A lakosság negyede nincs az országos vízhálózatra csatlakozva. Az ellentétek és szakadékok országában verhetjük a mellünket, hogy nagyobb a vásárlóerő, mint Magyarországon, de minek hiszünk inkább: a statisztikának vagy a szemünknek?
Furcsa dolog a statisztika. Olyan időnként, mintha úgy kapnánk langyos vizet, hogy az egyik lábunkkal egy tál hideg vízben, a másikkal egy tál forró vízben állnánk: a langyos lenne az eredmény, de két lábunk mégis külön-külön érzi az ellentétes hőmérsékleteket.
Legalábbis úgy tűnik, hogy a bérek magasabban állnak az Eurostat nemrég kiadott felmérése szerint: a 2023-as év volt az első, amikor Románia a vásárlóerőparitás figyelembevételével nagyobb béreket tudott felmutatni. Azaz többet fogyasztottunk.
Marcel Ciolacu sem restellte veregetni a mellét ezügyben, május elsején azzal hozakodott elő ebben a szegény, langyosodó mioritikus hazában, hogy miután megelőztük Magyarországot, meggyőződése, hogy hamarosan Lengyelországot is legyűrjük és Kelet-Európában a románok lesznek a legjobban fizetett állampolgárok. Ugyanitt azoknak is köszönetet mondott a miniszterelnök, akik „megszakítás nélkül dolgoznak az alapvető szolgáltatások biztosításáért, akár az állami, akár a magánszektorban”.
A soha véget nem érő kelet-európai versengésben viszont pont azt felejtjük el, amit nem kellene: hogy Románia még mindig olyan ország, ahol a lakosság egy részének forró vízben, másik részének jéghideg vízben van a lába, és a statisztika nem számol be arról, hogy hol a legelviselhetőbb hőmérsékletű a langyosra fejlesztett megélhetés, meg éppen az alapvető szolgáltatások biztosítása döcög. És nem is kicsit.
Az ilyesfajta versengő hírek közlése után sokszor elfelejtődik, hogy mi a valóság, a külföldiek szemében pedig Románia látványos fejlődése puszta adattá sűrűsödik, ahelyett, hogy árnyaltabbá tenné a képet az országról. Ugyanis Románia még mindig a jelentős ellentétek országa: míg az agyonfejlesztett, zöldre mosott, okossá tett városok az égig érő ingatlankáoszban és kihelyezett IT-iparágban ujjonganak dicsőségesen, addig a régiók szinte minden szegletében találunk elszigetelt zsákfalvakat, villany-és vízhálózat nélküli településeket fabudikkal, mocskos kútvízzel, generátorral és egyéb egzotikummal. Olykor egy-egy nagyvárostól alig 10-15 kilométerre.
Ciolacu lehet büszke a száraz adatokra, a fejlődő romániai középosztály vásárlóereje is lehet
Az ország államadóssága még a koronavírus-járvány idején kezdett el megugrani, azóta se tudtuk kiverekedni magunkat belőle tisztességesen, most pedig ott tartunk, hogy az államadósság a GDP 52,4 százalékára nőtt februárban.
Elég csak kimozdulni kicsit a komfortzónánkból és ellátogatni valamerre, ami nem nagyváros vagy megyeszékhely: az Erdélyi Szigethegység eldugott móc falvaiba, a Duna-deltába, Moldva földcsuszamlásoktól és árvizektől szabdalt településeire, a csángó Hidegségbe, Olténiába… sorolhatnám. A romániaiak életvitelbeli különbségeiről számomra revelatív volt az Izolați în România (Elszigetelve Romániában) című, a temesvári TVR által már jó pár éve forgatott dokumentumriport-sorozat.
https://www.youtube.com/playlist?list=PLxO8-C91Lp92fdK8RYPAvB48KYrPv8MMK
Azóta díjazták is a műsort, amely különös érzékenységgel mutatja be azoknak az embereknek az életét, akik évszázadokkal ezelőtti körülmények között élik mindennapjaikat egy EU-tagország területén, különböző okok miatt. Legtöbbjük idős, egészségügyi problémákkal küzdő ember, akiknek vagy már nincsenek rokonaik, vagy a leszármazottaik emigráltak külföldre. Száz lejes nyugdíjból élők. Olyanok, akik egy sziklás-erdős hegységben élnek, és létrával járnak fel házaikhoz. Ahova lóháton viszi a postás a nyugdíjat. Kihalt falvak utolsó lakói, akik mozgássérültek és egyetlen közlekedési alkalmatosságuk egy szelíd ló, egyetlen védelmük egy puska. Ahol volt iskola, de már nincs. Négy, nyolc osztály általánost végzettek, akiknek a szülei analfabéták voltak. Akiknek nincsenek fogai. És akiknek az egyetlen megtartó erejük az Úristenbe vetett hitük.
és egyszerre él a 19., 20. és 21. század egymás mellett: az archaikus életmód ötvöződik a Ceaușescu-éra mentalitásával és munkakultúrájával, valamint a jelenből táplálkozó jótékonysági szervezetekkel, segítségnyújtással, modern felszereltséggel.
Privát adakozásból, közösségi összefogásból szedik ki ezeket az embereket a szemétből, sárból, düledező otthonaikból, köttetnek be nekik áramot, szállítanak élelmet (és nem csak ünnepnapon). És ez rendkívül fontos, de sajnos kevés, mert az infrastruktúra hiánya nem privát adakozásokból és SMS-ben felajánlott egyszeri összegekből fog megoldódni.
Az Izolați în România szereplői azonban sokszor meghökkentőek kijelentéseikkel: sokuknak bőven elegendő, amijük van, nem követelnek többet, meghatódnak a segítség láttán, és hangsúlyozzák: mennyire szeretik, hogy a természet közelében élnek, ahol csend van és számukra Isten jelenléte adott. Az ember meg is hatódik – az elszigeteltségben mintha anachoréta szerzeteseket látna, akik remeteségük által keresik az üdvözülést. Idillivé alakul szemünk előtt ez az életmód a maga puritánságával, és legyűrheti annak a magánynak a látványát, amivel ezek az embertársaink nap mint nap szembesülnek.
A városi ember a csendre, „slow livingre”, kikapcsolódásra vágyik, apró panziókat, rekreációs központokat, hétvégi házakat telepít az ilyen elszigetelt helyekre – de kizárólag csak akkor, ha képes oda az alapvető szolgáltatásokat bevinni, mint amilyen a víz, az áram és/vagy a gáz, sőt, a térerő és a wi-fi. Ha ez nincs meg, oda a slow living és csend, mert a teljes kiszakítottság teljes kiszolgáltatottsággal jár, ahhoz meg valami alapvető túlélési eszközök is kellenének.
a legérintettebb Moldva, ahol sokan szekerekkel és műanyag kannákkal mennek vízért több tíz kilométert a legközelebbi forrásig – és aztán két nap múlva újra. Erdélyi, Hunyad megyei falvakba a Romtelecom optikai szálas internethálózatot telepített: a hegyvidéken nincsenek rendes utak, telente annyira megnehezedik a közlekedés, hogy az embereket elvágja a társadalomtól, a kemény telek csúszóssá, jegessé, járhatatlanná teszik a meglevő ösvényeket. A faoszlopokkal kialakított internethálózat meg se maradt, mivel a szél kidöntötte őket, a 80-90 lakosú falvakban továbbra sincsen áram, az internettel pedig semmire nem mennek.
Nemrég villanybuszokat szereztek be szintén moldvai települések összekötésére, csakhogy kiderült, hogy a falvakban nincs áram... és utak se nagyon. A Recorder oknyomozó portál pedig április végén
" target="_blank" rel="noopener">tett közzé egy negyedórás riportot arról, hogy egy Krajova melletti falu hogy esett vissza 17 évet a vízhálózati fejlesztések után. A falunak korábban a Világbank ítélt oda egy tetemes összeget a vízhálózat kialakítására, ami meg is történt, azonban a felhalmozott adósságok miatt egyszerűen el kellett zárni a csapot, így a falu lakossága csapvíz nélkül maradt. Az évtizedek óta funkcióban lévő polgármester a helyi ifjúsági szervezet vezetőjével karöltve a vállukat vonogatták és az egész közösséget hibáztatták – a polgármester az egészségi állapotára hivatkozva úgy is döntött, hogy beadja a felmondását mandátumának lejárta előtt fél évvel.
Csak épp azt nem kellett volna hozzátennie, hogy „az emberek elfelejtették az ősi, archaikus szokásokat, mint a patakban mosás, a kútvíz ivása vagy tálból szappannal mosakodás, és túlságosan hozzászoktak a modern módszerekhez”. Miután a Recorder közölte riportját, a Dolj megyei tanács csodával határos módon kifizette a felgyűlt adósságot (mivel a Vârvoru de Jos-i polgármesteri hivatal maga is adósságokban fulladozott), a lemondófélben lévő polgármesternek pedig eszébe jutott, hogy újra indul ősszel a választásokon.
Az a kérdés, hogy mi kell nekünk? Statisztikai adatok két lábbal két különböző vízből lepárologtatva, vagy valós kiegyenlítődés társadalmi szinten? Az archaikus, a csendes, a lassú mikor fordul át magányba, szegénységbe és elszigeteltségbe? A fejlődés és fejlesztések hol és mikortól válnak okafogyottakká egy helyen, mikortól és hol válnak létszükségletté?
Arra invitálom a kedves helyi és magyarországi olvasót, hogy jöjjön el, nézzen körül, aztán otthon is nézzen körül a háza táján – mindannyiunknak van sepregetni valónk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.
Nekünk kell döntenünk, nem Budapestnek, Brüsszelnek, Washingtonnak vagy Moszkvának. Kicsit tragikus, hogy azok munkáját is el kell végezzük, akiknek a dolga lett volna, hogy ezt a helyzetet megelőzzék.
Megnyerte a megmérettetésen függetlenként indult Nicușor Dan a romániai államfőválasztást, miután a hivatalos szavazatszámlálás alapján előnye behozhatatlanná vált ellenfele, George Simion számára.
Két közvélemény-kutatás eredményei is megjelentek kedden, izgalmas eredményeket mutatnak. Szatmár megyében a csomagtartóból árultak 1,5 millió euró értékű műkincseket, amik egy franciaországi múzeumból tűntek el.
Ismét közösen szavazott George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje Călin Georgescu volt független elnökjelölttel Mogoșoaia-n.
A belföldi szavazóhelyiségek megnyitásával vasárnap megkezdődött a romániai elnökválasztás második fordulója, amelyen a voksolásra jogosult mintegy 19 millió nagykorú állampolgár eldöntheti, ki lesz az ország következő elnöke.
Nagy a szavazókedv Székelyföld két megyéjében: Hargita és Kovászna megyében 11 óráig többen mentek el szavazni, mint két héttel ezelőtt délig. Maros megyében egyelőre nincs „meglepetés”.
Nekünk kell döntenünk, nem Budapestnek, Brüsszelnek, Washingtonnak vagy Moszkvának. Kicsit tragikus, hogy azok munkáját is el kell végezzük, akiknek a dolga lett volna, hogy ezt a helyzetet megelőzzék.
Nekünk kell döntenünk, nem Budapestnek, Brüsszelnek, Washingtonnak vagy Moszkvának. Kicsit tragikus, hogy azok munkáját is el kell végezzük, akiknek a dolga lett volna, hogy ezt a helyzetet megelőzzék.
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Harmincöt éve nézegetem a mioritikus nemzeti hajót a világtengeren, milyen kapitányok, kormányosok hogyan irányítgatják. És úgy tűnik, képtelen elfogadni… lényegében önmagát. Emiatt aztán folyton zátonyra fut.
Harmincöt éve nézegetem a mioritikus nemzeti hajót a világtengeren, milyen kapitányok, kormányosok hogyan irányítgatják. És úgy tűnik, képtelen elfogadni… lényegében önmagát. Emiatt aztán folyton zátonyra fut.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.