A cím nem ironikus, nem arra utalok vele, hogy a járványhelyzetben végül minden régió magára zárja az ajtót, és megvalósul az autonóm karanténok romániai szövetsége.
Sőt, éppen ellenkezőleg.
Úgy tűnik, a járványszigor közepette egyes helyi politikusok számára kezd felértékelődni az a regionális autonómia, amellyel nem rendelkeznek.
Jó, mégiscsak ironikus a cím.
Alin Tișe, Kolozs megye tanácselnöke indulatos Facebook-bejegyzésben állt ki a regionalizálás és decentralizálás sürgető fontossága mellett, és kelt ki Bukarest diktátumpolitikája ellen. Derék dolog ez.
A megyefőnök dühből sarjadzó regionalista fordulatát az váltotta ki, hogy a katasztrófavédelemért (ez de szép szó!) felelős belügyi államtitkár felülbírálta a Temes megyei járványügyi hatóság döntését, és továbbra is karanténba vágta a Bánság fővárosát.
– fakad ki Kolozs megye első számú választott politikusa.
https://www.facebook.com/AlinTise/posts/3966815710044987
Függetlenül attól, hogy mi a véleményünk a temesvári vesztegzárról (nekem nagyjából ez: azáltal, hogy kérlelhetetlen szigorral sújtanak le a helyi járványhelyzetet többé-kevésbé becsületesen felmérő és kommunikáló önkormányzatokra, az országos hatóságok azt üzenik, hogy kifizetődőbb elsunnyogni a valós adatokat), az efféle Bukarest-ellenes határozottság, kivált egy kolozsvári román notabilitás részéről, melengetheti az erdélyi szívet.
Mondhatnám, hogy én már csak egy kávét kérek.
Aztán, mielőtt belekortyolnék, az eltartott kisujjam megáll a levegőben.
Eszembe jut ugyanis, hogy Kolozsvár és a megye urai nem először fejelnek össze az elnyomó bukaresti központtal, legutóbb azért keltek ki a képükből, mert a kormánykoalíciós egyezkedések következtében RMDSZ-es főispánt neveztek ki a nemes vármegye élére; és mindennek megakadályozása végett nem átallottak nyíltszíni politikai zsaroláshoz, illetve a legótvarabb, Funar-ízűen uszító magyarellenes demagógiához folyamodni.
Hirtelen felrémlett előttem, milyen is lehet az a regionális autonómia, amelyet Tișéék szeretnének. Szabad Erdély, szabad Bánság, de magyarok és egyéb kisebbségi alkalmatlankodók nélkül.
Nehezen lehet elhessegetni a gyanakvást, hogy ez a harsány főváros-ellenesség valójában a vidéki liberális kiskirályok hatalmi ambícióinak zavartalan kiélését szolgálja: hadd ne üssék bele a mitikák az orrukat a mi bizniszeinkbe.
A regionalista poszt kommentelői között akadnak olyanok, akik már továbbgondolják a dolgokat, és valóságos tartományi önállóságot vizionálnak, saját kormányzóval és parlamenttel, német mintára egy szövetségi köztársaság keretein belül. Egyetértek velük.
És attól tartok, csalódniuk kell.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.