Mi van, ha egyik válság véget sem ér, máris jön a másik? Erről szóltak az elmúlt éveink és erről szól a jelenünk is. Ez nyomasztó, mert várjuk, hogy legyen ismét minden rendben. Közben szinte észrevétlenül, rendben is lesz minden.
Még a koronavírus időszakának kezdetén, a lezárások és – mondjuk így – a Nagy Távolságtartás idején, ha nem is szoktam rá, de legalábbis rendszeresen tettem, hogy jobb híján, az otthon ülés és a ház körüli rövid és egy idő után unalmas levegőzős-testmozgatós körök alternatívájaként hosszú sétákra indultam a városban. Emlékszünk ugye, akkoriban az utcákon alig néhány ember járkált, ez volt a távmunka, a home office, a munkahelyi váltott műszakok és a célirányos, szigorúan vásárlós vagy halaszthatatlan ügyintézős kimenők, a boltokban bevezetett vásárlói számlimit időszaka, amikor még nem sokat tudtunk a járványról, nem szívesen mentünk mások közelségébe és mindenki érezte is az alaktalan háttérfélelem mellett ennek az időszaknak a bizarr és nyomasztó ürességét. Emiatt is sikerült úgymond külső szemmel, afféle turista üzemmódban nézelődni, ráérősen, a látvány és a hangulat iránti felfokozott fogékonysággal mászkálni Kolozsváron, a belvárosban, de például a Házsongárdi temetőben, a külsőbb városrészekben is, vagy a városközponttól távolabb eső kis utcácskákban, ahová az ember egyébként nem szokott csak úgy járni, különösebb cél nélkül nézelődni főleg nem.
amelyeket egyébként nem veszünk észre, ha a „normális” mindennapi vágtatásban átrohanunk a téren, az utcán, az életen. A házak színe, homlokzata, a kapu, a kerítés és a résein át megkukucskálható udvarok, de a fény megütközése vagy a hársfák árnyéka is – szóval ezek az apróságok és úgy általában a hangulat, ami a járványhelyzet előtt és mindig is ott volt, csak épp nem volt rá időnk és szemünk.
Aztán az élet kezdett valamelyest beindulni, a közösségi együttlét sem csak abból állt már, hogy vásárlás közben, maszkban, pár lépés távolságból váltottunk néhány szót az ismerősökkel, akikkel összefutottunk. Megnyílt a színház, el lehetett menni néhány kulturális eseményre, kiállításra, felolvasásra, hasonlókra és akkor tapasztaltam, hogy mások is valahogy ugyanígy éreztek és ugyanúgy hiányzott nekik ez az együttesen átélhető nem-hétköznapi-működésben-levés, amit a lezárások váltottak ki az emberből. Persze, ezek banális, majdhogynem közhelyes megállapítások, mivel tudjuk: közösségi lények vagyunk és interakciókra van szükségünk. De ha az ember egy ilyen rendkívüli állapot (a járványkorlátozások) után közvetlenül megtapasztalja, hogy ezeknek az eseményeknek a résztvevői, nézői a korábban megszokottnál nagyobb figyelemmel vannak jelen, majd a rendezvény után is sokkal nagyobb intenzitással ülnek együtt egy pohár bor mellett és senkinek nem sietős hazamenni, akkor azt mondja: közhelyes, persze, de van benne valami olyasmi, amire érdemes magunkban odafigyelni és legalábbis nem cinikusan elbagatellizálni az érzést, ha legközelebb is érkezik. Mert érkezik azóta is folyamatosan. Kolozsváron legalábbis azt tapasztalom, hogy
minden ilyen eseményen, és akár egymás számára ismeretlen emberek is hajlamosabbak szóba elegyedni és együtt lenni abban a bizonyos nem-hétköznapi-működésben-levésben.
A járvány után jött a többi csapás: a gazdasági válság, az eszement drágulások, az energiakrízis, majd a szomszédban a háború. Ha még a földrengéseket is idevesszük, akkor nem nehéz megállapítani, hogy évek óta iszonyú nyomás alatt élünk, ez lett az új normalitás, ezek a mindennapjaink. Nemrég a Helikon irodalmi folyóirat közzétette a januári sikerkönyvek toplistáját, ebből pedig kiderül, hogy az erdélyi magyar olvasók körében a tíz legnépszerűbb nem-fikciós irodalmi sikerkönyv kivétel nélkül pszichológiai, önismereti, életvezetési témájú. (A hasonló magyarországi toplistán nincs ennyi pszichológia, az amerikain még annyi sem). Nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, de egyfajta kép az állapotunkról kirajzolódhat ebből.
Azt is jelzésértékűnek tartom, hogy az Erdélyi Magyar Írók Ligájának tavalyi Méhes György Tehetségkutató Pályázatára közel 250 (!) pályamű érkezett, igen sok közülük nagyon fiatal szerzőtől (a fiatalok folyton csak a telefonjukat bambulják, mondhatnánk, ugye...) Mert hogy ez is mutatja, mekkora igény van arra a nem-hétköznapi-működésben-levésre, amit említettem. A nem-rettegésre az éppen aktuális válságtól és katasztrófától. Kapcsolódik: megnövekedni látom – Kolozsváron mindenképpen – a kulturális események igen fiatal, középiskolás közönséget. Tizenévesek járnak rendszeresen színházba, kiállításra, könyvbemutatókra, felolvasásokra, írnak, zenélnek ezerrel.
És mert unni kezdték az online életet, az agyirtó közösségi médiát, a magányt. Nyugodtan tanulhatunk tőlük a felismerésben: a bezártság és az elszigetelődés – a fizikai és a jelképes is – embertelen, és a közösségi média is az. De látjuk: lehet rajta változtatni.
Amikor megtudtuk, hogy a Főteret a minimálisnál is kevesebben tudjuk csinálni az év elejétől, valahogy természetes, szinte automatikus volt, hogy ez milyen váltást eredményez. Az új körülmények között fizikailag fenntarthatatlan hírportálszerű működést elengedtük, és egy másfajta irányra váltottunk. Én ezt pont úgy látom, mint a járvány idején tett megváltozott optikájú sétákat a városban: ugyanabban a közegben mozgunk, mint eddig, csak éppen mást látunk és mást tartunk fontosnak benne. Szépen látszik, hogy a váltás után megfogyatkozott, de sokkal tudatosabb olvasóink is ugyanezen az úton járnak: míg korábban a látogatóink 85 százaléka a Facebookról érkezett, ez az arány most alig 50 százalék körüli, vagyis sokkal nagyobb arányban követnek bennünket azok, akik nem a Facebook-hírfolyamukon eléjük kerülő Főtér-tartalom alatt trollkodnak hit-and-run üzemmódban, hanem célzottan és rendszeresen jönnek be közvetlenül a Főtérre, mert ott találnak valamit, ami tetszik nekik, valami mást.
Szóval van a válsághelyzeteknek és nehezebb időszakoknak ez a pozitív hozadéka: felébresztheti bennünk az igényt a felülvizsgálatra, a hátrább lépésre és az újnak ható, valójában állandóbb irányok, utak, létrétegek megkeresésére – és megtalálására. Ha engedjük megtörténni, ha merjük engedni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Merre tart a vihar? Hol volt szivárvány? Hol kattog a kanálistető? Honnan árad a bűz?
Merre tart a vihar? Hol volt szivárvány? Hol kattog a kanálistető? Honnan árad a bűz?
Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.
Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.
Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.