Tévedés, hogy az erdélyi nemzeti identitások maradéktalanul összeférhetők egymással. Nem lehet és nem is kell feladni sem az identitást, sem a világrészek párhuzamosságát.
Az erdélyi ember egészen zsenge korában találkozik azzal, hogy milyen nemzetiségű. Mondhatni szembesül vele.
Egy szinte tökéletes erdélyi kisvárosban, Szászrégenben születtem és nőttem fel. Kisgyerekkori emlékeim egyike – mint annyi más, etnikailag színes lakosságú vidéken felnövő erdélyi gyereknek –, hogy vannak emberek, akiknek nem értem a nyelvét. Ilyenkor anyám vagy apám elmagyarázta, hogy a néni vagy a bácsi román, mert legtöbbször román emberekről volt szó. De nem csak románokról. „Ő Hanzi bácsi, szász” – válaszolták kérdésemre a szüleim, miután az utcán megálltunk pár percre az ismerőssel beszélgetni. Vagy Laji, aki zsidó volt. Vagy Pardalian, a cigány. Meg mondták, hogy „la revedere!” és „auf Wiedersehen”, így kell románul és németül elbúcsúzni tőlük. Vagy, hogy shalom!, a zsidók így köszönnek, mondták. Pardaliantól meg hogy: taves bahtalo! – ezt már nagyapám tanította. Eleinte nevettem, mert furán hangzottak ezek az idegen szavak, de aztán megszoktam. Mint ahogy azt is hamar megszoktam, hogy a feliratok mindenütt csak románul vannak. És hogy a református és katolikus templomon kívül ott magasodik a város közepén a szász templom, kicsit odébb a román is. Meg hogy a hangos beszédű cigány asszonyok színes rokolyákban járnak (és nem, nem visznek el, ahogy valamelyik zord szomszéd fenyegetőzött, amikor a labdát pattogtattuk az ablaka alatt).
A román emberek többsége, legalábbis aki helybéli volt, vagy a szintén vegyes etnikumú környező falvakból költözött be a városba, ha nem is tökéletesen, de elboldogult magyarul is. Persze a magyarok is beszéltek románul, sokan németül (szászul) is elgagyogtak és fordítva. Ez nekem, kisgyereknek természetes volt. A felnőtteknek is, mert bár a Ceaușescu-rezsim veszettül nacionalista is volt, a kommunista diktatúra egyéb átkai, például az áruhiány, az élelem beszerzésének nehézségei, a mindennapos áramszünetek és általában
meg mindenki ugyanúgy jegyre kapta a kenyeret és az olajat. És román húsvétkor a szomszéd román néni – akinek a férje magyar volt –, áthozott egy tál sütit, és anyám is vitt nekik, amikor nálunk volt húsvét.
Ezzel párhuzamosan már az óvodában konfliktusban álltunk a románokkal, mi magyar gyerekek. Egyszerűen csak azért, mert mások voltunk és más csoportokat alkottunk, nem uszított egymás ellen senki – egy kisgyerek nem nacionalista. A vegyes tannyelvű általános iskolában aztán már kifejezetten azért törtek ki verekedések, mert egyik gyerek magyar volt, a másik meg román. Magyar többségű vidékről származó ismerősöm hitetlenkedve hallgatta ezt, amikor ezt nemrég elmeséltem neki, pedig így volt. Csak a középiskolában lettünk jóban egymással mi, magyarok és románok.
Nagyon pontosan emlékszem, mennyire mélységesen megdöbbentett, amikor 1990 márciusában az ablakunk előtt elvonuló Vatra Românească-tüntetés feltüzelt tömegének első sorában felismertem az iskolám addig kedvesnek ismert román biológiatanárnőjét, amint lila fejjel, teljes átéléssel üvöltötte az ordenáré magyarellenes jelszavakat. Ellenem is, aki az öcsémmel az ablakból néztem az ijesztő felvonulást. Pedig én nem csináltam semmit, csak magyar voltam. Aztán nem sokkal ezután úgy léptünk be reggel az osztálytermünkbe, hogy a magyartanárnő oszink jóvoltából fali pannókra ragasztott több tucatnyi magyar író és költő arcképét cafatokra tépve találtuk. Soha nem azonosították a tetteseket, fegyelmi vagy biztonsági ügy sem lett belőle. Pedig mi nem csináltunk semmit, csak tanultunk, magyar osztályban, de románul is, román irodalmat, történelmet és földrajzot, amit kell, és románul is tudtunk tisztességesen.
Akkor, tizenöt évesen tudatosodott bennem rendesebben, hogy
Hogy sokak szemében a puszta létem egy anomália, egy fura baleset, érthetetlen és elfogadhatatlan. És hogy ennek az én létemnek a feltételei, az iskolám, a kultúrám, a közegem fenntartása egy ímmel-ámmal, fogcsikorgatva teljesített kényszerfeladat a saját szülőhazám számára.
Egy év híján három évtizede Kolozsváron élek, közelről láttam a Funar-korszak kiteljesedését, sok olyasmit láttam és hallottam az utcán, a hivatalban, a médiában, ami azoknak az éveknek a közvetlen következménye volt. Viszont hosszú ideig dolgoztam román környezetben is és megtapasztalhattam, mennyire normálisan lehet élni egymás mellett, különböző nemzetiségű emberekként, Erdélyben, Romániában.
Ennek viszont egyetlen gyakorlati feltétele van vagy lehetne, ez pedig az első tétel-kijelentésem:
Azért hangsúlyozom, hogy gyakorlati feltétel, mert egyedi, konkrét, történelmileg meghatározott helyzetről van szó, az erdélyi, romániai románok és az erdélyi, romániai magyarok identitásáról, ezek kölcsönhatásáról. Ezt pedig nem lehet más, Európa vagy a világ másik részein kialakult vagy kialakított viszony jellemzőivel sem leírni, sem megoldani. Az argentin és a kínai nemzeti identitás között elég nehezen lehetne egymásnak feszülő ellentéteket találni, viszont a kínai és a tibeti között annál inkább, ennek pedig földrajzi és történelmi okai vannak. Ugyanilyen okokból vannak összeférhetetlenségek a román és az erdélyi magyar identitás között is. És nem, nem jó példa a sokat bezzegelt francia–német megbékélés sem, mert az egy teljesen más helyzet teljesen más jellemzőkkel, múlttal és közeggel.
Naiv idealizmus, hogy románok és magyarok Romániában a szivárványos ég alatt, a virágos réten kézen fogva tudunk táncikálni és öröménekeket énekelni. Nos, nem tudjuk maradéktalanul összenyitni a világainkat. Életünk jelentős részét igen, de vannak párhuzamos, összeférhetetlen dolgaink is, ezeket jó külön tartani. Földrajzilag közös történelmünknek, történelmeinknek, nemzeti mitológiáinknak, kultúránknak rengeteg olyan része van, aminek tökéletes ellentéte miatt a két verziót nem lehet egymás mellé tenni, mivel kölcsönösen kioltják egymást. De nem is kell egymás mellé tenni és nem is kell kioltaniuk egymást.
Tévednek az univerzalista humanisták, nincs olyan, hogy „ember” – az emberek mindig valamilyenek, anyanyelvvel, kultúrával, vallásos hittel, életmóddal. Olyan sincs, hogy „erdélyi ember”, csak erdélyi román, erdélyi magyar, erdélyi cigány, régebb erdélyi szász és erdélyi zsidó, akik Erdélyben élnek/éltek. Honfoglaló magyarok, dákok, őshaza, felkelések és forradalmak, Avram Iancu, Kossuth Lajos, és sorolhatnám – teljesen mást gondolunk róluk, magyarok és románok. És azt, hogy mit gondolunk róluk, nem tudjuk megbeszélni azzal a szándékkal, hogy az igazságot mondjuk, az objektívet, az egyedülit, és ebben konszenzusra is jussunk.
Ha mindenáron igazságot akarunk tenni ezekben a kérdésekben, akkor az egyik végpont, amire ez kifuthat, a saját identitás feladása. Mindig értetlenül állok az erdélyi magyar közegben régóta menetrendszerűen megjelenő „humanista” értelmiségi moralizálások előtt, amelyek szerint nekünk, magyaroknak kevésbé kellene magyaroknak lennünk és mondjunk le identitásunk bizonyos részeiről, hogy közeledhessünk a románokhoz. És fordítva. Ez egy teljesen értelmetlen elvárás.
A másik végpontja az igazságtevésnek pedig az ellentétes vélemény, vagyis egymás fizikai megsemmisítése. Láttunk már ilyet, például az 1990-es évek délszláv háborúinak képében.
Ha pedig nem kölcsönös identitás- vagy fizikai megsemmisítő szándékkal közeledünk egymás felé – márpedig folyamatosan és mindennap közeledünk, hiszen ugyanabban a földrajzi térben élünk, és az is lehetne az életképes megoldás, ha nem így közelednénk –, akkor el kell fogadnunk, hogy a világaink bizonyos részei inkompatibilisak egymással, ha mindenáron egymásnak feszítjük őket. Én erdélyi magyarként nem kényszeríthetem rá a románra az általam elfogadhatónak tartott román identitást, és fordítva sem működik. És nem is kényszerítjük – erre pedig végtelenül egyszerű és mindennapi példák vannak: a magyarok a magyar tévéadók műsorait is nézik, vagy magyar rendezvényekre is járnak, ahol mondjuk a magyar történelemről vagy kultúráról van szó, magyarul. Vagy magyar néptáncelőadást néznek. És ugyanígy a románok is, de az ő kulturális hagyományaikat, történelmüket, népdalaikat nézik és hallgatják, románul. Egyik sem tudja a másikkal megbeszélni az így szerzett élményeiket, mert ezek nem közös élmények.
Írásomnak a másik tétel-kijelentése a fentiek fényében az, hogy
ha az a célunk, hogy békében meglegyünk egymás mellett. Az a nagy cél, hogy románok és magyarok kölcsönösen felismerjük: nem kell feltétlenül egymás világában, egy nagy közös világban élnünk, feloldódnunk, feladva magunkat, de nem kell feltétlenül gyűlölködnünk sem. Akkor a közös dolgaink – és csak azok – tényleg közösek lesznek. Ezt pedig akár szeretni is lehet.
Márpedig az a világ, amelynek a végét én gyerekként épp, hogy megértem Szászrégenben, ehhez hasonló világ volt, erdélyi világ, közös és nem közös részekkel, kölcsönös tisztelettel. Benne Hanzi bácsival, a szásszal, Lajival, a zsidóval, és Pardaliannal, a cigánnyal. Az a nagy kérdés, hogy visszahozható-e és ha igen, akarjuk-e visszahozni. Ez mindig eszembe jut március 15-én és december 1-jén is.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…
A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…
A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…
Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.
Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.