbségek kevesen vannak. De (még) nem marginálisan kevesen. És nem mellesleg, a brüsszeli jóemberek szerint éppen akkor zárnák őket (autonóm, független) ketrecbe, ha megadnák nekik, amit kérnek. Az állatok (eléggé elmaradott módon, de ezen nehéz változtatni, egyelőre bár) egymás közt szaporodnak. Igen ritkán fordul elő, hogy egy Kormos meghág egy Hógolyót és ebből életképes ivadék származik. A brüsszeli jóemberek (feltehetően helyes) elképzelése szerint a ketrecben kisebb a jószáglibidó, az üde zöld gyephez képest. Tehát vidámabban fognak szaporodni, ha majd kiengedik őket. A nemzeti kisebbségek a maguk elképzelése szerint az autonóm, független ketrecekben remekül szaporodnának (persze, nem csak egymás között, de ez mellékes). Szegények, nem mérik fel, mennyire megcsonkítanák saját kollektív libidójukat. Nem tudják, mennyivel vígabban (bár nem feltétlenül eredményesebben) szaporodnak így, hogy nincsenek bezárva holmi ketrecbe. Az állatok nem akarnak grimbuszt. Az európai riskák, kormosok, hógolyók, kukorik, kotkodák csak enni, inni, aludni, üde zöld gyepen futkosni, szaporodni akarnak, köszönik szépen. Ez pedig üdvözlendő! Az emberek, már ha nemzeti kisebbségiek, grimbuszt akarnak. Meg akarják bontani a brüsszeli jóemberek által vizionált európai egységben-a-sokszínűséget. Avítt, törlendő elvek mentén akarnak létezni. Ez pedig nem üdvözlendő! Majd egyszer, esetleg, amikor már olyan kevesen lesznek a nagy egység-sokszínűségben, hogy alig látszanak, na majd akkor jól megalkotnak egy védelmi törvényt. És bemutatják őket a kihalófélben levő állatok emberek rezervátumában. Addig pedig nézzék, milyen szép az ég!