Szavazz a liliomra, avagy Antonescu és a moghioroc (lásd, magyarok)

Néztem Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt a tévében tegnap (hétfő) este. Többek közt azt mondta, hogy ha Crin Antonescu, a PSD–PNL–RMDSZ koalíció államelnök-jelöltje nem nyer a májusi államelnök-választáson, akkor az említett koalíció darabjaira hull, továbbá fuccs a parlamenti többségnek. A helyzet nyilván bonyolultabb egy átlagos elnökválasztásnál (lásd a tavaly novemberi első fordulós „atombomba” óta újfent a legmagasabb hőfokon égő és billegő hazai politikai életet), de tényleg

Aztán még azt is mondta az RMDSZ elnöke, hogy számára most egyetlen dolog fontos: hogy Antonescu nyerjen. Ő nem politikai elemző, hogy latolgasson, mi lesz akkor, ha, meg amakkor, ha. Neki most egy dolga van, azt csinálja.

Becsülendő kijelentés. Hadd kövessem a példáját. Kijelentem, hogy én sem vagyok politikai elemző. Ki nem állhatom ezt a fajtát újabban (tisztelet a kivételnek): ez a fajta manapság reggel felébred, kipattintja a Google-kereső szemét, meglát valamit és már elemez is. Ráadásul úgy (ismétlem, tisztelet a kivételnek), mint egy vérbeli Georgescu-szavazó. Dühösen, indulattal, csak úgy ordít róla, hogy a saját szimpátiái mentén hadovál. De kérem, az ilyen nem elemző, hanem kókler!

Nekem viszont nem is dolgom, hogy Antonescu urat besegítsem az államelnöki székbe.

Persze, amint már jeleztem, nem egy átlagos voks lesz ez a májusi. A hagymázas Georgescu urat kigolyózta a demokrácia térhajlító ereje, viszont az őt a semmiből a reflektorfénybe röpítő dühös tömeget nem lehet kigolyózni, hiszen Románia szavazati joggal rendelkező népességének jó nagy darabját teszi ki.

És itt hadd ismételjem meg a már több helyen elmondott gondolatot: meggyőződésem, hogy ez a tömeg nem hülye, amint azt sok eltartott kisujjú „elemző” szereti állítani. Meggyőződésem továbbá, hogy ezt a tömeget nem egy idegen hatalom (Oroszország, Kína, a Marsi Kicsizöldemberátus stb.) hipnotizálta el egy szempillantás alatt. Ennek a tömegnek a Román Kommunista Párt nevű bűnbanda ágyazott meg, élén a Kárpátok Géniuszával, hogy aztán

a közoktatási, gazdasági, politikai, egészségügyi, közigazgatási reformok elhanyagolásával. És igen, hogy a romániai magyarokra is kitérjek, azzal is, ahogy ez az alig 100 éves ország újra meg újra cseszegeti Európa legnagyobb kisebbségi (román adófizető) közösségét, amely nem saját akaratából, tapsikolva került román fennhatóság alá annak idején.

Szóval, egy csomó minden elmaradt, aminek ez a dühös tömeg, Georgescu úr üstökösröpte és a politikai káosz az eredménye. Persze, azt is lehet mondani (ha már így alakult), hogy hej, a hazai (és nem csak) politikai élet újra izgalmas.

Most úgy tűnik (ismétlem, úgy tűnik!), tényleg vannak tétek. Na de pont a tétek kapcsán merült fel már többször is a kérdés: miért pont Crin Antonescu urat tűzte a választási gombostűhegyre ez a koalíció? Hát először is (aki babonás, most köpjön a háta mögé), ez az ember is tanár volt, mint Klaus Ionopotchivanoc Iohannis, a leköszönt álkisebbségi államelnök. Jó, ez a hasonlóság inkább vicces. Ez az ember (mármint Antonescu úr), jó ideig a PNL elnöke volt (2009–2014), de volt ő ifjúsági és sportminiszter is, a szenátus elnöke, ekként még ideiglenes államelnök is (szinte két hónapon át, 2012-ben), Traian Băsescu államelnök felfüggesztése idején.

De Victor Pontával (aki jelen pillanatban esküdt ellenfele az államelnöki hajszában) létrehozta a Szociálliberális Uniót (USL), amely érzésem szerint csak és kizárólag azért jött létre 2011-ben, hogy politikai értelemben jó mélyre elássa Traian Băsescut. Nem sikerült. Ahogy a 2009-es államelnöki választásokat sem sikerült megnyernie Antonescu úrnak (a harmadik helyen végzett az első fordulóban).

2014-ben el is tűnt a hazai politika térképéről. Tulajdonképpen senki se tudta, mit csinál. Nem írt róla a sajtó, nem szóltak róla a hírek. Hogy aztán most, jó tíz évre az eltűnés után, a novemberi választási bumm után feltűnjön a kormánykoalíció jelöltjeként, mint egy kovboj, sőt, egy félisten, aki kihúzza Romániát a protokronista-konspiracionista-putyinista-légionista-ármányista pokol feneketlen gödréből, ahova épp bezuhanni készül.

Mosolyogva néztem az érveket, amelyek azt voltak hivatva igazolni, hogy minden szóba jöhető politikus közül miért épp a totál elfelejtett Antonescu úr lehet a vérnackók deli kihívója. Az az érv a kedvencem, hogy: de hát Antonescu úr tiszta, hiszen 10 éven át nem csinált semmit (sírva röhögő szmájli). Értsd, nem vett részt a reálpolitika iszapbirkózásaiban.

És igen, azt is nagyon vártam, mikor érkezik a hír, hogy

S tessék, a múlt héten bekövetkezett az elkerülhetetlen. És ez tökéletesen érthető, a politikai logika szerint: ha az RMDSZ támogatja Antonescu urat, akkor neki az a dolga, hogy leutazzon a Székelyföldre, farkasszemet nézzen a Szent György-szoborral Sepsiszentgyörgyön, betérjen a Teinbe egy nyilvános beszélgetésre, vagy a Székely Nemzeti Múzeumba egy körséta erejéig, megbámuljon egy térképet (feltehetően a Székelyföldét – sokat adnék azért, hogy megtudjam, mi járt közben a fejében)… és persze vegyen egy... nem, két kenyeret románul, majd magyarul is megköszönje, mielőtt távozik a boltból. (Aww, hát nem cuki?). Ja és utána üzenjen is egy szépet, kétnyelvűt, a moghiorocnak.

Arra viszont nem számítottam, hogy ezúttal Antonescu úr olyat fog mondani, hogy attól

Antonescu úr ugyanis ezt találta mondani a székelyföldi deszant kapcsán:

A székelyföldi román nacionalista szervezetek jól fel is háborodtak a kijelentés miatt. De még magának Antonescu úrnak is fel kellett volna háborodnia, hiszen 14 évvel ezelőtt, még aktív politikusként ő is kijelentette: olyan, hogy Székelyföld Romániában nincs. És bocsi, az RMDSZ csináljon valamit, hogy ne tőkésizálódjon, mert akkor baj lesz.

Aki esetleg nem emlékszik: ez a botrány annak kapcsán robbant ki annak idején, hogy Brüsszelben megnyílt a Székelyföld képviseleti irodája, és akkor Tőkés László épp európai parlamenti alelnök volt és hát ő elég élesen szokott fogalmazni, ami a román ügyeket illet. De Antonescu úr nem állt meg itt: azt is kifejtette, hogy

De még itt se állt meg: kijelentette (ugye, akkor még reménykedett abban, hogy 2014-ben államelnök lesz, nem eltűnt ex-politikus), hogy amennyiben megválasztják államelnöknek, ő biza megüzeni Európának, hogy Székelyföld márpedig nincs.

No, hát ehhez képest, ha tetszik, tektonikus léptékű elmozdulás a múlt heti kijelentés. És talán igaza is van, mármint a megfogalmazással:

Nem önszántunkból vagyunk itt, de nem is feltétlenül utálunk itt lenni. Főleg, ha nem cseszeget minduntalan a többség. Igen, meg lehet szokni, hogy a jelenlegi Románia területén él Európa legnagyobb nemzeti kisebbségi közössége. Igen, meg lehet szokni, hogy ez a közösség más nyelven beszél, és többségben él egy adott területen. Igen, meg lehet szokni, hogy létezik a Székelyföld. S ki tudja, egy nap talán azt is kiböki majd egy román államelnök-jelölt (remélhetőleg nem hasból), hogy

Azoknak pedig, akik erre azt mondják, persze, könnyen dumál a pali, hiszen a politikus mindig ígérget, (emlékezzünk vissza, 2009-ben is „megszólaltak” magyarul, Antonescu úr is, Băsescu úr is), azt tudom mondani, hogy ilyen a reálpolitika. (Értsd, annyi a miénk, amennyit ki tudunk pofozni a partnerből.) 2011-ben feltehetőleg más volt a politikai leányzó fekvése. Akkor azt kellett acsarogni a tévében, hogy Székelyföld nem volt, nincs és nem is lesz. Úgy tűnik, most más az említett hölgy testhelyzete. Úgy tűnik, most megint kellenek azok a nyavalyás szavazatok. És őszintén,

Márpedig ez benne van a pakliban.

Mindent összevetve: illúzióim nincsenek, Antonescu úr valószínűleg miccsre és sörre gondolt, miközben azt a (feltehetőleg) Székelyföld-térképet bámulta. És azt sem tartom kizártnak, hogy ha ama politikai leányzó ismét fordul egyet a nagy mioritikus ágyon, megint bakancsot kapunk Antonescu úrtól ölelés helyett. De ebben a sajátos helyzetben mit mondjak: ha nincs ló...