A Román Akadémia elnöke és a gyűlölet(beszéd)

Háború idején az ember összezavarodik. Egyik napról a másikra felborul fejünkben a megszokott rend, melynek segítségével áthaladunk, -evickélünk az amúgy is rendetlen mindennapokon. Ha ehhez még hozzátesszük azt a cseberből-vederbe érzést, amely a pandémiát követő orosz-ukrán háború hatására szökkent szárba sokunk lelkében, nem csoda, hogy szorongva, kétségekkel telten nézünk bele a nagyvilágba.

És ilyenkor mibe kapaszkodik az ember? Hát a bölcsek, az okosak, a tudósok, az elöljárók szavaiba, például. Mert hiszen ők éppen azért bölcsek, okosak, tudósok, elöljárók, hogy nehéz helyzetekben is megtalálják a megfelelő szavakat, irányokat.

Ilyen időszakban, ilyen kontextusban olvastam egy rövid interjút a román tudományosság fellegvárának elnökével. Igen, régi ismerősünkről, Ioan Aurel Pop úrról van szó. Arról kérdezte a riporter a Román Akadémia elnökét (többek között), hogy egy esetleges hazai háború esetén a románok vajon ugyanúgy viselkednének-e, mint az ukránok. Mert, ugye, nemrég készült egy felmérés, amelyből az derült ki, hogy elég sok román polgár nem ragadna azonnal fegyvert.

Abban egyetértek az elnök úrral, amit arról mondott, hogy számunkra – tekintettel arra, hogy 1945 óta nemigen kerültünk konkrét háborús helyzetbe, hála Istennek! – a fegyveres harc afféle absztrakció, amit leginkább filmekből ismerünk. Azzal viszont már nem értek egyet, hogy az ukránok azért védik jobban a hazájukat, mert az ukrán állam „fiatal”, alig rúgta el a harmincat. Bezzeg a román államiság: elnök úr szerint a románok és Románia olyan régi, mint maga az idő! Isten bocsássa meg nekem, ezt én picit másképp tudom. De nincs ezzel baj, mindenki abban hisz, amitől jól érzi magát.

Azzal is egyet tudok érteni, amit az elnök úr a nacionalizmusról mondott. Hogy nem feltétlenül ördögtől való, amennyiben nem ártunk közben a más nemzetekhez tartozó polgártársainknak. És hogy a nemzeti identitást elmaszatolását célzó ideológiai hadjáratok több kárt okoznak, mint amennyit hoznak a konyhára. Persze, Pop mester ezt is megspékeli botorságokkal, például arról, hogy a román nép évszázadok óta nyugat-orientált, ami ismét emeletes marhaság, de hát ő a bölcs, az okos, a tudós, az elöljáró.

Amitől elhűltem, a következő: a háborúra kész néplélekről való fejtegetése során az elnök úr váratlanul, a semmiből előrántott egy olyan mondatot, amit ép ésszel nehéz értelmezni. Ezt mondta:

Tessék? Ezt hogy is érti a bölcs és okos és tudós és elöljáró akadémiai elnök úr? A támadó hadseregre gondol? Netán az orosz népre? Az orosz kultúrára?

A hazai tudományosság (amely a higgadtságról, alapos elemzésről, tanulmányozásról, békére való törekvésről kellene híres legyen) fellegvárának legfőbb őre olyan mondatot engedett meg magának a nyilvánosság előtt, amiről elsőre egy gyűlölettől habzó száj és vérben forgó szemek jutnak eszembe. És innen már tökéletesen megértem, hogy annak idején, amikor nem volt háború, se pandémia, hogyan viszonyulhatott a romániai magyar közösséghez olyan „kedvesen”. És azt is sejtem, hogy amikor majd ismét nem lesz háború, se pandémia, pont ott folytatja, ahol abbahagyta.