Megértem, hogy az ember időnként tehetetlennek érzi magát. Azt is megértem, hogy ilyenkor az ember dühös: a tehetetlenség érzése erős indulatokat válthat ki. Olyan emberekből is, akik amúgy nem indulati alapon viszonyulnak a környező valósághoz.
Azt viszont képtelen vagyok felfogni, hogy ha vélt vagy valós igazunk, sérelmünk okán indulati alapon vagdalkozunk, a roham elmúltával miért nem tudjuk azt mondani: elnézést, eldobtuk a malomkövet és közben nem néztük, merre repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg s kit hogyan talál meg.
A nagy politikai és közéleti múlttal rendelkező Eckstein-Kovács Péter a minap közölt egy rövid bejegyzést a Facebook-on, magyarul és románul, meg egy fotót, amely Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt és miniszterelnök-helyettest ábrázolja, amint éppen felszólal a Fidesz kongresszusán.

Az elnök úr egy pulpitus mögött áll, amelyen a felirat: Nekünk Magyarország az első! A bejegyzés szövege pedig (magyarul és kissé pongyola román fordításban): „Románia miniszterelnök-helyettese a jelszó mögött: Nekünk Magyarország az első!”
Nos, én megértem, hogy Eckstein-Kovács Pétert (és másokat is) elkeseríti a magyar politikai valóság, határon túl és innen. Azt is megértem, hogy Eckstein-Kovács Péter (és mások) tehetetlennek érzi magát az adott helyzetben. És azt is, hogy elragadja a tehetetlenségből fakadó indulat.
Azt viszont képtelen vagyok felfogni, hogy miután elmúlt a roham, miért nem tudja azt mondani: elnézést, kicsit túldobtam a malomkövet a célon. Nem néztem, hogy az a bizonyos malomkő hol áll meg s kit talál meg. Mert ha nem is lenne éppen borzalmas háború a szomszédban, nem lenne ennyire billegő az európai, ezen belül a regionális geopolitikai egyensúly, ez a fotós bejegyzés akkor is félremenne (amint a poszt alatti kommentek egy részéből világosan látszik is), mégpedig abban az irányban, amit a román szervek nagyon is szeretnek kihasználni, sőt, Románia álkisebbségi államelnöke is kihasznált ama messze hangzó politikai performanszban (amikor még nem volt se háború, se semmi extra, a pandémián kívül): a romániai magyar közösség külföldre játszik, külföldnek játszik, sőt, játssza át Erdélyt.
A teljesen abszurd üzenet illusztrációjaként hadd álljon itt egy másik kép, amelyet szintén a bejegyzés alatti kommentek közt láttam.

A kép Románia akkori miniszterelnökét, Victor Pontát ábrázolja, aki 2013-ban meghívott vendégként részt vett az RMDSZ 11. kongresszusán. A miniszterelnök szintén egy pulpitus mögött áll (hol állna, a sarokban?), amelyen a következő felirat olvasható: Mindig a magyarokért! Hopp, tehát – ecksteini olvasatban – Victor Ponta román miniszterelnök mindig a magyarokért áll ki, mindig a magyarokért cselekszik, mindig a magyarokért kel, fekszik, él-hal. Azt hiszem, nincs értelme tovább ragozni: a társítás annyira abszurd, hogy a szervek is betegre röhögnék magukat, ha valaki komolyan felvetné nekik, mint, teszem azt, nemzetbiztonsági kockázatot.
Egy szó, mint száz: ez az üzenet nagyon, de nagyon mellément. A szerző a számára nem szimpatikus politikai erőket, oldalt célozta meg (amivel abszolút semmi baj nincs, sőt!), de sajnos saját közösségét találta telibe. Remélem, hogy a nagy politikai és közéleti múltra visszatekintő Eckstein-Kovács Péter is belátja ezt, előbb-utóbb. Mert a hasznos idiotizmus minden esetben haszontalan, ebben az esetben pedig káros is. Akkor is, ha egyébiránt az éppen járt út csupa jó szándékkal van kikövezve.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
Dr. Farkas Csaba matematikus korunk legizgalmasabb kérdéseinek egyikét járta körül a Sapientia EMTE-n tartott plenáris előadásán.
Revelatív felfedezésről nem számolhatok be, ami a Szilágy megyei, korrektül rekonstruált-feltárt-óvott római municipiumot illeti. Viszont segített abban, hogy elengedjem a kommunista diktatúra által belém vert reflexeket.
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Folytatódtak a felújított gyimesbükki Rákóczi-vár múlt heti avatóünnepsége miatti román bírálatok.
Medve tört be egy szállodába, egy másik medve embert sebesített Gyergyóban. A politikusok rohantak gratulálni Cristian Mungiu Aranypálmájához, de rendező kollégája kiosztotta őket: talán közhelyek helyett jobb lenne támogatni a filmipart. Hírek vasárnap.
Frontálisan ütközött egy autó és egy lovasszekér hétfőn este Oroszhegy és Székelyszentkirály között, a 134C jelzésű megyei úton. A lovas szekeret irányító 36 éves férfit kórházba szállították, ahol később elhunyt.
Szerdáig tartott a Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apátnak kitűzött kilakoltatás határidejének „meghosszabbítása”: az önkormányzat munkásai hajnalban áttörték a még el nem foglalt helyiségekkel szomszédos falat.
Közösségi oldalán kért elnézést az egyik érintett mindazoktól, akiket megbántott vagy feháborított azzal, hogy a Hármashalom-oltár színpadához autóval hajtott.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
Dr. Farkas Csaba matematikus korunk legizgalmasabb kérdéseinek egyikét járta körül a Sapientia EMTE-n tartott plenáris előadásán.
Revelatív felfedezésről nem számolhatok be, ami a Szilágy megyei, korrektül rekonstruált-feltárt-óvott római municipiumot illeti. Viszont segített abban, hogy elengedjem a kommunista diktatúra által belém vert reflexeket.