A mai romániai magyar sajtó helyzete – véleményem szerint – végtelenül abszurd és szánalomra méltó.

Azt, hogy megadózzák a borravalót, még talán megemésztik a vendéglátásban dolgozók, az azonban már nem fog lemenni a pincérek, bárosok torkán, hogy a kormány a cégvezetőre bízza, hogy kiosztja-e a pincérek között a borravalóként befolyó összegeket, vagy megtartja a vállalkozás profitjaként.

A kampányában a Băsescuétól eltérő elnöki magatartást ígérő Johannis egyre gyakrabban billen ki közvetítői szerepköréből, kényszerül konfrontációra és vállal nyílt szembenállást más állami intézményekkel.

A többség nem beszélgetni, megvitatni akar valamit, hanem kiélni a színtelen, szagtalan, gyakran névtelen agressziót, ha már a macskába nem rúghat bele. (Hiszen az akár még vissza is karmolhat.)

Az elmúlt 150 év történelmi fejleményeinek fényében nehezen tudjuk elhessegetni a gondolatot, hogy ha ne adj’Isten jelentõs orosz haderõ jelenne meg a Prut folyó vonalán, Románia csupán néhány órán belül döntene úgy, hogy a nagy Orosz Föderáció elsõ számú európai partnere kíván lenni.

Nem azt kifogásolom, hogy a nemzetközi közösség gátat kíván emelni az orosz agresszió megállítására, hanem azt, hogy meg sem próbál fellépni a kijevi kisebbségellenes propaganda és agresszió ellen.

Akiknek nem elég a néhai kórházalapító dr. Benedek Géza neve, elismertsége, azok – bevált szokás szerint – bármikor előráncigálhatnak egy újabb nevet – legyen az püspöké vagy alig ismert balneológusé –, csak hogy ügyüket szolgálja, s általa is bizonyíthassák: Kovásznán nincs létjogosult­sága egy magyar nevű intézménynek.

Az áfacsökkentést akkor hisszük el, ha látjuk. Nem kormányzati jelentésben, hanem az üzletek árcímkéin. Addig inkább a liberálisoknak kell hitelt adnunk, akik azt állítják, nincs fedezet rá.

A korrupciós ügyek margóján zajló médiacirkusz legkevésbé a gyanúsítottaknak jó, de összességében az egész társadalomnak árt.

Újabb település került fel az erdélyi frontvárosok térképére: Kovászna. Kitartó, szorgos kezek fáradhatatlanul munkálkodnak azon, hogy a többségében magyarok lakta fürdőváros lakossága ne ismerjen nyugalmat, a nemzetiségi összetétel pedig más, az évszázadok óta megszokottal ellentétes irányba billenjen el.

Ma a volt elnök azt próbálja meg elhitetni, amit korábban határozottan cáfolt: hogy büntetlenül visszaélhet hatalmával az igazságszolgáltatás.

Szemben a korábbi gyakorlattal, az Emil Boc vezette jobboldali kormányok hajbókoló engedelmességével, Pontáék többé-kevésbé érvényesítették saját elképzeléseiket – és nem biztos, hogy ez rossz az ország gazdaságára nézve.

Azt mindenki tudja, hogy ebben az országban szétverték a tanügyet, lezüllesztették az egészségügyet, hogy a modern infrastruktúrának még a csírái is hiányoznak, hogy mindenre rátelepedett a korrupció, hogy nem is volt, nincs is igazi kormányprogram. Igen, mindezt tudjuk, de egy leendő miniszterelnöknek ismernie kell a megoldásokat, pontosan megjelölni a kivezető utat.

A velejéig korrupt politikum kénye-kedve szerint játszott az európai és kormánypénzekkel, ez volt a „tökéletes” rablás, amelyet senki sem vett észre.

Fél évvel ezelőtt valószínűleg nem sokan gondolták azt, hogy a Német Demokrata Fórum (NDF) jelentős politikai szereplővé léphet elő Szatmár megyében, most viszont az a helyzet, hogy két nagyobb alakulat is igyekszik megnyerni őket koalíciós partnernek.

Álláspontunk szerint az ország érvényben levő alkotmánya nem tiltja egy autonóm régió létrehozását, de az is igaz, hogy nem is kötelezi a hatóságokat arra hogy létrehozzanak egy ilyet, ha valamely régió lakói kifejezik arra vonatkozó igényüket.

Az elbukott államfőválasztás és a korrupciós botrányok miatt Ponta és a PSD számára politikai mentőövet jelent az áfacsökkentés most, amikor a Johannis győzelmével mesterségesen felduzzadt liberálisok mögé szorultak.