És a forgalom is elviselhetetlen. Innen igazán szép nyerni…
Illusztráció: ChatGPT
E sorok szerzőjének nincs jogosítványa. Pedig megpróbálta egyszer megszerezni, de – mint oly sokak esetében –, az a három gyakorlati vizsgalehetőség, ami a rendelkezésére állt, mire „lejárt a doszárja” (a hatályos törvények értelmében, miután a tanuló leadja a rendőrségen a jelentkezését, mindennel együtt egy éve van megszerezni a vezetői engedélyt, ellenkező esetben kezdheti elölről az egész folyamatot, és kifizetheti újra azt a sok pénzt), nem volt elegendő.
Emberünk, e sorok szerzője, nehezen tud veszíteni, így aztán azóta sem futott neki újra a macerának. Ami azt illeti elég élesen él benne még mindig az az elképesztő stressz, aminek alá volt közben vetve.
Eszébe jut sokminden a nemtörődöm oktatótól az agresszív és zsúfolt kolozsvári forgalomig, amelyben senkinek nincs türelme a „hülye kezdőhöz”, egészen a pökhendi, szintén türelmetlen vizsgáztató rendőrökig, akik a sok jelentkező miatt tökélyre fejlesztettek egy technikát: olyan trükkös helyzetekbe kell hozni a vizsgázót, hogy egykettőre csináljon pár hülyeséget, aztán gyorsan meg is lehet buktatni, és jöhet a következő.
– ha tetszik, szó szerint –, de csak kevesen örülnek abból a hatalmas csapatból, akik a reggeli feszült várakozás közben valósággal ellepik azt a baljós, nagy parkolót a pléhbodegák előtt.
A módszer egyszerű és a körülmények miatt adja is magát: a vizsgák során rendszerint olyan sikátorszerű, szűk utcákba viszik a versenyzőket, amelyeknek ráadásul mindkét oldala tele van parkolva – illegálisan –, így precízen kell szlalomozni a járdapadkáról furcsábbnál furcsább szögekben lelógó masinák között, miközben gondosan kell ügyelni arra is, hogy minden szükséges manővert előre lejelezzünk, hiszen három méterenként kell átkacsázni az ellenkező sávba, hogy elférjünk.
Ha még szembe is jön éppen valaki azokon az elkeskenyedő részeken, ahol egy autó is alig-alig fér el, az még jobb, és ha mindez egy 45 fokos emelkedőn történik, ahol a tapasztalatlan kezdő számára a motorfulladás kockázata is hatványozottan fönnáll, az már maga a gyönyör.
Egyes vizsgáztató rendőreink lekezelő, nyegle, ám időnként minden átmenet nélkül agresszív felfortyanásokba átmenő stílusát is érdemes megemlíteni, hiszen ez is hozzájárul ahhoz, hogy a vizsgázó lehetőleg összeomoljon a terhelés alatt.
Hogy miért mondom el mindezt? Nos csak azért, mert egy friss kutatás most be is igazolta, amit egykor saját bőrömön sejtettem meg:
Igen, az egész világé, nem csak Európáé vagy a keleti végeké. Magyarország befutott a dobogó harmadik helyére, a másodikat pedig elfoglalta Lengyelország. Negyedik Csehország, ötödik Bulgária.
Pedig maga a kutatás a rendszer fent vázolt aspektusait, a futószalag-mészárszék jellegű vizsgáztatásokat, a nemtörődöm oktatókat, a pökhendi rendőröket nem is vette közelebbről górcső alá.
Ehelyett négy fő szempontot vett figyelembe: a forgalmi torlódás mértékét, a forgalmi balesetben elhunytak számát 100 ezer lakosra vetítve, a 100 ezer lakosra jutó regisztrált járművek számát, illetve az infrastruktúra minőségét. A négy mutatót a kutatók 1–10-es skálán értékelték, majd ez alapján számították ki a stresszindexet.
Romániában az infrastruktúra állapotára a szakértők mindössze 2,96 pontot adtak, átlagosan 48 százalékos a forgalomtorlódási arány, és nagyon magas a halálos balesetek száma is, 9,6 áldozat jut 100 ezer főre. Az elemzést készítő amerikai Zutobi oktatási platform szerint a tanulók számára a rossz infrastruktúra és a zsúfoltság jelentik a fő stresszfaktort, amelyben tapasztalatlanok lévén nagyon nehezen manővereznek, és amely nemcsak a tanulást lassítja, de balesetveszélyes is.
Ezek közül az egyik legelső az, hogy rendkívül alacsony az átmenési arány. 2024-ben például Kolozs megyében a jelentkezőknek mindössze a 39,2 százaléka szerezte meg végül a jogosítványt, korábban ráadásul még rosszabb volt ez az arány. Ez a fent vázoltak mellett elsősorban azért van, mert
ha elsőre nem sikerül, rendszerint hónapokat kell várni a következő lehetőségre. (Ez a járvány idején különben még rosszabb volt.)
És így tovább.
A megoldás egyszerű – így a tanulmány –,
Valóban egyszerű ez így leírva. Csakhogy pontosan tudjuk, hogy egy 35 év alatt az autópályáit sem befejező országban az infrastruktúra kérdése nem fog egycsapása megoldódni, mint ahogy azt is tudjuk: amilyen a mosdó, olyan a törülköző.
Amíg a tanuló sofőrök már az elején a stresszel és az agresszióval kapcsolják össze a vezetést, addig aligha lesz a többségükből nyugodt, megfontolt, előzékeny sofőr. Néhány év múlva a kezdeti nehézségeket elfeledve ugyanúgy ledudálják és leszorítják majd az előttük szerencsétlenkedő kezdőt, mint ahogy annak idején velük is tették a tapasztaltabbak, majd pedig ugyanúgy túllépi a sebességkorlátozásokat, és eltepernek idegesen. Mert rossz az út, alig lehet haladni – de mégis sietni kell…
Mi is megírtuk, hogy egy új törvénytervezet jogosítványhoz kötné az elektromos rollerek és biciklik használatát is, az utóbbi időben ugyanis elszaporodtak a súlyos, esetenként halálos balesetek elsősorban a bérelhető rollerek felhasználóinak körében.
A vizsga itt is kétfordulós lesz: elméleti és gyakorlati. Utóbbihoz természetesen speciális pályákat is ki kell majd alakítani, ahol ezek a vizsgák megtörténhetnek, ráadásul erre a területre is külön vizsgáztatókat kell majd képezni…
Biztosan tökéletesen, olajozottan fog működni minden…
Az utakkal meg majd lesz valahogy.
MTV: élt 44 évet. Mit adott az ikonikus zenei tévécsatorna a hazai nézőknek – egy generációnak?
Akkor kezdődött, amikor 2059-ben felrobbant a vásárhelyi vegyipari platform. Egy katalizátoregység karbantartásánál berobbant egy tartálycsarnok, és onnan megmagyarázhatatlan irányba fordultak az események.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.
Sárga jelzésű, azaz elsőfokú, kiadós esőre vonatkozó riasztás van érvényben a fővárosban és az ország további 13 megyéjében, míg a hegyvidéken havas esőre és havazásra kell számítani az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzése szerint.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
Több mint ezer, nemzeti színű zászlókat lengető híve várta hétfőn délelőtt Călin Georgescut a tiszteletére tartott gyulafehévári rendezvényre. A román nemzeti ünnep alkalmából szervezett eseményt incidensek kísérték.
Az üzenetet alig pár évvel az indulásuk után küldték, húsz évig tartott, mire eljutott hozzájuk. Az volt a lényege, hogy a Gliese Kolónia projektet felfüggesztik, a telepes hajókat egyelőre nem indítják el.

Felrobbantotta az internetet a videó, amin két román utas egy Wizz Air-járat után rohan integetve, miután lekésték a beszállást. Az alábbiakban tippeket adunk késésben lévő világ- és űrutazóknak egyéb járművek esetében is. (PAMFLET)

Tankönyv kell ahhoz, hogy közlekedjünk az utcán. Az eladó sértett, mert azt szeretnénk, hogy kiszolgáljon bennünket. Pofonegyszerű dolgokat kell többször elismételni, hogy meghallják. Ott is politikát látunk, ahol nincs.

A Darwin-díjra jelölhető hegymászó-teljesítmények száma ugrásszerűen megnőtt az utóbbi időben. És úgy tűnik, semmiféle figyelmeztetés nem hat.
A Darwin-díjra jelölhető hegymászó-teljesítmények száma ugrásszerűen megnőtt az utóbbi időben. És úgy tűnik, semmiféle figyelmeztetés nem hat.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
Szerkesztőségünk öt tagja – focirajongó és nem focirajongó is – leírta gondolatait a mohácsi tragédiával felérő magyar–ír mérkőzés után.
Szerkesztőségünk öt tagja – focirajongó és nem focirajongó is – leírta gondolatait a mohácsi tragédiával felérő magyar–ír mérkőzés után.
Az elit megmondóember általában valamit számonkér, ami nincs ott, de szerinte ott kellene lennie, mégpedig most azonnal.
Az elit megmondóember általában valamit számonkér, ami nincs ott, de szerinte ott kellene lennie, mégpedig most azonnal.
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Túl nagy kockázat nélkül ki lehet jelenteni: a magyar közösség szempontjából bizonyos értelemben minden román pártnak van egy AUR-arca. Az ördög viszont, mit mindig, a részletekben bujkál.