Az RMDSZ sajátos módon oldotta meg a már-már teljesíthetetlennek látszó ötszázalékos parlamenti küszöb kérdését: az újratervezés jegyében nem a választókhoz vezető utat keresik, hanem a román pártokhoz kanyargót.
„Egy év múlva önkormányzati, másfél év múlva parlamenti választásokat rendeznek, érthető hát, ha érezni már a kampány előszelét, mozgolódni kezdtek a pártok Bukarestben, de mifelénk is.
Ami a román alakulatokat illeti, eléggé egyértelmű a stratégia: a kormányzó szociáldemokraták kihasználják a kedvező konjunktúrát, és az állami beruházások leállítása nyomán az államkasszában maradó pénzből különféle jóléti intézkedésekkel – áfacsökkentés, gyermekpénznövelés stb. – próbálják majd elnyerni a választók bizalmát.
Az elnökválasztáson győztes jobboldali ellenzék köreiben egyelőre jobbára a tanácstalanság uralkodik, ha gyökeres változás nem következik be politikai magatartásukban, aligha terem majd babér számukra.
Az RMDSZ sajátos módon oldotta meg a már-már teljesíthetetlennek látszó ötszázalékos parlamenti küszöb kérdését: az újratervezés jegyében nem a választókhoz vezető utat keresik, hanem a román pártokhoz kanyargót, s kihasználva, hogy mind a bal-, mind a jobboldalnak szüksége lehet a magyar szervezet voksaira, hát a játékszabályokat módosították, könnyítendő a bejutást.
Az újratervezésből egyébként innen egyelőre annyi látszik: Székelyföld, de még inkább Háromszék meglehetősen háttérbe szorult. Erre utal legalábbis, hogy Kelemen Hunor új, a Kovács Péter ügyvezető elnök irányítása alatt működő csapatába – amelyet a Szövetségi Képviselők Tanácsának hétvégi ülésén választottak meg – egyetlen háromszéki politikus sem került be. Igencsak megviselhette a március 15-i sepsiszentgyörgyi füttykoncert Kelemen Hunort, aki a jelek szerint megtalálta a felelős vezetőhöz leginkább méltó választ, és megsértődött a háromszékiekre."
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.
Holtan találták otthonában a Constanța Megyei Sürgősségi Elsősegélynyújtó Kórház (UPU) 28 éves ápolónőjét, aki állítólag öngyilkosságot követett el.
Rókák, jég, cégérek. A kolozsvári polgárok nap mint nap fenyegetettségben és rettegésben élnek. Jöhet a tél, a hó, a karácsony, a polgártársak nem győzik a sok aggodalommal. Amerre néznek, mindenhol veszélyforrás, némi elégedetlenkedéssel fűszerezve.

Aki valamiféle mélyenszántó elemzésre, magasröptű elmélkedésre, esetleg jövőlátó észosztásra számít, az itt hagyja abba az olvasást. Bárki más kerüljön beljebb.

Az egységes és oszthatatlan román nemzeti mítoszgenerátor rajongói számára a nagy egyesülésről mesél, akkor is, ha hallgat. Ám a polgárok többségének valószínűleg nem mond semmit.
Az egységes és oszthatatlan román nemzeti mítoszgenerátor rajongói számára a nagy egyesülésről mesél, akkor is, ha hallgat. Ám a polgárok többségének valószínűleg nem mond semmit.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
„Minden csatornán csak erősen szabályozott tartalom volt elérhető, a csetcsatornákat pedig gondosan cenzúrázó mesterséges intelligencia felügyelte. De két év után most már kezdett elege lenni ebből.”
„Minden csatornán csak erősen szabályozott tartalom volt elérhető, a csetcsatornákat pedig gondosan cenzúrázó mesterséges intelligencia felügyelte. De két év után most már kezdett elege lenni ebből.”
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Románia kapott néhány kegyelmi hónapot az elnökválasztásig – ha nem történnek gyors változások, márciusban Călin Georgescu lesz az ország elnöke.

Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.

Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.

És már egy jó kis vallásháború is körvonalazódni látszik.