// 2025. február 12., szerda // Lívia, Lídia
Szántai János Szántai János

Sokánt: Marcel Ciolacuval álmodtam… és nem volt vidám a miniszterelnök, sőt…

// HIRDETÉS

… végtelenül szomorú volt, hogy lám, milyen ez a nép, pedig ő csak jót akar, csak azt akarja, hogy a nép jól éljen, azt akarja, hogy Románia otthon legyen minden polgára számára… de ez a kurva nép!

Képünk illusztráció, a Tengr.ai szöveg-alapú képgeneráló segítségével készült.
(Külön)Vélemény

Szerző: Szántai János
2025. február 04., 17:27

Képünk illusztráció, a Tengr.ai szöveg-alapú képgeneráló segítségével készült.

Könyörgök, nyájas Olvasók, ne kérdezzék, miért álmodtam éppen Marcel Ciolacu miniszterelnök úrral a minap. Az álmok furcsa dolgok: van, aki egyszarvúval, van, aki Napóleonnal álmodik, sőt, olyan is van, aki saját magát álmodja egyszarvúnak vagy épp Napóleonnak. Persze, lehetne azt mondani, hogy azért, mert naponta nézem, látom, mit tesz vagy nem tesz Marcel Ciolacu úr.

Kis szakmai ártalmas túlzással: vele fekszem, vele kelek (juj!).

És nyilván egészen mást is lehetne mondani: azért kerülhetett sor az álombéli találkára, mert felelős állam- és szavazópolgárként igenis érdekel, adott esetben aggaszt az ország sorsa és – mivel nemigen van alkalmam a román miniszterelnökkel élőben, ha tetszik, az életben kvaterkázni – jó nagy adag polgári öntudattal kihasználtam az onirikus lehetőséget.

// HIRDETÉS

De mindegy is, mi volt az álom oka, a lényeg az, hogy egyszer csak ott álltam egy garniszálló valamelyik emeleti szobájának nyitott ajtajában (aki olvasta Mándy Iván apa-regényeit, pontosan tudja, miféle szállók ezek, miféle hangulat lengi be őket).

A hétköznapi adófizető ember nem mindennap lát miniszterelnököt,

ráadásul úgy, hogy nem veszi őt körül testőrök, újságírók, munkatársak, talpnyalók, barátok és ellenségek siserahada. Ciolacu úr egyedül volt abban a szegényes, vagon alakú szállodaszobában. A keskeny ágy szélén ült, arcát kezébe temetve. Időnként halkan felnyögött, így: Vájváj! Vagy: Tulájdoamnyé! Vagy: Ájgyépulámjá! Az álombéli vak is láthatta: ez az ember nagyon búnak eresztette a fejét. Na és ilyenkor mit tehet az érző lelkű állampolgár?

Odamegy, átöleli az embert, akinek a vállait egy ország, bizonyos értelemben egy földrész, sőt, egy bolygó súlya nyomja

(gondoljunk csak a fejlett Nyugat kedves kéréseire meg a globális geopolitikai feszültségekre) és megpróbálja vigasztalni, nyugtatgatni. Akkor is, ha nem rá szavazott a választásokon. Leültem hát a nyögdécselő kormányfő mellé, átöleltem a vállát (férfibarátságos mozdulat, régi dolog, kérem, ne kötözködjön ezzel senki, és különben is, a szeretet a legnagyobb erő a világon, mondják) és biztattam, engedje, hadd menjen, máris könnyebb lesz, ha kibeszéli magából a nyavalyát, ami a lelkét facsargatja.

Ciolacu úr rám nézett (álmomban vizenyőskék szemei voltak), mintha könny csillant volna meg a szemében, ajkai finoman remegtek… aztán nem, nem sírta el magát, mert ilyet miniszterelnök nem tesz, akkor sem, ha egy állampolgára társaságában üldögél egy garniszálló emeleti szobájában, és akkor sem, ha mindez az illető állampolgár álmában történik. Hanem aztán megszólalt.

Váj, Joanyé (jaj, te János, azaz), nyögte, nagy az én bajom.

Miniszterelnök úr, mondja ki, csak bátran (Ha ő tegez, én azért mégsem tegezhetem, gondoltam). Ingyen evett a parlamentben, vagyis az én költségemre? Elsikkasztotta az államkasszát? Jön a DNA? Beolvasztották a „dák” sisakot? Mégis eladta Erdélyt a magyaroknak, ahogy Ionopot államelnök úr megjósolta? Beszéljen, uram!

Váj, Joanyé, ha csak az lenne. Na, láttam már, nagyon nagy a baj. Putyin? Trump? A NATO? Mi nyomja a lelkét, miniszterelnök úr, a Dumnyezó szerelmére? Úgy szakadt föl a miniszterelnökből a szó, mint öreg dohányosokból reggelente a slájm: a nép!

Hátrahőköltem. Hát… mégis… ellopták a népet, ahogy az a magyar költő írta? Nem, nem, ingatta a fejét. Lerogytam egy székre. Akkor… kivándorolt mind a 18 vagy hány millió trikolór honpolgár? Nem, nem, ingatta a fejét.

Váratlanul kiderült, hogy ötmillió magyar él Erdélyben? Mi van a néppel, miniszterelnök úr?

Hosszan, vizenyős-kéken nézett maga elé, rám, ki az ablakon, a zsebére, aztán megint rám. És váratlanul kifakadt: hogy az a csecset nyomorgató devla csapjon bele ebbe a népbe! Elsápadtam. Ilyet egy miniszterelnök… de, ilyet mond egy miniszterelnök, vágott bele gondolataimba a miniszterelnök.

Mert ez a nép, ez a román nép… akinek adtam munkát, adtam kenyeret, adtam miccset, adtam sört, adtam manelét, adtam mallt, adtam világbajnok sebességű internetet meg 5G-t, adtam egy valag szabadnapot, mehessen szelfizni, amerre lát, adtam hozzá Schengent is, menjen akadály nélkül, adtam neki autópályákat, hadd fusson négy sávon, oké, darabokban, de akkor is, én adtam, ahogy az iskolákba is én szereltettem be a budit, ne kelljen kimenjenek a jövő szavazópolgárai a kert végibe, mint nekem… érted, Joanyé, ez a nép, akiért én feláldoztam a testem, a lelkem, az üdvösségem, mert hej, de sokat kellett mutyizni, hogy kerüljön miccs meg sör az asztalra…

szóval ez a kurva nép… ez… elárult engem!

Falfehéren álltam ott, mint egy gipszöntvény. Mert igaza volt ennek a Marcelnek. Aki az álmomban egy szomorú garnilakó, ám reálcivilben miniszterelnök. A nép tényleg ott hagyta, mint kutya a szarát. Ami az ő szemszögéből árulásnak tűnhet, biza. Hiszen ő nem szarként képzelte el magát a saját álmaiban, amit a népnek nevezett nagyobb testű kutya ott hagy, hanem kéznek, amely eteti ama ebet, és amelyet ama eb nem fog megharapni. Na de ezt nem mondtam el Marcel barátomnak (aki így kiönti a lelkét nekem, az már barát, nem?), hanem csak megöleltem. Mert a szeretet a legnagyobb erő.

A legnagyobb baj az, Joanyé, folytatta Marcel az érzelmes zárójel után, hogy nincs megoldásom. Nézd meg, egyik felmérést végezzük a másik után, és mindig az jön ki, hogy erre a nyavalyás pojácára, erre a Kölinre szavaznak (vö. Călin Georgescu –

hogy szavaim egymásba ne keverjem, álmomban Marcel Ciolacu olyan ékesen beszélt magyarul, mint Ady Endre!

Na, ennyi egy álomba azért belefér…) Hogy nézne ki ez a Kölin a Cotroceni-palotában, most mondd meg?! Hát, még Ionopot Iohannis úrnál is hülyébben nézne ki, bólintottam. Arról nem is beszélve, hogy ha ő lesz az elnök, előfordulhat, hogy minket, magyarokat (akik sajnos mégsem vagyunk öt-, de már másfél millióan sem) pofozni fognak az utcán egyes ügybuzgóbb román patrióták.

Amit ugyan ti is csináltok, kedves Márcsel (itt már konkrétan tegeztem, ha már így összemelegedtünk), de legalább nem konkrétan...

Marcel szomorúan nézett rám. Aztán folytatta. De ha teszem azt, megzsírozzuk, és a demokráciára konkrétan ráhányva megint kigolyózzuk Kölint a választási versenyből… akkor ez a Dzsórdzse (George Simionra gondolt itt Marcel) meg ez a Viktor (Ponta) kerülne helyzetbe, nem a mi drága jó Krinünk (vö. Crin Antonescu).

Né, Márcsel, azért hadd kérdezzem meg, szóltam közbe kicsit bosszúsan, megfeledkezve váratlanul a szeretet erejéről: tényleg ennyire nincs káderetek? Már megbocsáss, de ez a Krin egy pojáca. Pont olyan, mint Kölin vagy Dzsórdzse vagy Viktor vagy az összes többi kókler, akiket ez a ti politikai elitképző gépetek kivetett magából.

Te tényleg azt gondolod, hogy csapnivaló senkikkel lehet kormányozni egy országot?

Még akkor is, ha olyan fiatal, mint ez a Románia? És ja, ugye tudod, hogy te is ebbe a bandába tartozol? Ugye, barátok vagyunk, és aki barát, az őszinte!

Marcel csak bámult rám hosszan. Majd válaszra nyitotta a száját, ott, abban a keskeny, sötét, szegényes vagonszobában, de nem röppentek fel hangok az ajkairól. Ismét megöleltem. Na, ugye, hogy jobban érzed magad most, hogy feltártad a lelked és szembenéztél a valósággal? Hatalmasat sóhajtott, aztán megszólalt, suttogva, szemei ide-oda ugráltak közben, szinte rémülten.

Te… Joanyé… Mondd, suttogtam vissza. Mi lenne, ha… úgy harapdálta az ajkait, mintha rágógumit rágna… mi lenne, ha… Leültem mellé az ágyra. Mondd ki, Márcselem. Lemondanál? Elmennél a Lidlbe feltöltőnek? A fejét rázta, szinte eszelősen. Mi lenne, ha… láttam rajta, hogy fizikai fájdalmat okoz neki a beszéd. Csaptam egy isteneset a hátára. Majdnem orra esett, de kibukott a száján a fojtogató mondat:

Mi lenne, ha egy magyart tennénk államelnöknek?

Ebben a pillanatban felébredtem. Csorgott rólam a víz. Még sötét volt, odakint hideg, téli hajnal. Fényt kapcsoltam, felültem az ágyban… és megpillantottam Marcel Ciolacu miniszterelnököt. Az ágyam szélén ült, arcát kezébe temetve.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Új várak épülnek Erdélyben

Sánta Miriám

Erdélybe a várépítőket – a hódokat –1998 táján telepítették be. A romániai populáció azóta szépen megtelepedett a Szamosok, az Olt, a Feketeügy és a Maros mentén.

Románia lassan hadat üzen Hollandiának három dák karperec meg egy sisak miatt...

Szántai János

… közben nagy lendülettel hányják a ganét egymás udvarára az állami elitjátékosok, akiknek az lenne a dolguk, hogy finanszírozzák a múzeumokat, a kutatást, a régészeti ásatásokat… na meg a román történelem szaros pelenkájának kicserélését.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Miért sarkalatos Románia számára az Egyesült Államokkal való barátság?

Sólyom István

Lord Palmerston szerint a politikában nincsenek állandó barátok, sem állandó ellenségek, csak állandó érdekek vannak. Mindemellett léteznek a román–amerikai kapcsolatok.

Valláselhagyás Erdélyben – megkönnyebbülés vagy kihívás?

Sánta Miriám

Személyes krízis, az egyházban való csalódás, vagy intellektuális kétely következményeképpen hagyják el az emberek a vallásukat.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Hajrá, Daniel David, menj csak neki buldózerrel az oktatási rendszernek!
Főtér

Hajrá, Daniel David, menj csak neki buldózerrel az oktatási rendszernek!

A diákok riasztóan nagy része funkcionális analfabéta, sokan mégis azon hőbörögnek, hogy miért akar változtatni az oktatásügyi miniszter a rendszeren.

Erdélyi gyárainak eladását fontolgatja egy holland élelmiszeripari multi
Krónika

Erdélyi gyárainak eladását fontolgatja egy holland élelmiszeripari multi

A romániai piacról való kivonulást fontolgatja a holland FrieslandCampina, amely Romániában a Napolact márkát birtokolja: a cég tanácsadót bízott meg az üzletág értékesítésének vizsgálatával.

Csupán egy könyv maradt a zetelaki víztározónál eltűnt fiatal után
Székelyhon

Csupán egy könyv maradt a zetelaki víztározónál eltűnt fiatal után

A part mellett legtöbb másfél méter a víz mélysége, ha oda esett volna be a fiatal, meg kellett volna találniuk – derül ki a zetelaki önkéntes tűzoltók vezetőjének, Sándor Dénesnek a beszámolójából.

Mozgolódás Erdélyben egy új autópálya ügyében
Krónika

Mozgolódás Erdélyben egy új autópálya ügyében

„Gazdát” cserélt az Erdély és Havasalföld legrövidebb, de legzsúfoltabb összeköttetését tehermentesítő autópályaterv.

Nagy erőkkel nyomoz a rendőrség, hogy elkapják a gyilkosokat
Székelyhon

Nagy erőkkel nyomoz a rendőrség, hogy elkapják a gyilkosokat

A rendőrség több osztályának szakemberei is segítik a nyomozást abban a szombati urziceni-i tömegverekedési ügyben, amelyben több mint huszonötön vettek részt, és két ember meghalt, további három pedig megsérült.

// még több főtér.ro
Új várak épülnek Erdélyben
2025. január 30., csütörtök

Új várak épülnek Erdélyben

Erdélybe a várépítőket – a hódokat –1998 táján telepítették be. A romániai populáció azóta szépen megtelepedett a Szamosok, az Olt, a Feketeügy és a Maros mentén.

Új várak épülnek Erdélyben
2025. január 30., csütörtök

Új várak épülnek Erdélyben

Erdélybe a várépítőket – a hódokat –1998 táján telepítették be. A romániai populáció azóta szépen megtelepedett a Szamosok, az Olt, a Feketeügy és a Maros mentén.

Különvélemény

Új várak épülnek Erdélyben

Sánta Miriám

Erdélybe a várépítőket – a hódokat –1998 táján telepítették be. A romániai populáció azóta szépen megtelepedett a Szamosok, az Olt, a Feketeügy és a Maros mentén.

Románia lassan hadat üzen Hollandiának három dák karperec meg egy sisak miatt...

Szántai János

… közben nagy lendülettel hányják a ganét egymás udvarára az állami elitjátékosok, akiknek az lenne a dolguk, hogy finanszírozzák a múzeumokat, a kutatást, a régészeti ásatásokat… na meg a román történelem szaros pelenkájának kicserélését.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Miért sarkalatos Románia számára az Egyesült Államokkal való barátság?

Sólyom István

Lord Palmerston szerint a politikában nincsenek állandó barátok, sem állandó ellenségek, csak állandó érdekek vannak. Mindemellett léteznek a román–amerikai kapcsolatok.

Valláselhagyás Erdélyben – megkönnyebbülés vagy kihívás?

Sánta Miriám

Személyes krízis, az egyházban való csalódás, vagy intellektuális kétely következményeképpen hagyják el az emberek a vallásukat.

// HIRDETÉS