Figyelvén a zászlótörvény körüli megnyilatkozásait, egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy Márton Árpád háromszéki atyánkfiának, általunk 25 éve a parlamentbe küldött képviselőnek ideje egy lépést (mit egyet? sokat!) hátrébb lépnie.
„Nem egyébért, csak hát mára már nagyon összezavarodott, azt próbálván megmagyarázni, miért nem lehet a győzelemként beharangozott szavazás után sem használni a székely zászlót.
Egy éve ugyanis, mikor Ponta pártja benyújtotta a zászlótörvény-tervezetet, és annak kapcsán áttételesen mi, választók, Mártont odatettük, hogy erről a románokkal tárgyaljon, még azt mondta, a zászlótörvény-tervezete ugyan nem kimondottan a székely zászlóról, de nyilvánvalóan arról is szól. Most pedig, egy év után kerek-perec azt állítja: »Én soha nem mondtam azt, hogy a most elfogadott zászlótörvény a székely zászlóról szól.«
De hát akkor miről, a kutyafáját? – teszem fel a kérdést, mint felháborodott olvasó. S ha nem arról, akkor mit mind kellett bezgetni minket, választókat egy éven keresztül, hogy hej, de hej, és hü-hü-hű, hogy eljön majd a Kánaán, és majd oda tesszük a székely zászlót, ahova akarjuk?! Isten őrizz, hogy én szembesítsem Márton Árpádot bármivel is, de még párttársa, Máté András Levente is azt hitte, hogy bizony a törvény erről szól, mikor megfújta a győzelmi harsonákat annak elfogadása után. (...)
Nekem e »mártoni gyöngyről« Ezópusz meséje jut eszembe a rókával és a szőlővel: ha elérem, megeszem, ha nem, akkor az savanyú. Nem lenne becsületesebb beismerni, hogy a szőlőt nem értük el, mert én, Márton Árpád, nem tudtam elég magasat ugrani?"
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.

Eddig csak a célzott reklámokon keresztül tették, a jövőben már a mesterséges intelligencián keresztül is manipulálhatják a vásárlási szokásainkat.

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?

A Paltinu víztározónál történtek ugyanoda vezethetők vissza, mint a parajdi katasztrófa. Pedig már máshogy kéne lennie mindennek.