Fotó: gorjonline.ro
Fotó: gorjonline.ro
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Abszurd drámába illő helyzet magaslatán állunk ismét a romániai vasúthelyzetben: nemrégiben vásároltunk a PESA nevű lengyel vállalattól 20 darab hosszú távokra és 62 rövid távú út megtételére alkalmas, elektromos meghajtású vonatot. Ebből pedig, ahogy azt a Pro Infrastructura Alapítvány is kiszúrta, 17 darab hosszú útra és 4 rövid távú útra tervezett szerelvény álldogál használaton kívül egy bukaresti állomáson.
Mi ennek az oka? A lengyelek olyan szerződést írtak alá, amelyben kerek-perec az áll, hogy a szerelvényeiknek karbantartó csarnokokra is szükségük lesz – ez teljesen érthető, hiszen a járművek rendszeres karbantartását lehetővé kell tenni, hogy néhány év üzemeltetés után alkatrészhiány miatt kipenderítsék őket a forgalomból és csak ott álljanak (ez történt több Desiro motorvonattal is korábban).
A PESA hónapok óta próbál olyan karbantartó csarnokokat találni Bukarest, Kolozsvár vagy Jászvásár környékén nagyjából 10 kilométeres körzetben. Mint a Pro Infrastructura is írja:
A román hatóságok is hozzájárulnak a kialakult helyzethez, a Román Vasúti Hatóság akadályozza a lengyel cég karbantartási engedélyét, a CFR meg egyáltalán nem akarja a szerelvényeket forgalomba helyezni, mert minden új szerelvény számukra egy fejfájás: kevesebb személyzetet igényelnek, így felbosszantaná a szakszervezeteket. Maradnak hattengelyes, tehervonat-mozdonnyal vontatott szerelvények az utasok számára!
Sorin Grindeanu, a PSD elnöke hétfőn jelentette be, hogy a párt bizalmatlansági indítványt fog benyújtani az Ilie Bolojan vezette kormány ellen. A pártelnök hangsúlyozta, hogy bár a szociáldemokraták az AUR-ral közösen nyújtja be az indítványt, de egyértelművé tette, hogy semmilyen politikai szövetséget nem jelent ez közöttük, és semmilyen közös megállapodásuk nincs a bizalmatlansági indítvány után. Ezt az AUR vezetője is megerősítette, annak ellenére, hogy Marian Neacșu hétfőn reggel egy PSD-AUR kormányzás lehetségességéről szóló kérdésre azt felelte, hogy „minden út egyetlen lépéssel kezdődik”.
A sajtó kérdéseire válaszolva Grindeanu nem tért ki egy érzékeny témára: nem volt hajlandó egyértelműen kijelenteni, hogy az AUR továbbra is EU-ellenes párt-e. Bár többször is rákérdeztek, ezt a kérdést elkerülte, és nem adott rá konkrét választ. Ellen ellenlre a PSD célja a Bolojan-kormány megbuktatása, és ennek érdekében hajlandó más pártokkal együtt fellépni, még akkor is, ha ideológiailag távol állnak egymástól, a hangsúly tehát a kormány elleni lépésen van, nem egy új politikai koalíció kialakításán.
- mondta Grindeanu.
Vasárnap, misén egy „magántulajdonú” templomban, Târgu Jiu-ban heves verekedés tört ki, ahol állítólag két pap a hívek szeme láttára esett egymásnak. A helyzet gyorsan elfajult, a szemtanúk a 112-es segélyhívó számot tárcsázták, hogy a rendőrség beavatkozásával csillapítsák a konfliktust, írta az Adevărul.
A helyi sajtóértesülések szerint az összetűzés két környékbeli, ellentmondásos személyiségként ismert pap között robbant ki – egyikük Ionuț Cosmin Barză, aki magát Ioanichie archimandritának nevezi, és Gabriel Vlad, akit Teodosie-ként is ismernek. Előbbi néhány éve került a figyelem középpontjába, miután konfliktusba keveredett Olténia Főszékesegyházának képviselőivel, emiatt elbocsátották a szolgálatából és megtiltották neki, hogy celebráljon a zsilvásári Szent Varvara-templomban. Ennek ellenére ő ezt mégis folytatta, előbb a háza udvarán, majd egy „magánteplomban”, ami vitákat váltott ki a közösségben.
Ami Gabriel Vladot, azaz „Teodosie”-t illeti, ő már a kezdetektől fogva Barză támogatója volt, neve korábban már felbukkant a helyi sajtóban egy craiovai üzletből történt lopás ügyében.
Ugyanazon források szerint a két férfi között a misén, a hívek jelenlétében tört ki a konfliktus, a vallási tevékenységek szervezésével és a „magántemplom” működési módjával kapcsolatos régebbi nézeteltérések miatt.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.