Sorin Grindeanu mosolya – egy szimbólum és ami mögötte van

Természetesen nem Sorin Grindeanu, a magánember fejéről vagy fizimiskájáról fogok itt értekezni, hiszen egy ember kinézete és arcmimikája egy természetes adottság, amit értelmetlen és illetlen is elemezgetni. Azonban egy politikus arca lényegileg több és más, mivel az ő arca és mosolya túllépi a magánemberi kereteket. A politikus arca ugyanaz, mint a színész arca: munkaeszköz.

Sorin Grindeanu a Románia életét és sorsát évtizedek óta meghatározó Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik igen fontos figurája, jelenleg ideiglenes elnöke, és ha nyer a PSD november 7-i tisztújításán, akkor teljes jogú elnöke is lesz. A képviselőháznak is az elnöke. Vagyis az ország egyik legfontosabb politikusa és arca.

Az ő politikusi mosolyáról van szó, ott látható fennebb a fotón. De amikor Grindeanu mosolyáról beszélek, akkor leginkább arra a képre gondolok, ami itt van, tessék csak rákattintani.

Tudjuk, egy mosoly ezerféleképpen lehet beszédes, rengeteg mindent lehet vele kifejezni vagy ellenkezőleg, elleplezni. Egy mosoly mögött állapotok, hangulatok, gondolatok vannak. Egész világok. Egy politikus esetében ez hatványozottan igaz, mivel ő a mosolyához vagy annak hiányához társítja az ország fontos ügyeit, amikor róluk beszél. Nem mindegy, hogy egy politikus hogyan és mikor mosolyog vagy sem. Ha egyáltalán.

Gondoljunk csak Ion Iliescu védjegy-mosolyára, amivel hosszú éveken át levette a lábáról az ország szavazópolgárainak jelentős részét. Vagy Traian Băsescu széles, csíkszemű vigyorgására. Arra, hogy Adrian Năstase hogyan játszott arisztokratikus – vagy annak szánt –, finom mosolykáival. Hogy Emil Constantinescu milyen megnyerően és szimpatikusan tudott mosolyogni. Vagy akár arra, hogy Klaus Iohannis hogyan nem mosolygott nyilvános szereplései döntő részében. És most csak a leghíresebb politikusi mosolyokról beszélek. Tetszik, nem tetszik, egy vezető politikus mosolyának – vagy hiányának – igen fontos szerepe van egy ország életében.

Sorin Grindeanu egyelőre nem akkora kaliberű politikai egyéniség, mint az imént felsorolt úriemberek. De a PSD vezetőjeként igen nagy a befolyása az ország sorsára, és a mosolya nagyon erősen jelképes, ha körberakjuk azokkal a benyomásokkal, amiket bennünk kelt, ha látjuk.

Bennem egy szövevényes, rétegzett világ képe sejlik fel, ahányszor mosolyogni látom Grindeanut.

Ez a világ a tényleges Románia, a mély valóság, ami csak néha villan fel a mélyből, mint egy cet háta a tengerben, majd ismét eltűnik.

Ebben a világban én politikusokat látok, amint nem hivatalos, nem nyilvános találkozókon nyakkendő és protokolláris gesztusok nélkül megvitatják azokat a dolgokat, amelyekről általában nem szokás nyilvánosan beszélni, mert a demokratikus illemtan tiltja, de alapjaiban meghatározzák egy ország, egy társadalom működését, létezését.

Befolyásos üzletembereket látok, akik egymással vagy a fent említett politikusokkal ebédelnek, vacsoráznak, kávéznak, konyakoznak valamelyikük villájának a világ szeme elől rejtett nappalijában vagy társalgójában, miközben kormányprogramokról, törvényhozási kérdésekről, együttműködésekről, támogatásokról egyeztetnek.

ezzel párhuzamosan „elfelejtik”, melyik párt ültette az alkotmánybírói székbe vagy melyik szakmai érdekcsoportból érkeztek és aztán – hogy, hogy nem –, úgy döntenek és indokolnak meg döntéseket, ahogy kell, és ahogy jó. Vagy hogy mikor és hányszor kell a döntésüket elhalasztani és hogy azt a halasztást hogyan időzítsék.

Bírákat, ügyészeket, rendőrtiszteket látok, akik erejük teljében nyugdíjba vonulnak, és a kiemelkedően magas fizetésükből meg hasonlóan kiemelkedően magas nyugdíjukból sikeres vállalkozásokat indítanak, szépen kamatoztatva a pályafutásuk során szerzett kapcsolati tőkét. Csatlakozva a 45-50 évesen nyugdíjba vonult sorstársaik nem hivatalos, de annál hatékonyabb informális hálózatához és érdekcsoportjához, amelyhez mindig fordulni lehet, ha valami gond van vagy ha valamit el kell intézni.

ahol jótékonykodás, a társadalom jóléte, működésének kedvező irányokba fordítása, ezek elősegítése mellett azért előmozdítanak más jellegű folyamatokat is, amelyek jótékony hatással vannak a bizniszre, a kapcsolatokra és a politikára. És ezekben a körökben mindenki tudja, hogy csak együttműködve, egymást segítve lehet fennmaradni.

Magánrepülőzéseket, nagy fekete luxusterepjárókat látok, fényűző dubaji apartmanokat, Seychelles-szigeteki ötcsillagos bungalókat, ízléstelen arany Rolex-gyűjteményeket, kubai szivarokat és kelet-európai újgazdagoknak szervezett árveréseken vásárolt több évtizedes skót whiskyket, Monte Carlóban és Nizzában horgonyzó jachtokat, nagy bevásárlásokat a milánói Prada- és Gucci-soron. Golfpartikat, kaviáros, osztrigás, francia pezsgős vacsorákat. (Pedig valójában mindenki a miccset szereti.) Felkapaszkodást, sznobériát, flancolást.

Egy jobbára kimondatlan, tételesen meg nem fogalmazott szabály-ökoszisztémát látok, a balkáni-bizáncinak nevezett világlátás, önszerveződés, döntéstervezési és döntéshozatali módszer és érdekérvényesítés kulturális kódrendszerét, amit senki nem szakkönyvekből tanul, hanem érez és alkalmaz. Ennek az alapelve az, hogy „holnap is egy nap lesz, csináljuk úgy, hogy valahogy mindenki jól járjon, előbb vagy utóbb”. Megoldjuk, aztán valahogy a naiv EU és a többi külföldi partner is rábólint.

ott kavarog benne a hatalomszerzés, -megtartás és -elveszítés ismétlődő íve, a vezetői kasztrendszer teljes bukást csak különösen kirívó esetekben megengedő „szociális hálója”, minden Dâmbovița-parti politikusi pálya remélt végpontja. Az elintézés, a kijárás, a „kéz kezet mos” és a „jótett helyébe jót várj” szent parancsolatai. A korrupció elleni örökös, véget nem érő harc látványos nekibuzdulásai. A „las’ că-i bine” és a „noi să fim sănătoși” alapértékek. A tartalom nélkül formák kulturális elmélete és működése.

És benne van a a romániai politikacsinálás nyugati szemmel kicsit érthetetlennek, kacskaringósnak és kaotikusnak tűnő, de aztán valahogy mégis mindig működőképesnek bizonyuló világa is. Ebben a világban a látszólag vérre menő politikai harc nem is vérre megy, mert a „harcoló” felek tudják, hogy aki ma ádáz ellenfél, holnap támogató partner, koalíciós társ vagy üzletfél.

Ahol a hátba szúrásra lendülő kar másodpercek alatt képes simogató tenyérré válni és fordítva.

Szóval Sorin Grindeanu politikusi mosolya egy roppant erős szimbólum. Csak abban reménykedem halványan, hogy ez a mosoly öntudatlan és ártatlan (hah!), nem egy tudatos, kidolgozott imázsgyakorlás része – ellenkező esetben hidegrázós idők jönnek.