Ma már tudjuk, hogy az akkori friss hatalomnak, és főleg a rettegett, akkor még rettegő titkosszolgálatnak, központi és helyi vezetőinek a bűne volt, ami történt, a zsigeri nacionalizmus, a népeket összeugrasztó manipuláció, a pogrom, a politikába öltöztetett barbárság.

Nemcsak a mai tolvajokat és nemcsak a bányászjárások felelőseit kell számon kérni, de a főpróba, a marosvásárhelyi fekete március hátterében állókat is.

Mindenki számára világos, hogy Marosvásárhelyen a romániai magyarság megfélemlítésére szerveztek véres etnikai pogromot, s ha hinni lehet – miért ne lehetne?! – az időközben előkerült dokumentumoknak, a frissiben berendezkedett, de változatlanul a diktatúra erőszakszerveire alapozó új hatalom sokkal nagyobb méretű etnikai össze­csapást készített elő, el egészen az etnikumközi polgárháborúig, s tovább, a népirtásig.

A látszatmegbékélés érdekében a közelmúlt történéseit nem szabad meghamisítani. Ezt a ’mindkét fél bűnös’ játékot már az események utáni első napoktól le akarják nyeletni velünk

Amerikaiként, ausztráliaiként, nyugat-európaiként lehet jobb anyagi körülmények között élni, de más népek nyelvét beszélve, más népek életformájába beilleszkedve, szolgalélekkel mi lehet a cél?

Úgy tűnik, hogy a fekete márciusnak egyelőre arra sincs esélye, hogy a szürke kategóriájába költözzön.

Ma egyre többen csaholják azt, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédének megzavarása természetes volt. Vannak lapok, hírügynökségek, amelyek a többezres tömegből bekiabálók esetében a többen szót használják. Pedig nem többen, csak néhányan voltak.

Lennének tehát szövetségeseink egy számunkra is kedvező közigazgatási berendezkedésért folyó harcban, csak meg kellene keresnünk, meg kellene szólítanunk őket. Legfőbb érdekképviseleti szervezetünk talán erre is fordíthatna időt, energiát – minden bizonnyal célravezetőbb volna, mint sértődötten kioktatni a népet, mert hálás taps helyett kifütyülte vezetőjüket.

Két intézményt, a feddhetetlenségit és a szervezett bűnözés ellen létrehozottat teljesen lejárattak a vezetői, még mielőtt azok élére kerültek volna. Maradt a harmadik, a korrupcióellenes ügyészség, amely immáron javarészt egymaga vívja a harcát, több fronton is egyszerre, s vívhatja mindaddig, amíg nyakát nem szegik valahogyan.

A kormány megkerüli a parlamentet, és magára veszi annak a hatáskörét is, mert a jogállami szokásrend szerint a jogszabályokat a törvényhozásnak kellene megalkotnia, a kormány csak a végrehajtó szerv.

A szégyenérzettel viaskodók mélyen elítélik a füttyszót, és úgy állítják be a történteket, mintha ez nem egy politikus, pártvezető, hanem a nemzeti ünnep szellemisége ellen irányult volna.

Orbán Viktor szabadságról és demokráciáról beszél, sajátos magyar formákat emleget. Európa tele van kérdésekkel, állítja helyesen. A Fidesz válaszokkal. Erősen kétlem ezt: ott, ahol a másik felet meg sem hallgatják, kampányok az ellenségkép kicifrázására épülnek, ahol az illiberalizmus fogalmát beiktatták a közéletbe.

A nagyágyúk kihallgatásai után egyre újabb letartóztatások következnek, és most már az a fő kérdés, hogy a dominószerűen összeomló hatalom maga alá temeti-e a miniszterelnököt, és mikor.

A rendőrségi vizsgálat abban merült ki, hogy megkérdezték a szélsőséges szervezet vezetőit, kiabáltak-e uszító jelszavakat, s azok azt válaszolták, hogy véleményük szerint ők semmi sértőt nem tettek, nem uszítottak.

Március 15-én többen mentek ki a vásárhelyi Postarétre, mint az előző években. Figyelmeztető jelzés ez a vezetőknek, akik maguk is szinte minden ünneplő, emlékidéző helyszínen az összefogásra hegyezték ki mondandójukat.

Minden többségben van egy kisebbség, egy úgynevezett mag, melynek tagjai tudnak bánni azokkal, akiket nyájszellemben, ígérgetésekkel, provokációkkal, hitegetésekkel, megfélemlítésekkel stb. tudnak irányítani, így történik az, hogy a kisebbség akarata úgy érvényesül, mintha azt a többség akarná.

A forradalmak nem azért szoktak kitörni, hogy évtizedekkel, évszázadokkal később a Politikus elmondhassa önfényező beszédét.