Önök miért lógnak még a Facebookon?

Van néhány barátom, ismerősöm, akik megírták utolsó posztjukat a Facebookra, aztán leléptek. Vagyis kiléptek a közösségi médiából.

– valami ilyesmi volt mindegyikük utolsó bejegyzésének lényege.

Szinte mindegyiküket irigyeltem – a néhány évvel ezelőtt lelépetteket még nem annyira, mivel akkor még viszonylag barátságos hely volt a Facebook, mostanában azonban mélységesen meg tudok érteni bárkit, aki önként lezárja közösségi médiás jelenlétét.

Irigyeltem, mert meg tudták tenni azt, amit én (még) nem, a munkám miatt ugyanis sajnos indokolt, hogy a Facebook folyamatosan nyitva legyen a böngészőm egyik fülén. Hogy letörölhették a telefonjukról az appot, hogy otthon, a munkahelyükön, a buszon, sorban várakozás közben, a szabadságukon, nem görgetik a végtelen hírfolyamukat, nem kerül eléjük az az irtózatos mennyiségű, javarészt haszontalan és agysorvasztó információ, amit a Facebook eléjük önt reggel, délben és este, a nap huszonnégy órájában.

Hiszen látjuk, a közösségi média mára egy globális pöcegödörré változott, amelyben végeérhetetlen örvényben kavarog az összes elképzelhető szellemi bomlástermék és salakanyag, amit az emberi elme képes kitermelni magából.

Laciékkal Horvátba’. Vegyétek meg a kocsimat. Katika már két és fél éves. Flekkent sütünk a kertben. Ekkora halat fogtam. Ilyen telefont vettem. Jól vagytok-e, Margitkám? Ezek csak az ártatlan és ártalmatlan bejegyzések, fotók és kisvideók a hírfolyamban, és nem tartanánk ott, ahol tartunk, ha a Facebook csak ennyiből állna. Vagy a barkácscsoportok, a gitáros csoportok, a nyúltenyésztők, szőlőpermetezők vagy amatőr tapétázók nyitott vagy zárt csoportjai, amelyekben az ember még ellehet (ki tudja meddig?) komolyabb agykárosodás nélkül.

A fő hírfolyamról van szó, ahol az algoritmus mindenkinek gondosan megválogatva, személyre szabva és optimizálva vágja az arcába a mocskot, amit egyre inkább hajlamosak vagyunk a valósággal, a világgal azonosítani.

A hírfolyamunkról, erről az egyre bűzösebb csatornáról, ahova egyre bővülő ismerősi körünk, az ő ismerősi körük, az ismerőseik ismerősi köre, a kedvelt oldalaink, a reklámbotok és megannyi más szereplő szabadon öntheti ránk mindazt, ami emberi elmében valaha is megfordulhat, és a jelek szerint meg is fordul.

Vagy a kisvideókról, nem csak a Facebookon, hanem az Instagramon, a YouTube-on, a TikTokon, ahol úgy nézünk végig egyhuzamban tíz másodperces, lényegében semmiről nem szóló kép- és hangörvényeket, hogy észre sem vesszük: közben eltelt egy, két vagy akár több óra, aminek a végén ott ülünk (vagy fekszünk) égő szemekkel, fájós nyakkal és karokkal és szétperzselt aggyal.

Mert mi aztán végigolvasunk és megnézünk mindent. Elolvassuk bárki bármilyen véleményét bármilyen témáról (minél kevésbé ért hozzá, annál jobb). Megosztjuk a barátunkkal is, elküldjük neki a linket, a képernyőmentést, hadd szörnyülködjön, átkozódjon, röhögjön ő is azon, hogy mekkora egy baromállat ez a Gipsz Jakab.

Persze nem csak olvasunk (vázlatosan, gyakran megértés nélkül, ferdítve, persze), hanem írunk is. Legfőképpen kommentet. Nem csak ismerőseink bejegyzései alá, hanem ismeretlenekhez is. A kedvelt ismerőseinket megerősítjük (tév)hitükben, dicsérjük és lájkoljuk. Az ellenszenveseket, az ellenséget gyalázzuk, leordítjuk a fejét.

Elfeledve, hogy a Facebook nyilvános tér, saját nevünk alatt gyalázunk másokat. Gipsz Jakabon kívül művészeket, tudósokat, közszereplőket, a polgármestert, a tanárt, a szerelőt. Mocskoljuk a filmet, a könyvet, a dalt, a cikket, a fotót, az előadást, bármit, pusztán azért, mert nekünk nem tetszik. Feljelentjük, letiltjuk, mert nem értünk vele egyet. Ne jöjjön ide előadni! Ne vetítsék! Ne adják ki! Tiltsák be, zúzzák be, koncolják fel, mert nekünk nem tetszik, világos?

Ha valakit megkérdezünk, hol értesült valamiről, hol olvasta azt az írást, cikket, hol látta ezt és ezt, az a válasz, hogy a Facebookon. Mára a Facebook és társai teljesen felfalták az internetet, holott a Facebook és társaik csak kis részei az internetnek, ami a közösségi média ránk szakadt korszaka előtt színes, gazdag, változatos hely volt (persze sötét, mocskos bugyrokkal is, na ez ma is így van, de korábban elkülönülve volt), amelynek a gyakorlatilag végtelen számú helyszíneit, oldalait, honlapjait külön meg kellett látogatni, ha kerestünk valamit. Igaz, akkor még nem három képernyőnyi reklámtalálatot dobtak elénk a keresőoldalak találatként. Igaz, akkor még a keresőoldalak között is válogathattunk. Igaz, akkor még kerestünk. Mára minden egyenkék, egyenfehér, egyenbetű és egyendizájn lett. Facebook-dizájn. Facebook-tartalom.

Mi meg ezt esszük, mert ezt teszik elénk. Reggel, délben, este, éjjel. Van a Facebook, az Instagram de a többi felület és app beállításaiban is egy menü, ahol megnézhetjük, mennyi időt töltünk ezeken az oldalakon. Javasolom, keressék meg Önök is, nézzék meg, naponta egy, két vagy három órát töltenek azzal az életükből, hogy megnézzék a százezredik kiskutyás videót, elolvassák a százezredik, ugyanazt tartalmazó bejegyzést és megírják hozzá a százezredik teljesen fölösleges kommentet.

Felmerült már, hogy a közösségi médiának biztonsági, nemzetbiztonsági kockázatai is vannak. És most elsősorban nem az elmúlt év végi elnökválasztást megelőző (és utána is folytatódó) politikai manipulációra és álhírterjesztésre gondolok. Hanem arra, hogy a közösségi média az életünkből veszi el az időt, úgy, hogy közben tulajdonképpen semmit nem ad. Valahogy elütni az időt – csak ennyit. Azt az időt, amit korábban bármi egyébbel töltöttünk el, most arra használjuk, hogy simára gyalultassuk az agyunkat.

Röviden: a közösségi média leegyszerűsíti a gondolkodásunkat és végső soron elbutít. Ez pedig iszonyú nagy biztonsági kockázat, mert az elbutult embereket könnyebb megetetni mesterségesen leegyszerűsített információkkal, helyzetekkel, történetekkel, manipulációval és propagandával.

(A fenti írás természetesen csak egy pamflet. Ne vicceljünk már, a közösségi médiáról nem lehet lejönni, nem is akarunk, imádunk baromságokat olvasni, nézni, megosztani, agresszíven kommentelni, embertársainkat sértegetni és elbutulni. Ezt az eszmefuttatást is kiteszem a Facebookra, Önök meg beszólnak nekem kommentben. Tehát minden a helyén. Kellemes fészbúkozást, instázást, tiktokozást mindenkinek! Odakinn közben napfényes tavasz van, csak szólok.)